Jamie és a csodalámpa - Jamie Woon: Mirrorwriting

Általában egy műfaj akkor kezdi elveszíteni az érdekességét, amikor popzenei klisékké merevednek az általa alkalmazott zenei stíluseszközök. Így jár manapság a dupstep, amely sűrű basszusaival, lassú, repetitív dobmeneteivel, sötét, gépi világával teremtett stílust.

Buriel hozta be a dupstepbe a vokált és a (szürkületi) fényt, Kryptic Minds a gondolatot, James Blake a soul elfolyós érzelmességét. Jamie Woon a dupstepből kizárólag pár zenei struktúrát, néhány súlyos lábdobot, pár szikár pergőt és a szellős szerkesztést használ, azt is többnyire a saját képére formálva. A Mirrorwriting egy natúr poplemez, aki dupstepet akar hallgatni, csalódni fog benne. A stílus rajongói ezt már kizárják az ortodox dupstepből, ez már nem is az, mondják, persze ettől még lehet jó. A lemez tartalmaz jó pár slágergyanús szerzeményt, akár még az idei nyár felkapott és agyonjátszott zenéi is lehetnének, akár csak a Limit to your love, ami minden valamire való elektronikus szettben felbukkan, ahol tíznél több táncoló van a parketten. Egyébként a Mirrorwriting jó lemez, annak ellenére, hogy könnyen befogadható és kifejezetten dallamos. Az ideális csajozós album, érzelmes és lélekkel teli, többnyire lassú vagy középtempós dalok sorakoznak egymás után, Jamie Woon hangja pedig lágy és jó értelemben véve kellemes férfi énekhang. A zenében, ha nem figyelünk, fel sem tűnnek a lüktető basszusok, a finom elektronikus megoldások, az előtérben gitár, ízlésesen elhelyezett hegedű és dúdolható dallamok vannak.

Üdítő, hogy a vokál nincs agyon visszhangosítva, mint minden ehhez hasonló esetben szokott történni, ahol ugye az van a középpontban, kivételesen az utómunka is remek. Ezt akartam egyébként kiemelni, hogy a többi elektronikus lemezhez képest technikailag is kifogástalan munka. A 33-as fordulatszámú vinyl például az utóbbi évek egyik legjobban kevert elektronikus zenei anyaga, a már megszokott egy szál laptop, némi effekt, no masterhez képest elsőrangú hangzás. Nagy előny, hogy például nincs sem túlvezérelve, sem a digitális apparátussal élessé és sterillé masterelve. A két Burial lemez lehetne az ellenpélda. Az első még elmegy, de a második borzasztóan steril, és nagyon hallatszik rajta, hogy egy darab Macintosh laptopon készült. Talán az sem véletlen, hogy nagy kiadó gondozza a Jamie Woon lemezt, de ilyen jól szóló vokált nagyon régen nem hallottam. A lemezen hallható keverést tanítani lehetne, nem ordít az arcomba az énekes hangja, nincs kiemelve, nincs rajta szűrő, varratmentesen illeszkedik a háttérbe. Egyszóval hallani, hogy volt vele munka.

Ma, amikor a kis kezdő zenekarok házi stúdióikban próbálják egy pár tíz ezer forintos monitorral visszahallgatni a felvett munkájuk eredményét, rendes stúdiót nem is láttak, nemhogy dolgozhattak volna benne, nagyon nagy előny, hogy egy olyan anyag, amelyből valószínűleg nem milliós példányszámot fognak eladni, ilyen minőségben kerülhet forgalomba. Mindehhez persze tudni kell, hogy a sok recsegő, karcos és sufni hangzású lemez nem annak köszönhető, hogy a zenekar maga is ilyenre akarta csinálni, legtöbbször a tőkehiány az oka, illetve az, hogy az internet korszak beköszöntével olyannyira felgyorsult a zenei trendek rotálódása, hogy az alkotók inkább vállalják, hogy félkész anyaggal álljanak a hallgatók elé, csak ne maradjanak le egy-egy stílus virágzásáról. A youtube előtt ülő felhasználó úgysem hall egy hangot sem abból, amit eredetileg a lemezre szántak, a pár forintos desktop speaker recsegő és kásás hangján jó, ha a felvett sávok egytizede átjön. Azt már meg sem merem említeni, hogy azt a lemezt 13 fontért vettem a boomkaten, azt meg végképp nem, hogy létezik 45-ös, két lemezes verziója is, ami minden bizonnyal még 33-asnál is jobb. Erre persze lehet legyinteni, hogy élőben az igazi. Az én érvem erre az lenne, hogy ahogy a jelenlegi helyzetet látom, Jamie Woon még jó darabig nem fog fellépni nálunk, holott a Lady Luck klippjét Budapesten forgatta.

Két nyereség egy lemezen: a zene is remek, a minőség pedig kiváló. Talán a deepben van mág belőle pár darab.