Born in the U.S.A - Zu Superfly

Ok, akkor találkozzunk a Mc Donald’s-nál, hangzott az utasítás. A megbeszélt találkozóra egy órával korábban érkezem, megint elnézem az időpontot, gondolhatják, holott csupán előrelátóan enni akartam a monstre meghallgatás előtt valamit, de maradt még időm, némi újságolvasás is belefért. Elviekben nincs annál kellemesebb, amikor az ember a legnagyobb hőségben egy lesötétített nappaliban kényelmes kanapén üldögélve zenét hallgat, a kánikula biztonságosan az ablakokon kívülre rekesztve, a nyárias a feelinget a felhangzó zenék és a forró menta tea jelenti.

Hevenyészett benyomások

A beharangozó után egy részletes beszámolónak, vagy legalábbis a benyomásaim összegzésének kellene következnie, most azonban el kell tőle tekintenem, mert igaz ugyan, hogy lenne miről beszámolni, de a ZU Superfly-jal töltött laza két-három óra alatt csupán betekintést nyerhettem a hangjába, vagy sokkal inkább abba a majd kialakuló hangzásba, amelyek első felvillanásai pontosan mutatták, hogy egyelőre a bejáratás aktusa még nem teljes. Az estébe nyúló nyúzás vége felé ellenben a bázis távolság és az installáció „keresd a hangfal helyét” játéka bőven nyújtott annyi tapasztalatot, hogy érdemes róla megemlékezni. A képek úgy gondolom, magukért beszélnek, egy izgalmas és zeneileg mindenevő rendszer képei körvonalazódhatnak, ha végigfutjuk őket.

Szóval az első meglepetés akkor ért, amikor felhangzottak a zenében a nyitó taktusok és az „adj rá még hangerőt” mondat elhangzott. A rendszer alappilléreként dolgozó Avantgard Modell 5 27 wattot tud 8 ohmon, ráadásul A-B osztályban, amelyet úgy kell érteni, hogy az első pár wattig, egészen pontosan 1 wattig tiszta A osztály, majd, ahogy nő a kivezérlés és a hangerőt adagoljuk, átvált B-be. A korábbi benyomásim az erősítővel kapcsolatban az óvatos hangerőkezelésre intettek. A halkan berregő motorral, amely a potit tekeri, finoman kellett játszani, mert a tölcsérek hatásfoka és a 100 dB fölötti hangnyomás könnyen okozott sokkot*. Most viszont a hangerő szintjét jelző deprez-műszerszerű kijelző már a maximális kivezérlés felénél járt, kicsit feszengtem, nem lesz-e sok. Nem lett. Azt ugyanis nem tudtam, hogy a Zu 16 ohmos impedanciája pontosan milyen terhelést jelent az elektronika számára, de a teljesítmény valamennyire lecsökken, ebből következően nyugodtan lehet kergetni a Modell 5-öt. Bizonyos szempontból jó hír, hiszen a szubjektív tapasztalataim alapján a B és az AB osztályú tranzisztoros erősítők úgymond szeretnek dolgozni, és hangjuk optimális esetben még javul is a folyamatos kivezérléstől, a Zu pedig - ahogy hallottam - bírja a szuflát. A szélessávú paraméterekkel rendelkező, értsd: tiszta és eszköztelen megszólalásban előítéletesen kerestem a saját hangzás karakterét, amelyet korábban annyian hangsúlyoztak, de semmi ilyesmire nem bukkantam. Az első track lejárta után annyit tudtunk megállapítani, hogy a Superfly még messze nem „fly”, azaz bele kell tolni legalább 100 órát, hogy a kissé nazális hangzás lekopjon a hangképről és megnyíljon a zártsága is, ami nem engedte kibontakozni a 101 decibelles hangnyomást. Zenék jöttek szépen sorban, volt minden, sok gitár, sok basszus és némi „énekhang” is, már ha Zack Wilde (Rage Against The Machine), vagy Mike Patton (Faith No More) ordítását annak lehet nevezni.

Tér, installáció

Be kell valljam, én egy rendszer meghallgatásakor leginkább a hifisták által „tér”-nek nevezett valamitől tudok elszakadni. Az viszont biztos, hogy egy komoly láncnak, de még egy olcsónak is sokat dob a hangján, ha a szoba berendezéséhez és az adott lehetőségekhez igazítják, hiszen a hangok egy adott térben szólalnak meg, azaz nem tekinthetünk el a szobaakusztikától. A bázis távolság és a hátsó faltól való távolság problematikáját talán nem kell bemutatni senkinek. Jelen rendszer intallációjában kihasználta a nappali méreteit, a 40-50 négyzetmétert és a szellős teret. Nagyjából a meghallgatás utolsó harmadig a bázis távolság olyan 3-3,5 méter volt (nem mértem meg, szemre kb. ennyi lehetett). Nem mondom, hogy zavart, de végig hiányérzetem volt a hangzásban a széleken elúszó hangok miatt. Amikor felálltam a kanapéról, valami mindig eltűnt és valami más pedig megjelent a hangképben.

A meghallgatás utolsó harmadában beljebb toltuk a hangfalakat, hátha változik valami. Ebben a "hátha" szóban talán nem eléggé érezhető, megfogalmazható a pontos érzés: összeállt az eddig széttartó és a kelleténél jobban széteső hangzás. A bázis távolság megtalálása nagyságrendeket dobott a hangon, végre a helyükre kerültek a dolgok, és talán megtaláltam a magam számára azt is, hogy miért mondják annyian, hogy a Zu-knak ún. saját vagy egyedi hangja van. Az ilyen típusú rendszereknél egyszerűen elengedhetetlen, hogy pontosan belőjük a hangfalak helyét, mert az érzékenységük nem csak azt jelenti, ami decibelben meg van határozva és beleírják a prospektusba, hanem azt is, hogy a rendszer egyéb érzékenysége széles skálán mozog, könnyen megtalálhatjuk, vagy adott esetben elveszíthetjük a hangfalban rejlő kvalitást, ha erre nem figyelünk. A bejáratás hiányából adódó gyengéket ugyan nem javította fel, de mindesetre sokkal transzparensebb és bővérűbb, zeneibb hangzást sikerült előcsalogatni a Superfly-ból a helyének megtalálásával. Remélem, a következő találkozás alkalmával már teljes pompájában megmutatkozhat.