Mini hifit a népnek! – Az új Audio Note Zero rendszer

Minden high-end brand igyekszik a minőséget a külső borításban is megjeleníteni, ezért egy idő után felkeltik az érdeklődését a life-style rendszerek eladási statisztikái, a készülékek megjelenésének vonzalma a vásárlók szemében.

Amikor a Note még Innovations volt, megpróbálkoztak egy teljes tranzisztoros elemekből építkező, homogén és formavilágát tekintve extrém készülékcsaláddal, ez volt az Alto, ami hangminőségben is kiemelkedett az azonos árkategóriában versenyző többi márka közül. Az Altonál a megközelítés fordítva történt, előbb jött a hang, aztán a dizájn. Azt azért meg kell említeni, hogy a manapság tapasztalható legenda státusz erős túlzás, az Alto kellemes kompromisszum volt a maga kategóriájában, de soha nem tudott többet, mint egy tisztességes belépő szintű készülékcsalád. Mentségére legyen mondva, hogy oda is szánták, még akkor is, ha annak idején az eladását valódi high-end készülékek segítették, és a magasabb kategóriában sem kellett szégyenkeznie. Qvortrup később sem mondott le a néphifiről és high-end origótól lefelé is szeretett terjeszkedni, így pár évre rá megszületett a Zero névre keresztelt termékcsalád, mintegy első lépcsőfokként a high-endben illetve az Audio Note palettán. (Már a neve is erre utalt: ZerOrigo, azaz a viszonyítási pont.)

A Zero is inkább a kinézetével hódított, mintsem a hangjával, egy kifejezetten stílusos, a kompakt rendszereknél ismerős látvánnyal és borítással került forgalomba. Ez a rendszer már természetesen elektroncsöves készülékekből állt, elő-végfok, dac és futómű szerepelt a kínálatban, ez később kiegészült tunerrel és egy távirányítható előfokkal; a színvilágát tekintve az ezüst lett igazán kelendő. Az első Zero széria ugyan kellően kiforrott volt, de a felhasználók visszajelzései alapján volt még benne tartalék, leginkább a Zero dacban. Ezt később Qvortrup a dac 1.1-el próbálta feljavítani, amelynek választható burkolatát a Zerohoz illesztették, de belsőleg már komolyabb felépítésben, tanulva a korábbi tapasztalatokból, upgradeként. Ez a rendszer több, mint másfél évtizedig volt forgalomban, egészen addig, amíg gyökeret nem vert az újhullámos elképzelés a Note házatáján, és alakulva az új kor hangzási kihívásaihoz, Qvortrup radikálisan át nem dolgozta a teljes rendszert.

Az alapokról építve

Jelen pillanatban a Zero az egyszerűség (és nagyszerűség) jegyében készül. Az elő-végfokot leváltotta egy integrált erősítő, AB osztályban négy darab mini pentódára alapozva, fekete eloxált dobozban. Úgy néz ki, mint egy miniatűr OTO PP, arányosan lekicsinyítve. A fényes fekete előlapon egy darab bemenetválasztó és a nagyoknál megszokott aranyszínű hangerő potméter, egyéb kezelőszerv vagy felesleges tekerentyű nincs, sallangmentes, letisztult dizájn. A Zero család immár a modern kor elvárásainak minimál kinézetét nyújtja a korábbi Zero rendszerek hangzásbeli kvalitásának tovább gondolásával. Nem ígér mást, mint amit a kinézetével üzen. Mindezen egyszerűség következtében a Zero rendszer már nem lóg ki a note filozófiából, azaz nem akarja magát a kinézetével eladni, leginkább hangzásban zárkózik fel a többiekhez; így adódhat, hogy partner választás tekintetében nem kényes, leginkább a méreteiből adódóan kompromisszum. Azaz, ha valaki nem akar nagy dobozokat maga körül és megelégszik egy filigrán mini hifivel, nagyot nézhet, mit tudnak a kicsik.

Nem újdonság, főleg nem a csöves technológiában, hogy az illesztés és az elektronikák összehangolása kulcsfontosságú elem, Qvortrup az utóbbi időben erre helyezi a hangsúlyt, hogy ezzel is segítse a vásárlókat, akinek kevesebb jut ugyanarra, ne kelljen minden egyes feljebb lépéskor elektronikát váltani. Nem véletlen, hogy pár évvel ezelőtt az új Meishut demózták Zero futóművel és Daccal, ezüst kábelekkel és E dobozzal, és az sem, hogy a teljes Zero lánc az ezüst K dobozzal simán elbodogult. Sőt, a 2009-ces Hifi shown a mellette felállított rendszer (J hangfal az M3-Vindicatorral) hasonló hangzásvilágot nyújtott, kellően finom és részletező megszólalása azoknak sem okozott csalódást, akik térdig jártak a Szint 3-ban. Nagy előnye a Zero-nak, hogy a könnyű illesztés miatt akár egy tranzisztoros rendszert is fel lehet húzni vele, ráadásul dizájnban illik hozzájuk. A mai piacon, ahol boldog-boldogtalan dac-ot és erősítőt árul, és egy darab IC-ből vagy pár db alkatrészből már össze lehet rakni egy készüléket, valójában alig találni olyat, ami kiállná a meghallgatás próbáját. Ehhez képest a Zeroval Qvortrup azt a tervét váltotta valóra, hogy egy olyan stílusos és modern „hifitornyot” alkosson, amely nem csak a saját környezetében, de más készülékekkel is kellően színvonalas megoldást nyújt. Az elektronikai összhangra alapozva átléphetővé vált az illesztés problémája, így, aki meglévő rendszeréhez keres megoldást vagy a pénztárcája nem engedi meg, hogy mondjuk egy OTO-t vegyen, de nem akar használtpiacon lutriba belenyúlni, mindenképpen a Zeronál fog kilyukadni. A középkategória sok kompromisszumos megoldásához képest sokkal letisztultabb és kiforrottabb hangzást kapunk általa, ha pedig teljes rendszerben gondolkodunk, nem nagyon van árban hozzá foghatóan versenyképes.

Jó pap

A legutolsó meghallgatáson a cd 2.1 és az AZ3 társaságában legszívesebben vaktesztet rendeztem volna, hogy a még oly tapasztalt fülelők is vizsgázhassanak, rájönnek-e, mivel állnak szemben? Azoknak mondom, akik látatlanban osztogatnak tanácsot, mint valami önjelölt Gyurcsok József, aranyérre és fogfájásra ugyanazt ajánlva, hogy az új Zero radikálisan felforgatja az eddigi elképzeléseket, persze nem abban a formában, ahogy a hazai hifisták a felforgatást értik. Ebben az írásban azért van némileg könnyű dolgom, mert nem csak én állok jót a szavaimért, nyugodtan leírhatok mindent úgy, ahogy történt. Tapasztalt hifista barátaim elkísértek, majd el is csendesedtek egy pár pillanatra, mikor az aprócska Zero erősítőn keresztül megzengették a levegőt a gitárhúrok. Nem akarom kivenni a szájukból a szót – nem túl higiénikus – de mintha pillanatra bent ragadt volna a levegő. Ki is mentem a szobából, mondván katarzis van, hagyjuk érvényesülni a közönséget is. Jó „szeánszokon” amúgy is róluk szól minden.

Összehasonlításként aztán el lehetett játszadozni a kábelekkel is, a teljes rendszer alap hangkarakterét hogyan és milyen formában lehet hangolni általuk, úgy, hogy ugyanaz a lemez szól, de a zene egyre "közelebb" jön. A Zero finoman oktat is. Ezt onnan tudom, hogy mint az ismert mondásban az a bizonyos jó pap, úgy ült előtte a hallgatóság. Ha már ennyit elért az ember, többet ne is várjon, gondoltam. Azért még a végére idebiggyesztem, hogy a Sogon-t is bedugtuk egy szám erejéig, de azt a hatást vagy inkább egy belső mosolyt nem én fogalmaztam meg, hanem az egyikőnk, még a szeánszot megelőző sörözés után a Hrabal kocsmából kijőve. Ez nem a kezdődő részegség, nem is szalonspicc, inkább egyfajta filozófikus állapot. De mondhatnám azt is, amit szintén az egyik barátom szokott volt az orrom alá dörgölni: nem szeretek hozzád járni, mert utána mindig olyan üresnek érzem a világot. Az összefoglalásban könnyű a dolgom, csak egy újabb hasonlatot kell elővennem, azt szeretik, meg terjed is magától. Szóval alig kellett megdörzsölni a lámpát és máris kikívánkozott belőle a dzsinn, kinyújtóztatta elgémberedett tagjait, ásított egyet, majd megkérdezte, miben lehet szolgálatunkra? Az ötös számot kérem szépen, leheltük. És megkaptuk.