Egy húszas a mennyország - Audio Innovations P1

Az Audio Innovations Ltd. "igazi" korszaka a nyolcvanas évek közepétől kezdődött és a kilencvenes évek elejéig tartott. Mint kizárólag elektroncsöves elektronikákkal* foglalkozó cég, igyekezett az audio világába oly módon nyomot hagyni, amely inkább a hangminőséghez kötötte, és mondjuk nem a megjelenéshez. Kinézetre ugyanis sikerült az egyik legcsúnyább elektronikákat megalkotniuk. A sötétszürke lyukacsos vaslemez burkolatra mindent lehet mondani, csak azt nem hogy jól néznek ki. A borzalmas nyúlketrecek azonban egészen jól sikerült elektronikákat takartak. A cég nyilván elég hamar rájött a hiányosságára, és a nagyobb típusszámú erősítőiket végre a dizájnban is pofásabb burkolatba aplikálták: az 500-as típusszámtól egészen a First-ig a jellegzetes vastag plexilappal gyártották őket. Az ideáltipikus angol brand amellett, hogy néhány igazán kiválló dolgot készített, sok egyéb jót is tett a hifiért, hogy ne menjünk nagyon messzire, például a csőhasználattal. A készülékekben nem spóroltak, a ma jellemző Tungsram és egyéb noname kínai csövek helyett szemrebbenés nélkül építkeztek Sovtek-ből vagy éppen NOS vákumcsövekből. (Ezek a típusok már akkor sem voltak az alapfelszereltség részei) De az Innovations számlájára írható az is, hogy éles szemmel nyomon követte a világban zajló hifi tervezők munkásságát. Nekik köszönhető például az a "divat" is, ami a 2A3-as triódákat és azok használatát kiemelte a teljes ismeretlenségből a japán hardcore diy undergroundból. Ugyan az Innovationsnek voltak jó, és kevésbé jól sikerült dolgaik, ennek ellenére sikerült pár olyan készüléket tervezniük, amelyek a mai napig etalonak számítanak, már ha a hangminőséget tekintjük mércének - ahogyan ezt előszeretettel emlegetik a márkára esküsző audiofilek.

Sose volt ilyen jó

Valóban, a First és a Series 300 a maga kategóriájában tényleg tud mindent, amit egy erősítőnek egyáltalán tudnia kell. Nekem például sokkal szinpatikusabb, mint a milliókból építkezni - úgy könnyű. Ma is vallom, hogy egy First-tel le lehet élni egy audiofil értelemben vett teljes életet mindenféle egyéb vágy kóros elburjánzása nélkül. (Persze macerás, mint egy old timer autó, a kor már megdolgozta őket, de ha türelemmel karban tartjuk, tökéletesen kiszolgál bármit) A 300-as típus mellé pedig tényleg nagyon nehéz olyat tenni, ami ECL86-ból egységesebb és színeseb hangot hozna ki. Ha ehhez hozzátesszük, hogy a használtpiacon egy Series 300 ma 60 ezer körül mozog, lebiggyedő ajakkal fogjuk nézni a sok cirádás alumíniumba burkolt neohifit. A cégnek utóbb ez lett a veszte, a megjelenésre alig adó innováció és az alacsonyan tartott árak lassan elvadították a vastag pénztárcájú, kellően sznob vásárló réteget, hiába árultak hangminőségben magasan kvalifikált termékeket, a piac lassan bedarálta az Innovations-t, aki ráadásul nem felfelé, hanem lefelé akart terjeszkedni. Az utolsó dobásuk is egy dizájnhifi széria lett. Az Alto ráadásul tovább rombolta a csövekkel elhíresült márkát, hiszen tranzisztorokból készült. A cég végül túladott az Alto-n, amit rögvest kiszerveztek Kínába, ennek következtében az ára tovább csökkent, csakúgy, mint a minősége. A megszűnő Innovations szakembereit az akkor induló Audio Note UK és a Border Patrol szívta fel.

Apróból kihozni

A két leghíresebb típus, a First és a Series 300 mögött kissé megbújva ott van a P1 is, noha nem sikerült akkora port felvernie, mint a többieknek. A P1 ugyan csak egy MM phono és mint ilyen elég korlátozottan használható, de ha a minőségét nézem, simán ott a helye az Innovations kihúnyt csillagát fényesítők között. Négyzetes, hengeres sarkai miatt kissé erődre emlékeztető formája nem túl szívmelengető látvány. Maga a kapcsolás elég egyszerű, de hát a csövekből készülő elektronikáknál nem is ezen van a hangsúly. A matt szürkére szinterezett vaslemezen keresztül feltárul a teljes belső világ, amely mindössze két csővet, egy méretes trafót és pár passzív alketrészt tartalmaz. Ja, hogy ezek történetesen Rubicon kondik, annyi baj legyen. A panel ugyanaz a zöld színű nyák, amit táblában lehetett venni bármelyik alkatrész üzetben. A Innovations sikere azonban nem ebben volt, hanem abban a módszerben ahogy a felhasznált, olykor nem túl minőségi anyagokból zseniális megoldásokkal a maximumot hozzák ki. Ez ma már többek között azért is anakronisztikus, mert a tervezők az egymásra épülő típusokban szinte mindig hagynak tartalékot.

Sokkot kaptál

A chokitto formulát („csúnya, de finom”) maximálisan kihasználva, a P1 köröket ver a sok nagynevű phonora. Ami nagyon érdekes, hogy egyáltalán nincs csöves hangja, ha látatlanban hallgatom, simán betippeltem volna egy modern, tranzisztor alapú elektronikát. Hasonlítani leginkább a 47labra hasonlít, vagy méginkább a Lehmann Black cube-ra, abból is a nagyobb táppal kiegészítettre, csak nem annyira „komor”, mit az. (Mindkettő ára sokszorosa a P1-nek) Felfelé nagyon nyitott, gyors és hihetetlenül hiteles a hangja. A legnagyobb erénye a reális hangszínei. A zongora például nem folytottan szól, hanem zeng, a(z akusztikus) gitárok teste is rezonál, az emberi hangról letisztul minden, eleddig a mikrofonnak tulajdonított torzítás, levegőssége elsőrangú. A P1 mégsem ezért a sok pozitív tulajdonságáért igazán nagy vétel, hanem inkább az egységért és a teljes értékű, kiforrott hangjáért. Hiszen kevés az, hogy az megszólalást gazdagító avagy színesítő „hifis” paraméterekben tud többet, ha nem oly’ módon teszi, amit többnyire a high-end fogalmaként szoktuk használni: azaz természetesen és magától értetődően. A minőségi lépcsőkön felfelé haladva az egységesség mellett a ritmustartás és a stabilitás az a két paraméter, amiben sokat kell nyújtani, ha zenei interpretációról beszélünk. A P1 hihetetlenül stabil, nem inog meg, nem fogy ki, uralja a zene teljes spektrumát, nincs olyan érzésünk, hogy ebben vagy abban lehetne jobb (Elvtársak, azért a szintidő lehetnek jobb!), a P1 úgy jó, ahogy van. Szerencsés és főként józan hifista az, aki túltette magát a kinézetén. Sokáig nem kell keresgélnie, megnyugodva dőlhet hátra, mondván: ezt akkor egy időre elrendeztük. Ugyan ritkán bukkan fel, de akkor érdemes rácsapni. Én is ezt tettem.

*Leszámítva az Alto szériát.