Közel ötven év az elektroncső árnyékában – Vass-Andrási György

A hazai hifi életben kevés olyan ember van, aki a kezdetektől (az első HFM 1979-es), vagy még inkább a hobbi születése óta jelen van és aktív. Ilyen ember Vass-Andrási György, vagy, ahogy mindenki ismeri: Gyuri bácsi, aki egyszemélyben a hivatalos Audio Note szerviz és az egyik legtapasztaltabb audiofil, a saját készítésű légcsapágyas lemezjátszójáról nem beszélve.

Idén majdnem 50 éve van a „szakmában”. Ennek ünnepélyes apropóján gondoltam arra, hogy végre Őt is megszólaltatom, ne csak róla szülessenek írások, és ne csak azoknak legyen élmény vele találkozni, akik letévednek a miskolctapolcai zenehallgató szobájába, vagy javíttatni visznek hozzá valamit. Gyuri bácsival több, mint egy órát beszélgettük, ennek a beszélgetésnek egy kivonatos, rövidített formáját közlöm most a blogon. A beszélgetésünk – mint minden beszélgetés – csapongó volt, ennek ellenére igyekeztem hűen közreadni Gyuri bácsi gondolatait, fordulatait.

Mottó:

„…Az egész ott kezdődött, hogy kimentem a kiserdőbe sétálni, ugyanis oda szokták kidobni az emberek a régi, tönkrement dolgaikat, nekem meg kellett egy hűtőkompresszor.

- Mármint a lemezjátszóhoz.

- Igen, a lemezjátszóhoz. Ezt csak azért mondom, mert sokan kérdezik, hogy hogyan kezdődött az építése. Hát így. (nevet)…”

Gyuri bácsi, mi volt az első hifi készülék az életében?

1963-ban érettségiztem Nagykőrösön, és ide felvételiztem a tapolcai egyetemre. Korábban a Nagykőrösi Konzervgyár színeiben komolyan, versenyszerűen űztem a hajómodellezést. Itt az egyetemen viszont nem volt megfelelő szakosztály, így nem tudtam a modellezést folytatni. Valami bütykölésre mindenképpen igényem volt, így vettem magamnak egy Terta 922-es magnót. Ez még elektroncsöves készülék volt, de monó. Igazság szerint nagyon hasonlított a Telefunkenre, egy kicsit olyan kopálás (értsd: koppintás, másolat) szaga volt a dolognak. Ezt átalakítottam sztereóvá. 1964-et írtunk akkor. Az erősítőimet meg mindig magam építettem, természetesen csövekből, ugyanis akkor még nem volt olyan tranzisztor Magyarországon, amiből viszonylag tűrhető erősítőt lehetett volna építeni. Aztán ’68 táján kezdtem el tranzisztorokkal is foglalkozni a csövek mellett. Ezek után egy hosszú ideig csak tranzisztorosokat építettem. Egy Winston Marshall Leach nevezetű ember, aki Georgia állam egyetemének tanársegédje volt, nagyon jó erősítőt tervezett egy pályázatra. A pályázati kiírás az volt, hogy építsen valaki házilag olyan erősítőt, amihez minden alkatrész - időzőjelben mondva - megkapható a Keravilban, de a világ tíz legjobb erősítője közé besorolható.

Ki írta ki ezt a pályázatot?

Az amerikai Audio.

Ekkor még nem volt itthon szinte semmilyen komolyabb hifi készülék, ugye?

Még Videoton sem volt. Mondjuk a Rádiótechnika már létezett. De istenigazából kényszer volt az építés, ha az ember egy kicsit jobbat akart. Az akkori neves szakírók, például Rózsa Sándor elég jó dolgokat közöltek le a folyóiratokban. Ezek többnyire zenekari erősítők voltak, bár néha szó esett a hifiről is. De van egy hifibiblia, ez állítom, hogy ma is a legjobb könyv a szakmában. (Vajda Zoltán: Természethű hangátvitel - a szerk.) Ebben nagyon pontosan le van írva, hogy mi a lényeges a kapcsolásokban, hogy milyen hangja van a triódának, a pentódának, stb. Többnyire csövekkel foglalkozik, de a lényeges dolgokban a tranzisztoroknál is ugyanaz a helyzet. Ilyen  mondjuk a torzítás fogalma. Soha nem a mérhető torzítás a lényeg. Vannak ugye olyan csővel készült erősítők, amelyeknek 1% körüli a torzításuk, a tranzisztoroknak meg 0,001, de mégis a csövest halljuk tisztábbnak, mert az is. A spektruma a torzításnak, hogy milyen felharmonikusokat tartalmaz, az számít. Ezek nagyon fontos fogalmak, amiket tisztázni kell. Amikor én írtam cikkeket, a Huszti Zsolt magazinjába (Hang&Technika - a szerk.) Audio Note KIT-ekről, akkor azt csináltam, hogy a rendelkezésre álló négy oldalból háromban a múltról és a technikáról írtam, a maradék egy oldalban meg az adott erősítőről.

Mi volt az első komolyabb erősítő, amire már azt mondhatjuk, hogy high-end?

Egy Egri Tamás nevű fizikus tervezte. PPP konstrukcióban épült, azaz paralell push pull. Hihetetlen jó volt, még a mai napig megállná a helyét. Aztán addig licitáltak rá, míg eladtam. A tulajdonosa nagyon meg volt elégedve vele, kivitte külföldre, azóta is ezt hallgatja.

Úgy értem, márkás erősítő?

Az egy BEAG volt, de azt nem nevezhetjük high-endnek. Az első igazán komoly az 1992-ben egy Audio Note OTO volt, ha jól emlékszem.

Akkor jött be az országba a márka. Gyuri bácsi az első pillanattól foglakozott Audio Note-tal?

Nem, akkor már vagy két éve működött a forgalmazás itthon, Csontos István csinálta. Nem csak Audio Note volt, hanem JPW, Innovations is. István terjeszkedni akart, és Miskolcon én lettem az egyik közvetlen eladó. Ebben a szobában volt a bemutatóterem. Az indulástól kezdve kb két év kellett, mire meg tudtam venni ezeket a J/L dobozokat.

Azóta is ezek szólnak...

Igen. Soha nem kellett őket javítani. Vigyáztam rájuk, nem bőgettem őket. Nem dohányzom, ebben a szobában soha nem volt nagyon fűtve sem. Ha egyszer kilyukad a hangszóróperem, vagy egy új J-t veszek vagy egy E-t.

Miért? Az E jobb?

Igen. Teltebb a hangjuk. A gyártásnál is jobban figyelnek a nagyobb dobozoknál. Régebben, amikor még Kondo élt, volt egy nagyon jó széria, úgy hívták, hogy Ruthy. Ezek a dobozokat nem forgalmazták európában, az áruk miatt, de páran azért tudtak belőle szerezni, és volt szerencsém hallani is őket. Ezek fantasztikusan jók voltak. A hangszórókat is Kondo készítette, ún. fókuszált mágnesterű hangszórókból készültek.

Ahogy látom, Gyuri bácsi a kezdetektől egészen mostanáig, folyamatában látta a márkát. Mi a tapasztalata velük?

Én a leguniverzálisabb márkának tartom az Audio Note-ot. Stílustól függetlenül mindent lehet rajtuk hallgatni. Jazzre és komolyzenére mindenképpen megfelelőek. Rockra nem annyira.

Érdekes, hogy ezt mondja. A show-kon többnyire rock zenével  demózzák.

Hát igen…Rock zenénél többnyire az erősítők közötti különbség a meghatározó, vagy inkább az a feltűnő. Főként a kimenőtrafó jelenléte. A rock zenére a push-pull erősítők alkalmasabbak, az ún. hiszterézis torzításuk miatt. De ez nagyon érdekes kérdés, messzire vezet. Ugyanis amikor a Világ Legjobbjainak tartott hifi készülékeit  hallgattam – márkát nem mondok –, szinte mindig ugyanazt tapasztaltam. Amikor az ember bemegy a szobába, az első pillanatban elájul, olyan jól szólnak. Aztán tíz perc múlva meg már fáj a feje. De erről van egy aranyos anekdotám Darvas Lászlóval a főszerepben. Történt ugyanis, hogy eladtunk neki egy Audio Note K dobozt meg egy csöves erősítőt, talán SORO-t. Darvas Laci otthon dolgozott számítógépen, kiadványszerkesztőként, közben szólt valami a háttérben. Rövid idő után azt vette észre, hogy ül a fotelban és hallgatja a zenét. „A fene egye meg - gondolta -, nekem dolgozni kell, le kell adni a cikkeket, stb”. Felállt és lejjebb tekerte a hangerőt. Ennek ellenére fél óra múlva megint ott ült a fotelban a hangfalak előtt és hallgatta a zenét. (nevet) Végül vett egy Naim rendszert, amivel meg van elégedve. Amellett lehet dolgozni is, és egész nap tudja hallgatni, úgy, hogy nem fárasztja. Nem tudom, miért van ez. Lehet, hogy az az oka, hogy ezek a rendszerek nagyon részletezőek, míg a másik nem forszírozza annyira, ezért nem vonja el a figyelmet és közben nem fárasztja a hallgatót sem.

Gyuri bácsi látta az Note-ot ’92-ben és látja most is. Van-e különbség a korábbi és a mostani készülékek között?

Nagyon nagy különbség van. Főként az alkatrész minőség és a dobozok terén. Régen pozdorjából készültek a hangfalak, ma már rétegelt lemezből. A kimenőtrafók is hatalmasat fejlődtek, főleg a vasmagok anyaga, ami ugye nagyon fontos. Az alkatrészekben persze volt egy erőteljes visszaesés, ami köszönhető egyrészt a válságnak, másrészt annak, hogy a gyártás sok helyen leállt. Ez történt ugye a Tantál ellenállásokkal, Shinkoh úr meghalt. Ma már sajnos a Jensen kondik sem ugyanazok. Ráadásul én – lehet, hogy a koromból adódóan – de nagyon érzékenyen meghallom a csövek közötti minőségi különbséget. Egészen máshogyan szól a kínai cső, mint az eredeti General Electric. Vagy ott van a Zero rendszer. Én azt annak idején nem nagyon szerettem, de ez a mostani viszont már teljesen más. A nagy különbség akkor volt, amikor Kondo meghalt, Qvortrup ugyanis nem akart vele összetűzést, ezért csak a halála után kezdte el gyártani a magasabb kategóriás végfokokat, ugyanazokkal a japán fantázianevekkel. Qvortrup ugye az átlagpolgárnak is szeretett volna árulni csöves erősítőt, ezek először integráltak voltak, aztán jöttek az elő-végfokok. Amiből az elején egy-kettő volt, M1 és M2, ma már ki tudja, hol tart...M9, M10. Manapság sokan készítenek egyébként El34-ből is erősítőt, ami egy gitárerősítőkbe készült cső, meglehetősen magas torzítással, szerintem nem annyira alkalmas hifire, de ha van rá igény, akkor lehet belőle jót is csinálni. 

Gyuri bácsi, ha megnyerné a lottó 5-öst milyen rendszert venne?

(Gondolkozik)Mondjuk Kegont. Valami E dobozzal.

Nyilván az ezüst szériából...

Nem biztos, hogy a legezüstebbet venném, mert azzal van az a tapasztalatom, hogy nekem olykor túl fényes a hangjuk, inkább a felső szintek aljáról. Egyébként (mutatja) például ezért használok réz hangfalkábeleket, azoknak a hangja lágyabb és mélyben is jobbak, ami azért a J-nek jól jön. (Feláll lemezt cserélni. Egy percig csendben ülünk és hallgatjuk a zenét.)

Ki játszik ezen a lemezen, megtudhatom? Nagyon tetszik. 

Egy amerikai zongorista, bizonyos Joanne Bracken, a hetvenes évekből. A kísérői sem kutyák. (A lemezein többek között Cecil Mcbee, Al Foster és Jack DeJohnette voltak a kísérői - a szerk.)

Gyuri bácsi milyen típusú zenét hallgat legszívesebben?

Elsősorban klasszikus zenét és jazzt.

A kedvenc zeneszerzője?

Beethoven. Ez a felső sor a lemezpolcon, ez mind Beethoven. (legalább 50 lemez) Főként a szimfóniák, de szeretem a vonósnégyeseket is, vagy a cselló szviteket. (levesz egy lemezt: Pablo Casals.) Ez itt pedig a cd gyűjtemény (mutatja), ami nem előadó szerint, hanem kiadó szerint van rendszerezve. Ez így sokkal jobb, mert többnyire az eltérő kiadók máshogy is szólnak.

Ha már Beethoven és a szimfóniák, akkor melyik karmester vezénylésében?

Furtwangler.

Karl Böhm?

Ő nem annyira... De érdekes módon a mai izraeli karmestereket is nagyon szeretem.

Gyuri bácsi, ha valamit üzenne a hazai audiofileknek, mi lenne az?

Először is hallgassanak több élőzenét, azon belül is több klasszikus zenét és úgy általában minél több jó zenét.

Köszönöm az interjút!

Én köszönöm.

*A képekért köszönettel tartozom Zalánnak.