Ragyogás - A T-amp múltja és jövője

T-amp_3.jpgMinden bizonnyal a Tripath TA-2024-es IC-re épülő Sonic Impact hobbi erősítő volt az első igazi mém az audio történetében. A nevetségesen kinéző, leginkább szappantartóra hajazó dizájn, a bóvli megépítettség, a kinézetét messze felülmúló hang, valamint az interneten szélvészként terjedő felhajtásnak köszönhettük azt, hogy rövid időre szinte mindenkiből előbújt a mélyen benne élő hifista.

Belépődrog

T-amp.jpgA T-ampnak tulajdonképpen azért lehetünk hálásak, mert rengeteg emberhez eljutott, és nagyon sokakat „megtérített” az audiofíliának; valamint lökést adott a D.I.Y-nek is, ahová azóta igen mélyen beivódott.

Mielőtt a mém úgy igazán felpörgött volna, az egyik "szakíró" dobta be a köztudatba a legnagyobb tromfot, miszerint a tripath chipből épült röhejes kinézetű műanyag vacak hangja rokon lenne a triódás csövesekével. Innen lett megállíthatatlan a terjedés, mert a triódások tulajdonosai, az arra vágyók és az egész audiovilág egy emberként hördült fel. Az most mindegy, hogy a hasonlat sok szempontból cáfolható volt, mert a T-amp jól hallhatóan torzított mint a franc, és hát a triódásokban meg pont azt szeretjük, hogy azok meg éppenséggel nem torzítanak, de kétségkívül felért a gyors lefolyású vírussal és mindenki azonnal hallani akarta.

A lényeg

T_amp6.jpgA legfontosabb mégiscsak az volt, hogy a fröccsöntött műanyagházban rejtőző egy darab IC képes volt arra, amire az audio sajtó legalább húsz éve nem: megmutatta miről is szól ez a hobbi. Igen, erről, mármint a jó hang kereséről, ami független a pénztől, amit belepumpálsz. Illetve arról, hogy építs fel egy olyan láncot, amin jó otthon zenét hallgatni. A T-amp ideáltipikus eszköz volt arra, hogy az ún. hétköznapi felhasználót, akit riaszt a hifi technikai oldala és a hobbit azóta is körüllengő: „apró-nüanszokról-vitakoznak-kockaszemüveges-arcok” hangulat ellenére rávegye, hogy elkezdjen élvezettel zenét hallgatni, és figyelni arra, hogy a kedvenc lemeze milyen minőségben szólal meg.

Mindebben a téamp nagyon nem tudott bevetni semmit, hiszen gyakorlatilag nem marketingelték, eleve nem is hifire szánták. Talán ez volt a titka is, hiszen baromi olcsó volt, kicsi, iszonyú könnyű volt összeszerelni, nem kellett sem tuti állvány, sem drága hangfalkábel. Bedugtad a telefontöltőre hasonlító tápját a hálózatba, a seggébe meg a három és feles jack dugót, aztán indulhatott az audiofil kánaán meg a rácsodálkozó verseny. Valójában a Tripath legegyszerűbb kiépítése olyan gyorsan ható drog volt, ami hamar kitisztult az ember szervezetéből, reálisan hallgatva sajnos nem szólt jobban mint egy közepesen árazott, rendesen összerakott mezei „audio”erősítő. Sőt az edzett hifistákat két nap után már zavarta a jellegzetes d-osztályú torzítás, ami soha nem volt titok, az adatlapon mindig is ott virítottak elrettentésnek a számadatok.

Az új technológia hírnöke

DSCF6700.JPGEnnek ellenére a Tripath erényeit nem kell lebecsülnünk. Ugyan a high-end bumm még mindig késik, azaz egyelőre nem sikerült a felső szegmensbe ágyazott készülékek reputációját megingatni, és ahogy nézem, a középkategóriában sem nagyon terjedt el, sokaknak még mindig T-amp jelenti a „hifit.”* És ez így van jól. Főként, hogy a d-osztályú, illetve a digitális erősítés már régen bevette magát mind a konzum, mind a minőségi audioba. Ennek a folyamatnak a Sonic Impact aprócska varázsdoboza az első és talán legnagyobb figyelmet kiváltó fejezete volt.

Na de mi volt a Tripath hátránya? Valahol pont az, ami az előnye is: igénytelen megépítés, könnyen hallgatható, de hamar fárasztóvá váló hang. Azoknak, akiknek ennyi elég volt, T-ampot azóta is gond nélkül használják és feltehetően várják a következő mémet, ami, ha lehet, még olcsóbb lesz és még jobban fog szólni. (Hát, ez egyelőre késik) Sokan viszont ráéreztek a hobbi sajátos, hogy is mondjam, ízére, és továbbléptek, főként a tripath lázban gyorsan felbukkant és némileg kiforrottabb készülékek felé. Mert azokból is volt jó pár. Sajnos a többség ugyanolyan egyszeri poén volt, mint a T-amp. Ki emlékszik ma már a Trends Audiora? (Pedig milyen pöpec kis honlapja van! Még zene is szól rajta). Vagy a Flying Mole-ra? A mém kipörgött, és nem jött helyette más. A T-amp azonban él és virul, az "eredetit" jelenleg a parts express forgalmazza Dayton Audio néven, de rengeteg kínai bóvlit is árulnak, tele van velük az e-bay. A Tripath leginkább a D.I.Y-be tört be, ott azóta is előszeretettel használják, de mi most nem erről akartunk cikket írni. Hanem a parts express eggyel nagyobb, a TK 2050-es IC-re épülő erősítőjéről, amelyet itthon a tempo musictól tudunk beszerezni.

40 watt

DSCF6701.JPGA Dayton audio DTA-100a típuszámra hallgató erősítője elég komolyan meglépi a sima T-ampot, ami jelenleg kizárólag fekete színben elérhető. Fém háza van, oldalt hűtőbordát imitáló redőkkel. Van rajta egy darab bekapcsoló és hangerőszabályzó gomb a többi kezelőszerv még mutatóban sem, de ez pusztán csak azt bizonyítja, hogy a sem parts express, sem a Dayton nem egy high-end audio gyártó. A parts express ajánlójában semmi ilyesmire utalót nem találhatunk, leszámítva a manikűrre és körömtisztításra szoruló fiatalembert, aki kissé flegmán magyarázza, hogyan kell üzembe helyezni az erősítőnket. Ránézésre ő sem az a tipikus hifista.

A nagyob testvér nem csak azért nagyobb, mert komolyabban ki van dolgozva, hanem azért is, mert lénygesen nagyobb teljesítményt nyújt, mint a sima T-amp, és nincsenek benne azok a kondik sem, amelyek a kistesó torzításáért feleltek. Mi most nem a D.I.Y-ben tapasztalható hangzási paraméterekre vagyunk, vagy volnánk kiváncsiak, hanem a saját rendszerünkben teszteltük.

8 ohm jó, 4 ohm rossz

DSCF6699.JPGMivel az IC nem nagyon szereti az alacsonyimpedanciás terhelést, tartózkodjunk a 6 ohm alatti hangfalaktól, azokkal ugyanis nem sok zenét zenét fogunk hallani, mielőtt szerényen elfüstölne az erősítő. Aki ismeri a T-ampok hangját, vagy magának a Tripath ic-nek a karakterét, semmi meglepőt nem fog hallani, ez az erősítő egyértelműen ugyanabba az iskolába járt, mint a többi T-amp. Elsőre mindig felkapja a fejét az ember, hogy mennyire tisztán szólnak a magasfrekvenciák és mennyire percíz és milyen levegős hangja van.

Vagy a józan észt meghazudtoló "színpada" miatt. Azt, hogy ez mennyire valódi, inkább nem firtatom. Mindamellett, ezeket a készülékeket egyszerűen jó tesztelni, mindent azonnal megmutatnak. Mint a 18+-os sztriptízben, két kör a krómrúd körül, és máris lekerültek a ruhák, amelyek amúgy sem sokat takartak. Nincsenek rejtett értékek, az első percben ugyanolyan mint az utolsóban. Én mindig is az első erősítőnek javasoltam, most  jó pár évvel a T-amp mém felbukkanása után  sem lesz ez másképp. Mondjuk úgy, hogy a T-amp az egyik legegyszerűbb megoldás, ha elkezdtünk hifizni, elég gyorsan abba is fogjuk hagyni. Már amennyiben nem leszünk "fertőzöttek", mert akkor viszont tovább kell lépni, és elég hamar rájövünk, hogy ami olykor előny, az később simán hátránnyá válhat.  

D.I.Y az igazi

T-amp_03.jpgSzerintem a D.I.Y az igazi terepe ennek az erősítőnek, egy nagy érzékenységű, szélessávú hangfallal alkothat tökéletes párosítást, de nem venném el a kedvét senkinek – hiszen, mint fentebb is írtam , a Dayton DTA100a ideális társ a kezdetekhez és a kísérletezéshez. Mindent tud, amit egy ilyen kezdő erősítőnek tudnia kell: olcsó, igénytelen és könnyű vele játszadozni. Minden set upban könnyedén hozza a formáját. Biztos, hogy ehhez nem kell kikérni szakértők tanácsát, nem kell szobaakusztikai méréseket végezni, semmi hókuszpókusz, semmi hájendes maszatolás. Azt pedig mindenki maga eldöntheti, hogy hosszú távon is képes kiváltani egy rendesen megépített erősítőt, ami ugye innen már csak egy lépés. Egy biztos, ennél olcsóbb megoldás egyszerűen nem létezik.

*Ennek egyértelmű oka az, hogy az emberek egyszerűen nem fogadják el, hogy ha valamiben ugyanaz a negyven dolláros alkatrész van, azért miért kell tízszer annyit fizetni.