Ütemek, basszus, meg egy kis jazz - Új lemezek

Rengeteg lemez jelent meg mostanában, ami azért is furcsa, mert nyáron a lemezipar általában pihen, uborkaszezon van.

Az emberek nem lemezeket vesznek, hanem fesztiválra járnak. Na mindegy, én azért összeállítottam néhány ajánlásra méltó anyagot, hátha érdekel valakit.

Kezdetnek itt van mindjárt az új Sigur Rós. A korai lemezeiket szerettem, de egy idő után nagyon vontatottá váltak a szerzeményeik, és iszonyú divatos is lett ez az egész Izland mánia, ekkor már szívesebben hallgattam a Bohren & Der Club of Gore hasonlóan lassú, de némileg hitelesebb dolgait. Az új anyagon magukhoz képest elmozdultak egy rockosabb, morcosabb és sötétebb irányba, de csak magukhoz képest. Mindesetre jót tett a zenei frissülés, adott egy lendületet, ami végig kitart a lemezen. Kiemelkedő darab nincs rajta, egyben van, kerek. Külön pontot érdemel az artwork, nagyon szép lett a monokróm borító, főleg a vinylen.

Nyárhoz képest meglepően jó lemezek jelennek meg, főleg a dubstepen lepődöm meg újra és újra, főként, hogy a stílus alkotói maguk kezdték el önmagukat és ezzel együtt a stílust is temetni, aztán meg olyan trackek jönnek ki, hogy csak nézek. A nyár „dala” egyértelműen Ipman a Let it rainnel és V.I.V.E.K az Over my Head-del*. Viszont LP-t akartam ajánlani, ennél fogva a Materia lemezét javaslom minden elektronika után érdeklődőnek. Nincs szépelgés, sem nyálas dallamok, visszafogott, de kidolgozott és okos lemez lett az Atlas. Csináltak a lemezhez egy videót is, nem egy nagy szám, azért beillesztem. Van új Author lemez is, és bár a Black Box adós még a vinyl-lel, cd-n már van. (Kétséges, hogy kijön-e valaha, de az a jövő zenéje, hogy egy aktuális hasonlattal éljek)

Emika, aki ugye egy cseh származású, de Berlinben élő „hangszobrász”, elkészítette a második lemezét. Ezen már távolról tekint vissza az első anyag dubsetpjére vagy bass musicjára, ugyanis az új anyag már csak nyomokban tartalmaz basszusokat, egyfajta hibryd kortárs popzene ez, noha a ninja tune jelentette meg DVA címmel.

A címnélküli első szólón sok volt a hidegség, sok volt a tipikusan dubstep megoldás, iszonyúan súlyosak voltak a mélyek, Emika hangja akárcsak az egyik sáv, szinte eltűnt a zenében. Az új lemezen sokkal többet mutat magából, ami egyesek szerint baj, mások szerint meg éppen ettől jobb a DVA. Szerintem alapvetően mindegy, bár ez a lemez nagyon más, mint az első, így először meg kell emészteni, hogy Emikából énekes lett, mert eddig inkább producer volt.

Ha már tört ritmusok, Zombynak is kijött a várva várt anyaga, s bár a kritikusok fanyalognak, hogy tovatűnt a Zombyt mindig is jellemző, kissé félbehagyottnak tűnő, ötletrohamokból építkező fíling, szerintem a lemez tele van nagyon szerethető és nagyon letisztult darabokkal. Példának okáért a Soliloquy, ami ugyan egyetlen loop körre épül, mégis nagyon jó. Akit érdekel, hogy érzi magát mostanában Zomby New Yorkban, ahol egyébként az egész lemez készült, a Pitchfork csinált vele egy interjút - Zomby meg telekáromkodta. Szerintem vicces és jár a plusz pont azért is, mert nincs fent a facebook-on, illetve azért is, mert a lemez egyszerűen gyönyörű borítóján a fekete rózsákkal.

Minden ilyen ajánlóba teszek legalább egy ecm lemezt, így lesz ez most is. Ian Ballamy, aki a FOOD-ban is oszlopos tag, alakított egy újabb triót Quercus néven. Ez a formáció alapvetően angolszász népzenéket és sztenderdeket hangszerelt át jazzra, June Tabor énekel rajta olykor fájdalmasan, de többnyire szépen. A Quaercus számomra az a hangulat, vagy az a minőség inkább, ami nem megy át kellemkedésbe és nem lesz modoros, ami a legtöbb népzenei ihletésű vagy world music lemezben annyira idegesítő tud lenni. A Quercus egy kellemes utazás, tele meglepő és remek pillanatokkal.

Mark Lanegant is ajánlottam már egyszer, a 4AD-n jött ki a zenekarával egy lemeze, de most csinált egy másikat Duke Garwood-dal, aki egyébként az előbb említett bandben is gitározik. Lanegan nagyon szépeket nyilatkozott Garwoodról, a lemez pedig magáért beszél. A Black Pudding egyébként az altcountry sötétebb vonulatához tartozik, amit én nagyon szeretek, ha kategorizálni akarok, de nem akarok. Ebből amúgy mostanában sok jó cucc van, itt van mindjárt a Zelienople, amire a type mondjuk azt írja, hogy drone, de mivel tele van vokálos track-kel, szerintem simán belefér az altcountryba is.

Azt felesleges leírni, hogy szellemes a gitárjáték, nagyon szépen van keverve az album, meg sallangmentes a zene, mert ezek csak közhelyek, és egyébként is Black Pudding-on úgyis Lenagen hangja meg a szövegek a legjobbak. Jó lesz ez a nyár, még akkor is, ha nem sokat mozdulunk ki otthonról, a hifi elől. De ezt persze ne tegyük. 

*A klipben az egyik lemezjátszón a magyar származású, de Bristolban élő DJ Madd (Simon Péter) saját labelén kijött lemeze látható.