Reálisan elérhető hangminőség - Interjú Peter Qvortruppal

Peter office 2.jpgValamilyen csodás véletlennek köszönhetően – valójában a forgalmazó közbenjárásával – lehetőségem adódott, hogy kapcsolatba kerüljek Peter Qvortruppal, az Audio Note Uk. alapítójával, vezetőjével. Nyilván előbújt belőlem az élelmes újságíró és rögtön kihasználtam az alkalmat, hogy néhány kérdéssel zaklassam.

Az interjúk akkor jók, ha személyesek, mert az adott helyzet is inspirálhat egy jó kérdésre. Ebben az esetben egyelőre csupán e-mailben kérdezhettem, legközelebb talán már személyesen is találkozhatunk.

Elöljáróban annyit, hogy érdekesen alakult a "beszélgetésünk", olykor még az is sikerült, hogy személyes dolgokra tereljem a szót, ami azért jó, mert tapasztalatom szerint alapjában kétféle high-end vezető, gyártó létezik: az egyik egyszerű üzletember, akit vonz ez a világ, a másik pedig a megszállott, akit viszont a technika vonz. Az olvasóra bízom, hogy eldöntse, ebben az esetben melyik felé hajlik. Szerintem Peter Qvortrup esetében egy harmadik típus körvonalazódik, az ember, akit a zene vonzott, majd ezen keresztül képes volt a teljes iparágat uralni, felépíteni egy olyan rendszert és egy olyan céget, amely úgy lett üzletileg sikeres, hogy közben folyamatosan értéket teremtett. Úgy gondolom, hogy ez nem üzletember mentalitás, és nem is megszállottság. 

peter3.jpgEgészen érdekes, ahogy egy lassan hatvanöt éves ember nyilatkozik arról, hogy miért alapított saját lemezkiadót, ahol többek között 1950-es években készült analóg felvételeket adnak ki. (És ebből a pénzből mondjuk nem nyaralni ment és nem nagy nagyobb házat vett magának.) Erről persze eddig alig tudtak páran, számomra is most derült ki, holott 2009 óta létezik. A kiadóhoz saját mastering stúdió is tartozik, természetesen Audio Note készülékekből, saját lemezvágó géppel; egyedi rendelésre dolgoznak. Qvortrupnak nincsenek allürjei, sem illúziói. Ha van valaki, aki nagyon sokat tett ezért az ezerszer csepült, elátkozott hobbiért, valójában magáért a zenei kultúráért, amely annyi örömet képes adni a világ számtalan pontján élő milliónyi embernek, akkor az Ő. És most jöjjön az interjú.

peter1.jpgMondják, hogy manapság a high-end a keleti piacoknak köszönhetően újra terjed. Ugyanakkor a zenehallgatás egy ideje alapjaiban változott meg. Mennyire befolyásolja a zenehallgatási szokások változása és a fizikai formátumok háttérbe szorulása egy olyan high-end brand jövőbeli elképzeléseit, mint az Audio Note?

Azt tudom mondani, hogy a high-end a keleti piacoknak köszönhetően jelen pillanatban növekedik. Ugyanakkor a zenehallgatás mint emberi tevékenység alapvetően és egyértelműen megváltozott.

Mi az Audio Note-nál az értékesítéskor mindig is arra a rétegre koncentráltunk, akik a zenehallgatást szabadidős tevékenységnek tartották, akként „űzték”, és ebből kifolyóan jó minőségben szerették volna hallani a lemezeiket, így a magas felbontású, veszteségmentes komputer audió, vagy a hordozható mp3 eladások egyáltalán nem vagy csak alig befolyásolták az értékesítésünket.

Sokan és sokat kérdeznek arról, hogy mikor fogunk már bele a komputer audió rendszerek fejlesztésébe, de hogy őszinte legyek, az utóbbi időben én elég sok ilyen rendszert meghallgattam, és meg vagyok győződve arról, hogy egy jó CD futómű és DAC párosítás még mindig messze felülmúlja bármelyik „virtuális” média zenelejátszó rendszer jelenlegi és jövőbeli hangminőségét. (Tulajdonképpen azt hiszem ebben az esetben a „virtuális” a helyénvaló kifejezés, virtuális hangminőséget nyújtanak ezek a rendszerek, vagyis illúzió a jó hangzás, nem valóságos értelemben az.) 

Ami azt illeti, amennyiben nem találnak valami elfogadható műszaki megoldást a hangminőség drasztikus javítása, növelése érdekében, az Audio Note a jövőben sem szeretne a piac ezzel a területével foglalkozni. Nem számít mennyire lesz népszerű és elterjedt, vagy akár kereskedelmileg domináns.  

lemezvágó.jpgÉn inkább a minőségi zenei reprodukció jövője felé fordulnék. Illetve abba az irányba, hogy az LP ismét jó választás legyen azok számára, akik hajlandóak feláldozni a kényelmet és a költséghatékonyságot annak érdekében, hogy valódi tisztaságban hallhassák a rögzített zenét. Az Audio Note tulajdonában van egy komplett lemezvágó gép, ami egy analóg stúdióban található Londonban. Az itt készült lemezek már megvásárolhatóak, a gearboxrecords.com honlapján. A legjobb lemez eddig, ami a hangminőséget illeti, egy 10 inches LP, Sasha Siem lemeze. Az eddigi tapasztalatok alapján óriási az érdeklődés, főként a tisztán analóg felvételek iránt.

Azt hiszem itt érdemes kiemelni, hogy mindig lesznek olyan emberek, akik számára a hangminőség nagyon fontos a zenei élvezetben. Ők a mi igazán fontos és kedves ügyfelekink, én rájuk koncentrálok, hogy számukra tudjak széles skálában készülékeket, teljes rendszert kínálni, hogy ők kapják meg a legjobbat, ami az adott büdzséből kihozható. Nem elfelejtve, hogy ebbe a körbe magamat is beleszámítom, így értelemszerűen, ha magamnak a legjobbat akarom, nyilván nekik is a legjobbat fogom nyújtani. (Itt a kérdező egy pillanatra elmosolyodott, majd felállt a számítógépe elől, hogy lemezt cseréljen)

Peter levyhylly 2.jpgVesz még lemezt?*

Most viccelsz velem, ugye? Persze, hogy veszek! Leginkább az e-bayen; éppen most sikerült ráakadnom egy szuper ritka lemezre, amelyen Henryk Szeryng játszik Sibelius hegedűversenyeket, egy korai 1950-es Odeon nyomaton. Alig várom, hogy megérkezzen!

Technikailag melyik irányba nyílnak további fejlődési lehetőségek?

Azt mondanám, hogy nagyjából mindenhol a high-end ipar, még ha nem is lett több önmagánál, és ha nem is ment el a határaiig, lenyűgöző módon kihasználta a technológiát, de ez sajnos csak a társadalom kis részében aratott egyértelmű sikert. A nagyobbik rész a technológiai fejlődés olyan mellékes dolgaival van elfoglalva, aminek leginkább a költséghatékonysághoz van köze, vagy a mérethez, esetleg az akkumulátorok élettartalmához. Még rosszabb, hogy a létrejött egy olyan technológia, amelyben a fejlődés egyet jelent azzal, amikor megkövetelhetővé válik, hogy valamiből egyre több legyen. Ezzel úgy tűnik, hogy a technológia kvázi „javítja” önmagát, például nagyobb sávszélesség, több tárhely, stb.

Ez a fajta technológiai szemlélet alig vagy egyáltalán nem értette meg, hogy mit jelent valójában a jó hang. Ellenben képes azt állítani, hogy ez lenne a fejlődés, a haladás, és ez az, amire neked szükséged van. Például a nagyobb számú mintavételezésre (függetlenül attól, hogy ez csak egyetlen érték), és ha ez megvan, akkor mondhatjuk, hogy több lesz a részlet, javult a dinamika, ésatöbbi. Ha az ilyen jellegű technikai paraméter segít az eladásokat, akkor alkalmazni fogják, megfeledkezve arról, hogy ezt soha, de soha senki nem ellenőrizte le egzaktul; adott esetben azt, hogyan viszonyul ez a paraméter a hangzáshoz, vagy mivel lehet helyettesíteni.

Jelenleg mi azon dolgozunk, hogyan lehetne jobb minőségű ellenállásokat és elektrolit kondenzátorokat előállítani és gyártani. 2 wattos, nem mágnesezhető tantál ellenállásokból már van teljes kínálatunk, és ebből készültek olyan példányok is, amelyek ezüst lábakkal szereltek, ezek hangzása egészen kiemelkedő. (sajnos nem túl olcsóak, gondolhatod)

peter4.jpgFolyamatosan bővül a kínálat az Audio Note-nál. Mi indokolja, hogy már egyszer levett termékek újramegjelenését? Gondolok itt a végfokozatok közül például P3-ra?

A P3 esetében konkrétan arról volt szó, hogy sok vásárlónk szeretett volna egy sztereó, komolyabb erőtartalékú végfokot, sok ilyen igényt kaptunk, és mivel a P3 a Meishuban alkalmazott végfok struktúrájával megegyezik, nem volt gond a gyártásba újra felvenni.

Melyik termékükre a legbüszkébb?

Azt mondanám, hogy az Audio Note E dobozra. De ezzel azt is mondtam, hogy ebbe a típusba tettük a legtöbb újítást, amióta az eredeti Snell-E típust megalkották, de az eredeti verzió nem az én munkám volt. Ha komolyabban megvizsgáljuk, látható, hogy a Snell féle típusban hiába alkalmazták volna a legjobb hangszórókat, soha nem lehetett volna olyan szintre felhúzni, mint amilyen szinten most az E van. Szóval azt kell mondjam, hogy az Audio Note E-re vagyok a legbüszkébb.

A másik nagy eredmény az új Voyd alapú TT3 lemezjátszó, amelynek alapjain a sima TT3 reference-ből lett egy Super Reference. (Ez a lemezjátszó egészen friss, idén májusban fog debütálni) De annyi különleges, egyedi szabványunk van, hogy azt hiszem, talán igazságtalan lenne egyet kiemelni közülük a többi rovására. 

peter5.jpgLáttuk, hogy megújultak a réz és folyamatosan újulnak az ezüst kábelek. Mit tartogat a közeljövő ezen a téren?

Azt hiszem, hogy közel vagyunk ahhoz, ami egyáltalán lehetséges, legalábbis az ISIS 96 szálas verziója a rézkábelek között mindenképpen az egyik vég. Azt is gondolom, hogy mind a koncepció, mind a hallható végeredmény maximalizálja, amit az adott árból egyáltalán ki lehetett hozni és gazdaságilag életképes. Nyilván ezt az ezüsttel lehetetlen egyelőre megvalósítani. Amennyiben az ezüst ára lecsökkenne, talán el lehetne készíteni egy ISIS-hez hasonló struktúrájú ezüst kábelt is, de jelenleg az ISIS az ezüstöket is felülmúlja árban. Az LX168-as pénzügyileg egyértelműen nem életképes ezüst vezetővel.

Az Audio Note elkötelezett a kimenő transzformátorok fejlődésében. Vannak még ezen téren felfedezni való dolgok, vagy kimerítettük a tudást?

Továbbra is elkötelezettek vagyunk. Több transzformátor dizájnunk is van, amelyekben a vezetőkkel kísérletezünk, illetve a szigetelésekkel, amelyek feltehetően javítják majd a jelenlegi modellek hangját. (Az újak várhatóan sokkal költségesebbek lesznek). Szóval igen, még mindig azon dolgozunk, hogy fejlesszük a transzformátorokat és a bennük felhasznált anyagokat.

DSCN2460.JPGMi a véleménye a Shuguang kínai csövekről a NOS-ok tükrében? Fog az Audio Note a jövőben kínai csöveket használni az erősítőiben?

A NOS típusok általában jobbak, hogy miért, az egy nagyon jó kérdés. Lehetséges, hogy a koruk miatt, de az is tény, hogy annak idején ezeket a csöveket a harcászati ipar felhasználására szánták, ahol sem a fejlesztésekben, sem a gyártásban, sem a mennyiségben nem voltak anyagi korlátok. Ennek ellenére azt kell, hogy mondjam, hogy a kínaik csodálatos munkát végeztek a (Shuguang) 300B és a 211-es típusú csövekkel.

Azt hiszem az igazán nagy vétel a 300B, és igen hálás vagyok a kínaiaknak, hogy életben tartották a termelést, ezzel az olyan cégek életben maradásához is igen nagyban hozzájárultak, mint az Audio Note. Illetve azért is, hogy emberi áron képesek kínálni ezeket a csöveket, így mi is hozzá tudunk jutni a termékeikhez, amivel viszont képesek vagyunk ésszerű áron kínálni olyan erősítőket, amelyekkel a felhasználók képesek teljes pompájában élvezni a Single Ended hangzást. Mindez nem lenne lehetséges a kínai 300B-k nélkül.

A jövőben tehát mi mindenképpen használni fogjuk a kínai csöveket. Jelenleg is folynak a tárgyalások arról a Psavan-nal, hogy néhány régebbi típusú csövet újra felélesszünk a segítségükkel. Ilyen az amerikaiak által annó gyártott speciális 38111-es trióda (a ma is ismert 211-es korai változata), illetve néhány olyan régi triódáról is szó van, amelynek remake-ja számunkra érdekes lehet.

*Ehhez a kérdéshez tudni kell, hogy Qvortrup szerény számítások szerint is több mint 40 ezer (!!!) lemez birtokosa. A legenda szerint egy részét a háza előtti konténerben tárolja.

A képek egy részét az internetről szedtem, a többséget Peter küldte.