Belengettem már korábban, hogy egy kicsit majd visszahúzódok a blogírástól.

Meglátszott ez már a frissítések belassulásán is – kisgyermekes apukaként minden perc drága, amit magaddal tölthetsz, lévén egy hat hetes csecsemőt még nem lehet türelemre inteni, mondván, hogy apa most had írjon egy posztot – még akkor se, ha nem panaszkodhatok, mert a Legkisebb Audiofil már-már rutinos alvó, kiegyensúlyozott és nyugodt gyerek, aki a kajálás csúszásán kívül mindent békében elvisel. A meg-megjelenő cikkek egy része már korábban készen volt, ezeket frissítettem is egynémely helyen belejavítva, átírva, és ez még így lesz egy darabig, van még pár talonban, amelyeket akkor írtam, amikor a gyerek még úton volt és nem velünk élt.

Azt is írtam, hogy szeretném, ha a blog kilépne abból az eléggé behatárolt formából, hogy ez itt akkor kérem szépen az én kis online naplóm, gondolatközvetítőm a nagybetűs Nagyvilág felé, illetve kisbetűs véleményem a Nagybetűs olvasók felé, stb. Egyrészt ezen az online sajtó már réges-régen túlvan, egy-egy jól megírt blogposzt simán főhelyen lehet online hírportálokon, másrészt én is túlhaladtam azon a szinten, hogy a saját faszságaimmal, okosságommal térítsem a nagyérdeműt. Mindig is jobban hittem a szikár, tényszerű infókban, amiket az olvasó majd feldolgoz, befogad, vagy negligál, mint abban a némileg nevetséges, olykor gyermeteg versenyben, amit a hifi sajtó folytat már egy ideje, ti: ki hallja meg előbb a cintányéron a dobverőt és akkor ennek hol is van a helyiértéke az adott készüléket tekintve pro és kontra.

Mostantól viszont inkább a vendég posztoknak adnék helyet, már ha lesznek. Illetve én sem szűnök meg írni, de inkább zenéről, szélesebb értelemben vett, az audiofil világ dolgairól szeretnék tudósítani, a tesztek kora számomra lejárt. (Illetve hát egyre többen és egyre többször kerestek meg azzal, hogy kereskedjek így vagy úgy, amitől én nagyon mereven és határozottan elzárkóztam. Szerintem érthető módon, az audiolife soha nem volt pr felület, és ez a jövőben is így marad)

Az első írással – a következő posztban – mindjárt nagyon jól jártam. Egyrészt szerintem Gábor jól ír, vicces, tájékozott, intelligens és nem akar téríteni, ami mindig olyan fárasztóvá tette az audioval foglalkozó szövegeket. Másrészt ő mérnök, tehát mindennek pontosan tudja az okát, amit meg is szokott indokolni, és ez a hifistákat általában lenyűgözi, még akkor is, ha többnyire egy kukkot sem értenek meg belőle. Megszokták, hogy minden szöveg úgy kezdődik, hány gomb van az erősítőn, ami alatt ott egy robbantott ábra a hangszóró oldalsó metszetével, tetszetős, ám totál lényegtelen illusztrációként.

Míg mondjuk engem többnyire kivetett a magam nyíltan és büszkén vállalt bölcsész attitűdöm, amit én szintén nyíltan és büszkén jó magasról le is szartam. Ez van. Bocs, fiúk, a hobbi mindenkié, akkor is ha a szakács, akkor is ha fizikus és akkor is, ha a Kandón koptatta rongyosra a kockás ingét. Tudom, tudom, mást mondott erről a fakeretes szemüvegében mérés gyakorlaton a Tanár Úr, de tévedett. 

Ennyi. Vágjunk is akkor bele. Remélem, hogy izgatottan várjátok, milyen lesz. Én már igen!