Egy szép, de értelmetlen hobbi - Helyzetjelentés és teszt a hifista szubkultúra szubkultúrájából

Magnó-06.jpgMenj be egy lemezboltba vagy hifi-kereskedőhöz, és láthatod: az analóg újraéledése ma már ténykérdés. Igaz, hogy a fekete lemez egyáltalán nem praktikus, ráadásul hallható problémái vannak (sercegés, pattogás, belső barázda torzítás), ellenben az analóg hangzás sokak számára maga a csoda, a külön dobozos phono-fokozatok vevőközönsége el sem tudná képzelni, hogy CD-ről, ne adj isten valami hálózati lejátszóról hallgasson zenét.

A vasoxid aranykora

Magnó-01.jpgA kazettás magnózás tömegméretű újraszületéséről – lehet, hogy csak egyelőre?   nem beszélhetünk, talán mert dettó ugyanazokat a negatívumokat hozza, mint a lemezjátszózás  csak sajnos annak pozitívumai nélkül. A kazetta sem praktikus egy CD-hez képest, neki is hallható problémái vannak (zaj, nyávogás*, limitált frekvencia-átvitel), ellenben – legalábbis a közhiedelem szerint - még csak igazán jól sem tud szólni.

A kazettákat a maguk aranykorában, a múlt század hetvenes éveitől úgy a kilencvenes évek közepéig sem a hangjuk miatt szerettük, hanem azért, mert olyan zenékhez tudtunk olcsón és egyszerűen hozzájutni kazettára felvéve, amiket máshogy nem lehetett volna megszerezni. Vagy éppenséggel meg lehetett volna ugyan szerezni, de egy közepes afrikai állam GDP-je sem lett volna elég hozzá. Viszont a Solarisban, később a Wave-ben és még egy pár lemezbarlangban meg felvették kazettára nagyjából egy korsó sör akkori áráért, vagy, jobb esetben, a szombat délutáni „Lemezbörze helyett” műsorában leadta a Göczey Zsuzsa a Bartók rádión (ami akkor talán még 3. műsor néven futott). És utána lehetett hallgatni a Cabaret Voltaire kazettát a walkman-ban a villamoson – na tessék, majdnem elfelejtettem: a fekete lemezhez képest azért volt előnye praktikumban.

Nakamichi.jpgA blog ma középkorú olvasói közül kivétel nélkül mindenkinek volt valami deckje*. Jelen sorok írójának egy időben akár több is, hiszen jobb híján néha kazettáról kellett kazettára másolni. Gimistaként, meg később egyetemistaként senki nem vett lemezeket, hiszen egy nyugati album árából ötször lehetett elmenni a haverokkal a kocsmába, és utána csalamádés hamburgert enni az éjjel-nappali falatozóban. Szóval az ember kezdetben kazettán gyűjtötte a zenéket, csak később, az első munkába állás idején szabadult rá a lemezboltokra immár igazi, fizetőképes keresletként.

A lemezbolt a kazetta gyűjtemények halálát jelentette, hiszen az első megvásárolt lemezek általában azok voltak, amiket a legjobban szerettünk kazettán. Viszont ami már megvan lemezen vagy CD-n, azt nem hallgatjuk többet kazettán. Ördögi kör.

Ami a kazettás magnók egykori fő funkcióját, a zenék rögzítését illeti, jellemző, hogy az egyik online magnós fórumba nemrég betévedt egy figura, aki azért keresett kazettás magnót, hogy zenéket vegyen fel magának – ezt még a legelvetemültebb kazettás arcok sem tudták mire vélni, ők is inkább lebeszélni igyekeztek erről az illetőt és a számítógépes letöltések felé terelni.

Summa summarum, a kazettás magnó manapság maga a tökéletes audio értelmetlenség. Viszont – és ez egy jó nagy viszont! - egy magnó mechanika ugyanolyan gyönyörűséges, az emberi elme fantasztikusságát hirdető, a maga nemében tökéletes, bár mára kétségkívül elavult műszaki produktum tud lenni, mint mondjuk egy klasszikus, mechanikus írógép. Azok a pici fogaskerekek, rugócskák, feszítők, vezetősínek, az egymásba illeszkedő fém alkatrészek… És az orsók forgása, a kivezérlésmérő tánca. Nagy dolgok ezek. Pontosan láttam hétéves Léda lányom arcán, amikor készültünk az írásra: hosszú percekig nézte elbűvölten a működő masinákat. „Apa, de tényleg ezen a vékony szalagon van rajta a zene?”

Ma, a mindenféle tömörített és tömörítetlen hangfile-ok és a terabájtos merevlemezek világuralma idején viszont a kazettás magnózás pont olyan réteg hobbi, mint a veterán autózás. Tulajdonképpen azt is mondhatjuk, hogy pont olyan értelmetlen is, hiszen A-ból B-be eljutni ezerszer célszerűbb akár egy Suzuki Swift is, mint egy púpos Wartburg, Simca vagy Fiat 127-es, és a zenéket is célszerűbb bármilyen más formátumban gyűjteni, mint az öregecskedő kazettákon. Ha csak arra gondolunk, hogy egy két kazettányi térfogatú merevlemezen százezermilliárd zeneszám fér el, míg két darab kazettán még a 2 perces számairól híres vidám punkbanda, a Toy Dolls számaiból is csak kb kilencven. És ugye nem kell percekig tekergetni, ha meg akarunk találni egy számot. Meg ilyenek.

Valljuk be azt is, bármilyen sajnálatos, hogy amint a veterán autózás, úgy a kazettás magnózás is – amellett, hogy voltaképpen tök értelmetlen hobbi – egész egyszerűen egy pénznyelő automata, ráadásul a körön kívül állók számára értelmezhetetlen probléma hegyekkel jár  – lásd a keretes anyagot. 

Miért szívás kazettázni?

Venni egy használt, 20-30 éves kazettás magnót nem drága, a belépő szint pár ezer forint, de egy húszasért már komoly gépek között válogathatunk. Minden kazettás magnók hétfejű sárkánya, a Nakamichi Dragon persze más kategória, egy megkímélt darab ritkán megy el negyedmilla alatt, de a kisebb Nakák, Revoxok, illetve bizonyos „gyűjtői” japán deckek ára is elérheti a sok tízezer forintot (Pioneer CT-F1250, Aiwa Excelia XK-009, Akai GX-F95, Hitachi D-5500, stb).

 

 

Viszont a magnó még csak a belépő a hobbiba, a pénzköltés utána kezdődik. Ezek a gépek bizony nem mai gyerekek, ritka kivételtől eltekintve egy átszíjazás-átkondenzátorozás mindegyikre ráfér (lásd a tesztünk néma leventéit), és bár a szíjak és egyéb mechanikus alkatrészek nagy része innen-onnan beszerezhető, az áruk nem feltétlenül alacsony.

 

 

Nem dolgoznak azok a szakik sem olcsón, akik elvállalnak egy ilyen munkát: egy magnómechanikát szétbontani és újjáépíteni nem fog tudni a sarki tévészerelő, a pontos gyári értékek beállításához pedig elég spéci műszerezettség kell.

A magnók ráadásul igénylik a törődést, rendszeresen tisztogatni kell a szalaggal érintkező alkatrészeket, és szükség van a fejek rendszeres demagnetizálására* is. Az ehhez való készülék (ha minőséget keresünk) nem egyszer drágább, mint maga a magnó.

 

 

A magnók etetése sem olcsó: a kazetták úgy vannak ma a piacon, mint a NOS csövek. Újakat már nem nagyon gyártanak, de még tartanak a régi készletek, ha erősen fogyóban is vannak már. Aki bontatlan kazettát akar venni, az nemigen ússza meg 500 ft/db ár alatt, de ezért csak valami belépő szintű vasoxidos* kazettában reménykedhet. A minőségi kazetták szerencsétől függően 1500-2000 ft áron kezdődnek, de egy-egy ritkaság ára csillagászati lehet. Jelenleg is hirdetnek egy fémvázas TDK MA-XG metál kazettát a Vaterán 22.500 forintért, de ha előkerül egy-egy kerámia tokozású Sony Super Metal Master kazetta, annak az ára még magasabb is lehet.

Elindulunk magnót venni

cassettes.jpgA hifista persze olyan, hogy ha már használt készüléket vásárol, akkor igyekszik régi álmait megvalósítani. És ha beszabadul valamelyik hirdetési oldalra, nehéz ellenállni a kísértésnek. Ifjú korunk legendás készülékei, amik miatt bejártunk nyáladzani a bizományiba vagy a dollárbolt kirakata elé, simán elérhetőek, többnyire fillérekért.

Igazából csaknem két évtized magnómentes lét után én is csak egy egyszerű kettőhuszas Aiwát* akartam venni. Arra kellett volna, hogy a gimnazista rockzenekarunk pár koncertfelvételét bedigitalizáljam a 25 éves érettségi talira, de az „Aiwa kazettás magnó” keresésre a tényleg fillérekért szórt 220-asok hadserege mellett ott kellették magukat a sokkal komolyabb gépek, valamivel több fillérért, de így is nevetséges áron. Aztán beírtam az Akait a keresőbe, sőt, felbátorodva az árszínvonalon azt is, hogy Nakamichi…

Hát, nagyjából így állt össze a tesztmezőny: pár hónapon belül három teljesen különböző filozófiájú deckem lett, egyetlen közös tulajdonságuk, hogy ifjú koromban mindegyikükkel igen nagyon boldog lettem volna. A tesztmezőny kiegészült még két vendégmagnóval, amikor a spanjaim megtudták, hogy milyen meghallgatásban mesterkedem.

A teszt

cassette_retro.jpgIgazából itt használt készülékekről van szó, azon belül is legalább 20 éves darabokról. Vagy inkább több. Amit egy ilyen teszt modellezni tud, az nem az, hogy vajon egy háromfejes Aiwa szebb felvételeket készít-e, mint egy kétfejes Nakamichi, inkább egy felkészítő tanfolyam arra, hogy mire számítson az egyszeri nosztalgiázó, aki használt kazettás magnót kér ajándékba a télapótól.

A tesztben szereplő magnók innen-onnan lettek levaterázva (kivéve a TEAC-et), ki tudja milyen zűrös múlttal a hátuk mögött. A fejeket és a nyomógörgőket*, főtengelyeket*, valamint a csatlakozókat alaposan megtisztítottuk, a fejeket demagnetizáltuk, de a készülékházat direkt nem nyitottuk fel. Úgy próbáltuk ki a készülékeket, ahogy hozzájuk jutottunk. Ezzel az egyszeri apróhirdetés-vadászt modelleztük, ő sem fogja egyből előkapni a csillagcsavarhúzót és a forrasztópákát, hogy kicserélje az összes kondit meg a szíjakat*.

Rövid magnós ablakzsiráf* 30 éven aluliaknak

 

ablakzsiráf: a hetvenes évektől egészen a közelmúltig használt, rajzolt képes „értelmező szótár” gyerekeknek, ami olyan egyszerű tárgyakat és fogalmakat határozott meg a kisgyerekek által is érthető nyelven, messze nem tudományos igényességgel, mint az „asztal” vagy a „barátság.”

 

deck: az angol tape deck vagy cassette deck megnevezésből származó, és a magyar hifista nyelvben elterjedt szó olyan magnóra, amiben nincs saját erősítőfokozat (v.ö. hordozható magnó, rádiómagnó), hanem külső erősítőre kell csatlakoztatni.

 

demagnetizálás: a szalagnak mágneses töltöttsége van, a fej előtt elhúzott szalagtól pedig maga a fej is felmágneseződik, ami jelentősen rontja a hangminőséget. Ezért egy külön erre a célra konstruált eszközzel le lehet szedni a nem kívánatos mágneses feltöltődést a fejről. Ezek az eszközök a leggyakrabban kazetta formájúak, csak be kell őket helyezni a kazetta nyílásba, és maguktól teszik a dolgukat.

 

direkt CD-bemenet: némileg hókuszpókusz jellegű szolgáltatás egyes fiatalabb és drágább magnókon. Gyakorlatilag egy plusz sztereó RCA-bemenet, ahonnan a jel bizonyos erősítő fokozatokat kikerülve jut el a felvevő fejre, lehetővé téve a legrövidebb jelutat, így elérve a lehető legjobb hangminőséget. Azért hókuszpókusz, mert túlságosan sok kihagyható erősítő fokozat nincs a bemenet és a felvevőfej között amúgy sem.

 

Dolby B és Dolby C: mielőtt térhatású hangrendszerekhez adták volna a nevüket (Dolby Stereo, Dolby Surround), a Dolby Laboratórium a szalagos felvételtechnikában legelterjedtebb zajcsökkentő áramköreiről volt híres. Lejátszáskor és felvételkor is használni kellett a zajcsökkentő elektronikát az optimális eredmény érdekében, de ez az optimális eredmény többnyire még így is elég béna volt. A zajt ugyan rendesen kiirtották (elsősorban a Dolby C), de a zajjal ment a zene is. A gyári műsoros kazetták gyakran Dolby B-vel készültek, ezeknek azonban eleve annyira reménytelen volt a hangminőségük, hogy a Dolby már nem sokat rontott rajtuk.

 

Dolby HX Pro: ez nem zajcsökkentő rendszer, hanem egy olyan, csak felvételkor alkalmazott eljárás, ami az előmágnesezési áram dinamikus szabályozásával javítja a magas hangok rögzítését a szalagon, így szélesebb frekvencia átvitelt tesz lehetővé. 

 

drop-out: jelkimaradás a magnószalagon. A gyártástechnológia tökéletlensége miatt nem teljesen homogén a mágnesezhető réteg eloszlása a szalagon, ami felvételkor egy-egy pillanatnyi észrevehető jelszint-esést tud okozni.

 

dual capstan: Kettős főtengely. A finomabb deckek két főtengely + gumigörgő párost is alkalmaztak, egyet a fejek előtt, egyet utánuk. A két tengely összjátéka optimalizálta a szalag feszességét a fej előtt, és csökkentette a nyávogás veszélyét. 

 

főtengely: egy állandó sebességgel forgó tengely, ami keresztül megy a kazettán a fejek mellett, amikor azt a készülékbe helyezzük. A Play megnyomására a gumigörgő hozzászorítja a forgó főtengelyhez a szalagot, így áll elő a pontos sebességgel mozgatott szalag.

 

kettőhuszas Aiwa: más néven Aiwa AD-F220. A nyolcvanas évek közepén 8600 forintért árult magnó minden idők talán legnagyobb példányszámban eladott hifi készüléke Magyarországon, az otthoni magnózás Trabantja, Skodája és Zsigulija egyszemélyben. Kettőhuszas Aiwája gyakorlatilag mindenkinek volt egyszer, és kész. Jó hangú, megbízható készülék volt, bár az ajtajuk mozgató mechanikája hajlamos volt eltörni. Az előmágnesezést kézzel lehetett beállítani, amihez segítséget a magnó tetőlapjára ragasztott matrica jelentett, csupa olyan kazetta típus beállítási adataival, amiket már a magnó új korában sem lehetett kapni.

 

nyávogás: a kazettában lévő szalagot nagyon egyenletes sebességgel kell elhúzni a fej előtt, különben a sebesség ingadozással azonos mértékben ingadozik a szalagra rögzített anyag hangmagassága is. Zene esetében ez nyávogásszerű hangeffektust jelent.

 

nyomógörgő: a szalagot a fej előtt igazából nem a jobb oldali orsó forgása húzza el, az túl bizonytalan lenne, hanem a szalagot a fix fordulatszámon forgó, fényes fém főtengelyhez szorító gumigörgő.

 

Peak Hold: amikor elterjedtek a sokszegmenses, villogó ledes vagy fluoreszcens kivezérlésmérők, az állandó villogásban nehéz volt szemmel követni, mekkora is volt a legmagasabb érték, ami felvillant. Ezt könnyítette meg a Peak Hold funkció, ami a legmagasabb felvillanó szegmens világítását még egy darabig fenntartotta, így téve lehetővé a felvételi szint pontos beállítását. 

 

szalagkalibráció: az eltérő jelhordozóval készült kazetták más és más elektronikai beállítások mellett adnának optimális eredményt. A drágább, finomabb deckek sokszor külön potenciométerrel tették lehetővé bizonyos paraméterek, leggyakrabban az előmágnesezési érték (Bias), ritkábban a felvételi érzékenység (Recording Sensitivity) pontos beállítását. A még drágább, még finomabb deckek ehhez mérőjelet is szolgáltattak, és külön kalibrációs üzemmódban, a szalagra felvételt készítve és azt elemezve, a kivezérlésmérőn keresztül kommunikálva segítették az optimális beállításokat megtalálni. A legdrágább, legfinomabb deckek mindezt teljesen automatikusan, potik tekergetése nélkül is meg tudták csinálni. 

 

szíj: a magnók mechanikájában egy, kettő vagy több motor gondoskodik többféle forgó elem meghajtásáról, ideértve a főtengelyt, a felcsévélő orsót, hátrafelé tekeréskor a második orsót, a sebességingadozást minimalizáló lendkereket, esetleg a kazetta ajtót nyitó-záró mechanizmust. Bár vannak közvetlen meghajtású főtengelyek is, a motorok legtöbbször gumiszíjakon keresztül mozgatják a szalagmozgató elemeket. A szíjak egy idő után hajlamosak megnyúlni, elszakadni, ilyenkor ki kell őket cserélni.

 

vasoxid szalag: a kazettába töltött szalag valamilyen hordozó felületből, és az arra felvitt mágnesezhető anyagból áll. Kezdetben vasoxid anyagot használtak (Fe2O3, gamma-vasoxid), később előnyösebb tulajdonságaik miatt más anyagok is elterjedtek. Tipikus volt a „króm” kazetta (krómdioxid, CrO2, jelhordozóval), vagy a vasoxid és a krómdioxid rétegeket is hordozó, ún. ferrokróm szalag. A legkorszerűbb szalagtípus a „metál”: a metálszalagok esetében a jelhordozó vákuumgőzöléses eljárással felhordott elemi vas részecskéket jelent. A magnókat vagy kézzel kellett beállítani az éppen használt kazettához, vagy, az újabb, felszereltebb típusok a kazetták felső élén kialakított nyílások alapján automatikusan felismerték a behelyezett kazetta fajtáját, és ahhoz állították az elektronika tulajdonságait.

 

zajcsökkentő rendszer: a kazettás magnók jellegzetes szalagzaját csökkentő elektronika. Lásd Dolby. A kommersz deckekbe épített zajcsökkentők ugyan valóban képesek jelentősen csökkenteni a szalagzajt, de a zajjal együtt az életet is kiölik a hangból, ezért magára valamit is adó magnós nem használta a magnók ezen funkcióját.

CD-ről vettünk fel deckekkel négy rövid, egyenként másfél-két perces számrészletet új Sony Metal XR 60 kazettára, zajcsökkentő* nélkül, de amúgy az elérhető legjobb minőségben. Az Aiwa esetében tehát használtuk a szalagkalibrációt*, a „direkt CD-bemenetet”* és a kijelző lekapcsolását. A többi magnó nem tudott ilyen kunsztokat. Az Audio Note AN-V összekötő kábel közvetlenül a DAC-ból volt a magnók vonalbemenetére kötve, a magnók spéci alátéten álltak felvétel közben is. A kivezérlést igyekeztünk torzításhatárig elengedni, a Sony metál kazettának +6 dB meg sem kottyant. Mivel itt nem homlokráncolós, feltartott mutatóujjas highendista igazságkeresésről van szó, a rövid felvételek elegendőnek bizonyultak a hangkarakterek leírásához.

**A folytatásban a teszt következik, ahol is megtudhatjuk, melyik magnó hogyan teljesített. Tartsatok ki!

Ezt a cikket István írta, aki a Pointe-ról lehet ismerős. Munkáját ezúton köszönöm meg. Mivel a cikk igen hoszú lett - wordben 18 oldal - két részre osztottam. A következő posztban a részletes meghallgatásokról olvashattok.