Vinyl check: Jukka Eskola, Susanna and the Magical Orchestra

Mint köztudott, magamat nem tartom audiofilnek, még ha mindent meg is teszek azért, hogy annak lászódjak. Van például vinyl kills mp3 feliratú pólom!

A minőség rajongója

Nem is vagyok túl nagy rajongója a hangminőségnek, ha csak öncélúan a zongora húrjairól van szó, és a zene művészi teljesítménye nem számít. Ebből kifolyóan nem, vagy csak nagyon ritkán veszek olyan lemezeket, ahol a hangminőség az elsődleges szempont.

Az igazsághoz persze az is hozzátartozik – vallomásos hangulatban vagyok –, hogy van otthon nem is egy audiofilnek titulált lemezem. Kifejezetten teszt lemezzel nem rendelkezem, de egyszer kaptam egy ilyet, abban a dobozban őrzöm, amiben a már nem hallgatott, többségükben tévedésből vásárolt és ajándékba kapott, még fóliás cd-ket. Egyszer sem sikerült végighallgatnom, annál a tracknél hagytam abba, amelyen egy fa kidőlését vették fel elmés hangmérnökök.

Sőt, megvan Diana Krall életművéből is jó pár! A korai trió lemezei kifejezetten kellemesek. Van eredeti, 1968-as The Beatlesem, kettő is. Van made in USA Miles Davis lemezem jó pár, vettem akciósan Kirkerling Kulturverkstett lemezeket is. Igen, megvan az első három Kari Bremnes. És volt otthon egy Chesky válogatás lemezem, de azt elajándékoztam. A Jazz at the pawnshop nincs meg, attól a hideg kiráz. Most viszont olyan lemezeket ajánlanék, amelyek sokkal jobban vagy legalább olyan jól szólnak, mint amelyeket tesztlemeznek használnak, de még a zene is jó rajtuk.

Fullbodied sound

Jukka Eskola finn trombitást még akkor fedeztem fel magamnak, amikor  nu jazz hullám a tetőpontjára hágott. Helsinkiben volt és még van is egy nagyon jó kiadó, úgy hívják, hogy Ricky Tick és egészen érdekes dolgokat adnak ki. Van egy 10 incses lemezem, amin Shakespeare Othellójának egyik kortárs bemutatóján a The Five Corners Quintett játszik, ezen is közreműködik Eskola. Annak idején, amikor még volt annyi időm és erőm, hogy kis klubokban zenélgessek tíz ember előtt, elég sokat játszottam ezt a lemezt.

A Ricky Tick adta ki egyébként a korszak egyik igazi legizgalmasabb finn zenekarát, az előbb emílett The Five Corners Quintet-et, ami a skandináv jazz élvonalából, nagyon friss, kortárs és táncolható jazzt játszott. Voltak is itt az a38-on, azt hiszem kétszer is. De jött ki náluk finom krimi jazz (Auteur jazz - Two jaguar in Warsaw), nu jazz (Povo) és furcsa funk-jazz (Dalindeo) is. Jukka Eskola első lemezét is a Ricky Tick gondozta, sok év végi legjobb lemezek listán volt rajta. Amit most ajánlani szeretnék azért különleges, mert ugyan sem nem audiofil, sem nem tesztlemez, viszont remekül szól.  

Analog vs digitális

Van ugye az örökké fellángoló és soha el nem csituló vita, hogy a régi, analog eszközökre és módon készített felvételek, vagy a modern digitalálisan rögzített lemezek szólnak-e jobban? Az audiofil kiadók pedig mindenféle magic trükköt is bevetnek, hogy tényleg úgy szóljon a felvétel, mint az élő zene. Ezzel szemben Eskola azt találta ki, hogy ír egy bossa nova lemezt, amelyen vonósok is vannak. Anélkül, hogy különösebben érdekelte volna az audiofil világ benfentes vitája, egyszerűen csak azt szerette volna, ha úgy szól a sajátja, mint az ötvenes években kiadott régiek. Nyilván a legegyszerűb az volt, hogy nem a keverőpulton kezdett el machinálni szűrőkkel, hanem szerzett két öreg csöves mikrofont meg egy nyolc sávos analóg magnót, majd néhány próba után felvette az egészet egy kellemes akusztikájú teremben. Pont mint az ötvenes és hatvanas években.

Ettől persze David Chesky rögtön a szívéhez kapna, de én ekkor azt javasolnám neki: Calm down David, just listen the records. Az Orquesta Bossa nagyon rendben van hangzás tekintetében, semmi pökhendi arcbaugró hangzás, semmi túlsterilizált hidegság. A mellékelt videóban minden benne van, amit tudni kell. A lemez végül az olasz nu jazz zászlóshajójánál, a Schema-nál jött ki, a Ricky Tick, úgy tűnik, lehalt. Nem is az a fontos, hogy milyen körülmények között vették fel, szerintem ez önmagában mellékes, bár az utóbbi idők legjobb hangú lemeze, hanem az a remek ízlés és hangszeres tudás, ami a szerzeményekből sugárzik. Az Orquesta Bossa remek lemez, színesen és dinamikusan szól. A zenekarban a finn jazz élet nagyjai játszanak, a szerzemények kerülik a mostanság megjelenő bossa nova lemezek geil, giccsbe hajló nyekergését. A lemez nem túl friss, 2013-as, de még kapható, árában van, a vinylhez adják a cd-t is ajándékba. Zeneileg is azt a vonalat visz tovább, ahol a vonósok és a jazz találkozik, tehát nem a sztenderd bosa nova, jó pár határt átlépve. Erős ajánlásomat élvezi.

Susanna

Úgy látszik a skandinávokban van spiritusz. Susanna Wallumrod-ot szerinten nem nagyon kell bemutatni, de ha mégis, akkor íme pár sor. A hihetelenül sima és angyalian szárnyaló hangját elég egyszer meghallani és könnyen elcsábul az ember. Nem csak azért, mert szinte földöntúli az olykor suttogásig halkuló orgánuma, hanem mert annyira bensőséges az éneklési stílusa, hogy az ember kicsit azt érzi, csak neki szól, mintha a saját belső (női) hangunk énekelne. Susanna-nak volt egy hálószoba zenekara a Magical Orchestra, ahol szó szerint a nappaliban rögzítettek jó pár, a pop kultúra azóta alapvetéssé érlelődött klasszikusát, például Leonard Cohen Hallelujah-t, vagy Depeche Mode: Enjoy the Silence-ét. A "zenekar" hangzása teljes csupasz, csak a dallamvonalakat hagyták meg, a dalok ettől még éppen felismerhetőek, de Susanna teljesen önálló világot formált a minimiális hangszeres aláfestés fölé, hangjával, kisugárzásával és azzal az egyszerű módszerrel, hogy a beszédnél is lassabban adta elő őket. A Melody Mountaint a norvég Rune Gramofonon adta ki, és az egész lemez olyan, mintha egy angyali hangú nő egy tök sötét szobában magának énekelne, miközben egy szintin kiséri magát.

Ez a lemez csinálta meg Susanna-t, ahogy mondani szokták. És persze későb a nagy lemezkiadók is felfigyeltek rá, jött ki lemeze az ECM-nél is, ahol középkori és barokk darabokká formálta Nick Drake és Leonard Cohen dalait, a sajátjai és Henry Purcell darabjai közöt. A Magical Orchestra lemeze szerintem alap, bár az én ízlésem elég távol van az átlagtól. Az álmodozó szirénhangú énekes ezen a lemzen alapozta meg a saját, jól körülhatárolt világát és rajongói körét. A Magical Orchestra történetének idén vége szakad, amit azzal a gesztussal "ünnepelnek", hogy összesen 200 lemezt nyomnak az azóta klasszikussá nemesedett Melody Mountain-ből. Aki tudja, szerezze meg. Nekem megvan az eredeti cd, még akkor vettem, amikor kijött, de én is megpróbálok egyet vadászni a vinylből. Hogy miért? Talán mert felemelő, csodálatos, gyönyörű lemez a Melody Mountain. És persze nem lenne ebben a posztban, ha nem szólna pofátlanul jól már a cd is. Nem hinném, hogy a vinyl rosszabb lenne. Amúgy is hamarosan itt a Record Store Day, lepjétek meg magatokat ezzel a pompás albummal.