Botor módon belekezdtem a szélessávú projektembe, nem gondolva arra, hogy egyszer majd be is fejezem. Az igazi D.I.Y ugyanis sosem ér véget, mindig van valami fejleszteni való, valami, aminek a végén „kijön” a képzeletbeli gyártósorról a hangfal, amire mindig is vártunk.

Mondjuk belefutunk egy új linkbe, egy új hozzászólásba a fórumon. Valami nem várt ötletbe, valamibe, ami alapjaiban megváltoztatja a hangját a már amúgy is végletekig húzott cuccnak. Legalábbis azt hisszük, hogy meg fogja változtatni, amikor belevágunk a "fejlesztésbe". Már miért lennék én kivétel? Mondjuk azért, mert én már ezen mind túl vagyok. Vagy mégsem? Aki bárkármilyen DIY-be belekezd, annak kár hitegetnie magát, nincs túl rajta. Várja Ő is az igazi megszólalást. Már miért ne várná?

Eljő a fázis

Szóval az első részben lefektettük az alapoknál, pontosan, mit is szeretnénk: valami jót olcsón, hogy máris lecsapjam a legmagasabb labdát és egyszerre megadjam az alaphangot, miért éppen ne egy óriási közhellyel. Na hát, ez pompás, mondhatjuk, de nem sokra megyünk vele. A közhelyeknek nincs túl jó hangja, sőt semmilyen hangjuk sincs.

Az egyszeri felhasználónak, aki nem túl mélyen ismeri a szélessávú hangfalak rejtett titkait, ilyenkor szokott eljönni az a fázis, amikor a netet túrva keres valamit, ami elhozza a kánaánt. És beköszönt a tanácstalanság időszaka. Ugyanis rengeteg termék van, egy részük elég jó, egy részük selejt, egy másik részük meg még éppen jó. Na de ki mondja meg, melyik a jó, melyik az éppen jó, és melyik a selejt?

Szétnéztem én is, lássam, mi van mostanság. Botor módon én viszont össze is hasonlítottam mindazt, amit találtam a tapasztalataimmal. Hát sok minden nem derült ki, legalábbis olyat nem tudtam meg, amit eddig ne tudtam volna, ellenben van pár jó, és néhány rossz hírem.

A jó, a rossz, és a csúf

Kezdjük a rosszakkal. Az első, hogy a szélessávú hangfalépítők kedvesen bennfentes DIY közösségébe is betört a biznisz. Míg pár éve a fórumokon, vagy csak úgy szörfölgetve a neten, szinte bármely projekt könnyedén elérhető volt, vagy pdf-ben vagy jpegben, de szinte minden fent volt, addig ma hiába masszirozzuk a google-t, a legtöbb forrás elzárulni látszik. A „régi szép időkben” maguk az építők osztották meg a terveiket, olykor mérésekkel együtt, olykor anélkül, de sok gyári tervrajz is fent volt. Ez ma már a múlté, mindenki pénzért adja a terveit, szinte csak a nagyon régen használatos és/vagy eleve ingyenesre tervezett dobozkonstrukciókat tudunk letölteni.

Homályos, műszaki rajznak csúfolt, a világ egyik legfölöslegesebb szoftverével, paintben szerkesztett „valamiket” találni. Mielőtt mindenki szomorú szmájli face-kel bombázna, megjegyzem, annyival több tervező szoftver érhető el, amennyivel kevesebb terv. A szoftverekkel többnyire nem sokra megyünk, egy dolog a tervezés és a modellezés, egy másik meg a végső hangminőség. (Egy dolog az elmélet és egy másik meg a működő valóság – bár ezt csak azok fogják igazán megérteni, akik látták már pocsék átviteli görbéjét a borzasztóan jól szóló hangfalnak) Mindesetre ez egyértelműen azt mutatja, hogy a hifi csináld magad oldala is nagy erőkkel nyomul be a bizniszbe.

A jó hírek

Úgy kezdődnek, hogy igen széles és nagyon-nagy a kínálat. Összeszedtem pár olyan márkát, brandet, amelyekből jó eséllyel építhető egy olcsó vagy elérhető árú, ellenben elfogadható hangú szélessávú hangdoboz.

A jó öreg Tangband még mindig porondon van, a megszokott és ismert termékei mellett manapság nyitnak a drágább, extrémebb dolgok felé. Ilyen a két durván kinéző és elég jó hangú w 21-el kezdődő szériájuk is. Ezekből a hangszórókból építkezik jó pár márka is, elég komoly összegeket kérnek a dolgaikért. Szerintem a Tangband az alacsonyabb kategóriában is még éppen jó, tipikusan közepesen árazott hangszórókat gyárt, hol másutt, mint Kínában. A tíz centis hangszórói közül nekem a sima papírmembrános jött be a legjobban. Az alumíniummal az volt a bajom, hogy hiába van fémből, semmivel nem lehet jobban terhelni és kissé homályos a hangja. Amit nyersz a mélyhangokon, elveszted a fókuszáltságon. Az ALNiCo mágnesekkel szerelt típusok nem jöttek be, hidegek voltak és nem volt meg bennük a technikai többlet, amit vártam volna. A nagyobb típusokat nem ismerem közelebbről, de a 4 incsesekből van most is egy itthon, ez szól a számítógép mellett. TL –ben jobbak, mint tölcsérben, de csodát ne várjunk.

Mark audio

A Mark Audiót a Ted Jordannal közösen dolgozó Mark Fenlon alapította. Együtt tervezték a JX92s-t, ami nagyon sokáig volt gyártásban és ezernyi márka, brand építkezett belőle. A szélessávú világ egyik legendája. Jordan aztán eladta a know how-t és a típus gyártói jogait a svédeknek, akik a mai napig gyártják. Fenlon sokat tanult Jordantől és egy japán tervező mérnöktől, és nem annyira szűkszavú, mint Ted volt, minden újítást, apró műszaki nüanszot megoszt a fórumon, itt van a végletekig részletezett beszámoló, lehet csemegézni. Fenlon egyetlen hibát követett el, ámbár annál nagyobbat. Mégpedig azt, hogy Kínában gyártat és nem tartotta szem előtt az örök parancsot: ha high-endet akarsz, high-end áron is kell árulnod a termékeidet.

A kezdeti időkben összesen talán két típusa volt a hangszóróinak, a JX92s-re nagyon hasonlító Alpairt sokan tartották és tartják a mai napig egyfajta referenciának. Jelenleg a 3. generációnál tart, folyamatosan finomítanak rajta. Az első Alpair 12-est egyszer hallottam egy halálosan egyszerű TL dobozban, talán az egyik legtermészetesebben kellemes, és legjobb basszust produkáló hangszóró volt, amit szélessávban sikerült elcsípnem. Az Alpair, főként a 15 cm-es verziókban, nem túl olcsó, de minden forintot megér.  

A Mark Audio szép lassan kinőtte magát. Úgy tűnik, hogy sokat tanultak, és elég ügyesen csinálják. Leginkább a tengeren túlon szeretik őket. Az Alpair mellett még két szériát gyártanak, a régi jól beváltak mellett néhányat új tervek alapján. A vintage hangzások újbóli térnyerését mutatja, hogy egyetlenként a piacon nem csak a „régi" módszerek felhasználásával, inkább a hangzásra figyelve kihoztak egy „old hifi” hangú hangszórót is, ami, ahogy nézem a konstrukcióját – nagyon merev japán papírmembrán –, szerintem az egyik legjobb lehet a mostani termékeik közül. A Mark Audio egy ideje már egyet jelent a közepes árfekvésű, megbízható minőségű és komolyan kidolgozott műszaki tartalommal bíró hangszóróknak. Csak ajánlani tudom. Egyébként, ha jól látom, akkor Kimura szárnysegédje Mr. Tsukahara is Mark Audioból építkezik manapság. Hm.

Merülés az undergroundba

Kicsit merülünk az undergroundba. Gradient Axis széria. Én először Tempomusic Sándortól hallottam róluk. Összesen három típusuk van, a különbség közöttük csupán a méretben van. Azt mondják és írják is, hogy korrekten szólnak, ami egyébként hihető, látva a hangszóró dizájnt és a technológiai megvalósítást. Én egyébként kifejezetten kedvelem a papírmembránt, természetesebb, tisztább hangúnak hallom, mint mondjuk a fémet, ami nekem olykor túl rideg. Az eredeti tervekben az szerepelt, hogy az Axis 5-öshöz építek egy dobozt, de még az is lehet, hogy más felé kanyarodunk. Mindesetre az érzékenységük nagy előnyük. Szerintem ezek a hangszórók is nagyon megérik az árukat, főként, hogy a méretben való feljeb lépés a hangtömeg emelkedést is jelent. Tíz centis hangszórótól ne várjuk, hogy a teljes nagyzenekart elénk varázsolja.  

Jordan

Miután cirka 20 év után Jordan leváltotta a JX-szérát, tervezett valami egészen furcsát. Az alumíniumból készült hangszórók egyébként sem voltak túl érzékenyek, de most még ezek alá is bement. Az új Eikonia széria a szuper érzéketlenség mellett szuperül is néz ki, és állítólag jó drága, viszont jól szólnak. Ted még mindig a régi vonalas angol hifit tolja, ez nála azt jelenti, hogy színezetlen és finom középtartomány, kellően háj-end felbontással. Az új típusokat nem ismerem, de a JX92s eléggé rendben van, az alsó végein nem teljesít olyan jól, mint az Alpair, bár sokak szerint élénkebb hangú. Egy időben Max Townshend is szerette őket, be is épített oldalanként vagy 5-6 db-ot az aktuális hangfalába.

Visaton-Monacor

Low Budget sound. Ezekből a hangszórókból egy egyszerűbb hifihez való kis szélessávút lehet építeni. Megtartva mindazt, amiért a szélessávot szeretjük, hogy nincs hangváltónk és egy darab hangszóró fedi le a teljes frekisávot. Ahhoz, hogy jó hangjuk legyen, elég sokat kell szenvedni, bár azért megéri. A Visaton régi nagy favoritja a nagyon kissé érzéketlen FRS-8, ami egy cd árából kijött, kikerült Kínába, így a minősége is kissé felhígult, illetve a Monacor nagy sikerű budget hangszórója, az SPH-60 szintén OEM,én az érzékenyebb verziót ajánlom, ez nagyjából a TangBand szintje, vagy egy kicsit több annál. Ismerkedésnek tökéletes, vagy haladóknak kihívásból. Egyelőre ennyi, aztán majd meglátjuk, melyiket vállaljuk be. A következő részben a lapszabászatból jelentkezünk, ahol a próbadobozunkat szabják majd le. Tartsatok ki, onnan már csak egy kicsi választ el attól, hogy megszólaljon a zene.