Valami elmúlt - Cambridge Audio régen és most

dacmagic_mk2_pair.jpgNem olyan régen találtam a youtube-on ezt a videót, amelyben végre nem lassított és közeli képekben mesélnek el, vagy inkább mutatnak be egy brandet.

A Cambridge elég régi motoros már a szakmában, 1968-ban alapították, az elmúlt negyven évben letett ezt-azt az asztalra. Úgy tűnik, elég türelmesek voltak a fejlesztők, hiszen egészen 1995-ig kellett várniuk, mire a What Hifi megdobta őket komolyabb best buy címmel. A videóban bemutatkozik a teljes stáb, a jól ismert, kissé száraz angol humorral, a posztjaikat olyan jelzőkkel illetik, mint marketing ambassador, azaz marketing nagykövet, vagy éppen a Főnököt alapító Nagy kutyának hívják. Szerintem egyikük sem idősebb 40-nél, a Cambridge végre nem a karót nyelt, merev és a mostani ötvenesekre jellemző, rendkívül modoros, műszálas pulóverbe burkolózó, „elektromérnök vagyok - nagyon értek a technikához" stílust tolja.

Elég vicces látni, hogy velem egykorú emberek mennyire másként gondolkodnak a hifiről, mint én, még akkor is, ha a stílusuk, a humoruk sokkal jobban hasonlít az enyémre, mint mondjuk azokéra, akiknek az értékrendjével én rendelkezem – mínusz műszálas pulóver. Mármint a hifiben lévő értékrendről beszélek itt, a valóságban szerintem simán tudnék a Cambridge csapatával együtt sörözni, szimpatikus arcoknak tűnnek, én meg nem vagyok válogatós. Mondjuk egy kissé kevésbé menő pubot javasoltam volna, mint az, amelyik a videóban látható. Még az is lehet, hogy sikerülne rábeszélni valamelyiküknek, hogy vigyek haza valamit a kínálatukból, ha a hifi is szóba kerülne. Ez nem mondható el azokról, akikkel viszont a hifiben egyetértek. Szerintem ők nem járnak sehova. 

Your music, our passion

cambridgeaudiocd1.jpgHangzik a kissé nagyzoló szöveg a videóban. (Nem tudom, hogy direkt van-e, de mostanában elég sok angol nyelvű reklámban hallok tök hasonlót. A Bridgestone ugyanezt a szlogent tolja. Nap mint nap hallom a Jazzy-n a Chuck Norris hangú bácsit) A Cambridge valahogy mindig velünk volt, mindig stabil helye volt a hifi magazinokban. Az angolok egyébként is kínosan ügyelnek arra, hogy a saját márkáiknak kiemelkedő helyet biztosítsanak a sajtójukban, ennek ellenére a Cambridge-nek sohasem sikerült kitörni a nívós hifi árnyékából. Mindig is az olcsó audiofil volt a jelzőjük, és talán ezért sem vették Őket komolyan. Beleragadtak a középmezőnybe, és hiába vittek sikerre jó pár tervet, sokáig nem sikerült az áttörés.

Pedig, ha jól megnézzük, akkor a termékeik között nem egy különlegességet találunk. Tervezett nekik az egyik legjobb pákájú angol hifi mérnök, Stan Curtis, és a már akkor is jónevűnek számító Pink Triangle csapatból hozzájuk igazolt John A. Westlake. Egészen konkrétan ők voltak az elsők a piacon, akik kétdobozos cd játszót építettek, ez volt a Curtis féle CD-1, ami mai napig egyfajta etalon. (Mi más lenne a lelke, mint a Philips mechanika és a nyolcvanas évek ikonikus DAC chipje, a TDA 1540). Westlake később pedig olyan klasszikus cd játszót tervezett nekik (CD4 SE), amelyről a Hifi Choice azt írta: "soha nem hallottunk még ennél jobb cd játszót ezért az árért".

Szintén Westlake csinálta meg az áttörésnek számító DAC Magicet is, amely szintén egyfajta "első fecske" volt a piacon. Dacára mindennek, a Cambridge megrekedt az olcsó, de még éppen jó közhelyben. Hiába voltak egyediek, hiába szállították stabilan a budget Giant Killereket, a kilencvenes évek közepére csődközelbe kerültek. Pedig majd mindegyik brit lap pátyolgatta őket, a What Hifi-nek alig volt olyan száma, amelyikben ne szerepelt volna valamelyik termékük, az előbb is említett Hifi Choice is szerette a Cambridgeket. Úgy tűnik, mindez kevés volt a sikerhez.

Dizájnváltás

cambridge_audio_cd1_preview.jpgKilencvenötben a Cambridge-t felkarolta egy befektető, az akvizíció során az Audio Partnershiphez kerültek, a Mordaunt Short mellé. Ez nem jelentett egyből stílus és dizájn váltást, de kb. innentől számítható, hogy a Cambridge a nívós audiofil helyett szép lassan a mass market felé fordult. A jól felismerhető, kék színű, ferdén felszitázott feliratot és a komor fekete házat, valamint a jellegzetes tekerőgombokat cserélték le először egy kevésbé komor, de sokkal kevésbé egyedi dizájnra.

Ekörül azért még dobtak pár hatost és a kifutó termékek között is akadt pár kiemelkedő vétel. Az integrált erősítőik valahogy mindig hozták azt a színes és hangulatos előadásmódot, amivel messze kilógtak a piacon ekkor jellemző, a japán kommerszek által meghonosított vékony, kiabálós, vagy éppen a Yamaha borzalmasan lapos, tompa és ködös hangképe közül. De kifejezetten jók voltak a cd játszóik is, amelyeket sajnos eléggé alul áraztak ahhoz, hogy ne tűnjenek ki a 200 fontos tömegcikkek közül. 

Az akkori Cambridgeket ma már persze lemosolyognánk a lassúságuk miatt, de a csövesekre hajazó, kellemesen lágy hangképüknek volt egy nagyon jó tulajdonsága: mégpedig az, hogy élvezeti faktorban és színekben előzték a többieket. Nem mondom, hogy minden zenén megelevenedtek, de a klasszikusokra és jazzre tökéletesek voltak a maguk árszintjén. (Mellékmegjegyzés, de egy Cambridge erősítőn keresztül hallottam jó pár popklasszikust először, például Madonna azóta is legjobb lemezét,a Ray of Light-ot, ami már akkor is mély nyomokat hagyott bennem. Nem tudni, ehhez mennyi köze volt az erősítőnek, de kétségtelen, hogy az egyik legjobb lánc volt, amihez akkor hozzájuthattam.)

Kezdjük a végén

cambridge-cd4.jpgAz igazi áttekintésnek valahol a kezdetekkor kellene indulnia, de hát ez nem egy igazi áttekintés, így megfordítom a dolgot, és azt írom meg először, mi most a Cambridge. Ehhez azonban elég megnézni a videót: a brand éppen az, amit ott látunk. Egy fiatalos márka, amely technikailag elfelejteni látszik a múltját. A Cambridge láthatóan ma inkább azért tesz erőfeszítéseket, hogy a piac minden területén nyújtson valamit, és mondjuk nem azért, hogy kiemelkedő minőségű, egyedi készülékeivel kitűnjék a dömpingszerű cuccok tengeréből.

Teszi ezt elismerésre méltóan, a kortársaim nagyon érzik a jelent. Pont annyira, hogy ne hatalmas alumíniumba csomagolt erősítőket adjanak, hanem olyan termékeket, amelyek még éppen kielégítően tisztán szólnak ahhoz, hogy ne a hangjukkal kelljen foglalkozni. Engem talán éppen ez motivált eme poszt megírására. Történt, hogy egy e-mail váltásban fakadtam ki, hogy a Cambridge mennyire nem az már, mint régen volt. A régen alatt kb 15-20 évvel korábbra gondoltam.

Az utolsó mohikán

cambridgeaudio_azur851c.jpgElsőre azt tippeltem volna, mikor felmentem a honlapjukra, megnézni a legfrissebb terméküket, amely egyébként egy cd futómű, abból a szériából, ahol a Cambridge most éppen az audiofil réteget célozza meg, hogy már Ők is az IAG szárnyai alá tartoznak, amely jó pár angol történelmi brandet vett meg és szervezett ki Kínába. De tévedtem. A Cambridge-et Angliában tervezik, angolok, "London szívében", így kétséget kizáróan brit márkával állunk szemben még ma is. Persze ők is, mint szinte mindenki, Kínában gyártatnak. Mindez önmagában semmit nem jelentene, a customert nem érdekli ez a dolog ilyen mélységben, meglátja a Union Jacket a készülékházon, és már nyúl is a pénztárcája, hitelkártyája után. Nekem talán ez is a mostani Cambridge-dzsel szemben a legnagyobb kifogásom. Kicsit egyedül hagyott minket, hifistákat, holott korábban mi tartottuk életben. 

Lehet, hogy megmaradt angolnak, amit angolok terveznek, de a készülékeiknek sem a kinézetük, sem a hangjuk alapján nem mondanánk meg, hogy angolok. Akkor is így van ez, ha néha még azért képesek kivételt tenni és olykor még jól hangú dolgokat is készítenek. A 840-es sorszámú cd-játszójuk például ilyen, amely egy kicsit visszacsempészte a régi patinát a megújult Cambridgbe. Már nem is tudom, hol olvastam, de van ilyen; a hifi sajtóban és termékekben otthon lévő zsurnaliszták szokták visszatekinteni és megállapítani, hogy a 2000-es évek kétségtelenül egyik legnagyobb óriásölője a 840-es Cambridge volt. A robusztusan megépített készülék mind műszakilag, mind hangzásban simán hozta a nálánál sokkalta drágább high-end cd játszók hangját. De mint írtam, sajnos ez már a múlt. Hogy most mi lett a 840-esből, amely jelenleg 851C? Három az egyben készülék, amely – tudjuk jól – tartalmaz egy teljes értékű dacot (Minek? Aki megveszi a cd lemezeket, nem fog letölteni, és viszont), és egy előfokot, ami meg aztán tényleg felesleges. 

How much music do you need?

cambridge_840.jpgValószínűleg tudják ezt a velem egyidős tervezőik is, de gondolom, meggyőzik őket a velem egyidős marketingesek, hogy sokkal nehezebb lesz eladni, ha mindez nincs benne. Igazuk van, jegyzem meg, a velem egykorú vagy nálam fiatalabb korosztály simán beveszi ezt a rizsát, sőt még örül is neki. Nekik most a dac a hifi, aminek a végén nem baj, ha van egy hangfal is, de lehet, jobb lenne azt is inkább a DAC-ba gyömöszölni. Ahogy mindent. A komplexitásé a jövő, ahol a régi vonalas Cambridge ronda egyen dobozai már nem férnek meg. Azzal meg ki foglalkozik, hogy a selymes fényű ház alatt mi bújik meg? Ma egészen furcsa látni, hogy a hifi készülékeket is hasonlóan tervezik, mint a számítógépeket, vagy a laptopokat. És ugyanúgy van bennük belekalkulált elévülés is, ahogy ugyanúgy a divat alkatrészek lettek a hívószavak, stb. És ugyanaz a marketing is: ennyiért ne is várj mást - hallom a károgásomra a választ. Én meg azt gondolom, hogy a zenehallgatáshoz összesen négy gombra van szükség: play, stop, hangerő, lemeztálca kiadás.

Nézem az oldalon a kedvesen bennfentes fotót, ami a dolgozókról készült feltehetően egy közös kiránduláson; a biciklijeiket támasztják és mosolyognak. Ez egy sikeres csapat, semmi kétség, megy a biznisz. Nem sajnálom tőlük, de legalább egyetlen készüléket hagyhattak volna a teljes palettán, ami az olyan kortársaknak szól, mint amilyen én is vagyok. Egy lusta, ám lelkes zenebuzinak, aki képes sokat keccsölni rendes hangminőségű cuccért, és esténként percekig guggol a lemezpolc előtt, hogy válasszon valamit, ami pont illik a kissé fáradt agyához. Pedig a Cambridge-nek van egy házi zenekara is, sőt, még az is lehet, hogy jó zenét játszanak azokon a sessionökön, amit egy kemény munkanap után tartanak. Szóval nekem sokkal szimpatikusabb volt a régi bumfordi dizájn, az esetlen egyenkaszni és a zöld kijelző mögött rejtező kellemes, sokáig hallgatható, kellően életszerű és élvezetes hang. 

Régen

ca-pre.JPG
Na de mi volt a Cambridge régen? Szerintem egy innovatív műhely, ahol mertek kísérletezni, és mertek olyan megoldásokat választani, ami a piacon nem volt feltétlenül elterjedt. Ez néha bejött, néha meg nem. Pont mint másutt. Mint minden cég, a Cambridge is tesztelte a piacot, és mint mindenütt, nekik sem mindig az lett a legsikeresebb termékük, amelyik a legjobban szólt. Éppen így járt az első nagy dobásuk, a kétdobozos Cd-játszó, amihez úgy tűnik, még Stan Curtis is kevés volt, hogy megmaradjon a portfóliójukban, mások vitték sikerre helyettük ezt az azóta már alap módszert. De így jártak a Giant Killereik is, minduntalan levették őket a termék katalógusból, és szinte mindvégig a közép kategóriában kellett nagyban gondolkodniuk, a túléléséért küzdve. És igen, és lehet, hogy kevesebbet hallgattak marketingesekre, akik a dizájnt erőltették, és persze az Arcamok sokkal szebbek voltak például. A lényeg viszont rendben volt: egyedi és jól szóló terméket vihettem haza. Erről szól a hifi nem? A régi Cambridgenek volt stílusa. 

A Cambridge „régen” pontosan az volt, mint a ma a lelkes kis brandek, akik igyekeznek inkább az innovációt és a hangminőséget szem előtt tartani. Ha ügyesek vagyunk és szemfülesek, közöttük találhatjuk meg azokat a termékeket, amelyeknek az ára és a hangja mindig a hang felé billen. Én éppen ezért zártam a szívembe már akkor ezt a kissé szürke eminenciást, és nem azért, mert rohadtul érdekelt, hogy a logójuk mellett ott virított a Union Jack. (Egyszer azért megírom majd, hogy miért tartom borzalmas Kádár nosztalgiának a HFM-et visszasírni, akinek ezt a kissé káros anglomániát köszönhetjük)

A kilencvenes években egy akkor 40 ezres erősítővel és a hozzá tartozó cd-játszóval egy kellemes meleg és valóban jó hangú szettet vitt haza az ember, ami tíz évig simán kiszolgálta. Mellesleg elég jól is nézett ki. Ma van helyette Topaz névre hallgató budget hifi, ami alig-alig üti meg a Média Markt kínálatát. És persze nagy tanulság az is, hogy egy komolyabb befektető nélkül, ezt a korszakot túl sem élték volna. (Ha nincs az Audio Partnership, ma már csak egy kellemes emlék lenne ez a márka is.) 

Az választ el

ca_dacs.jpgAz első két DAC Magic még valóban reveláció volt - ebben vastagon sáros Westlake -, ma pedig egy halál kommersz termék, amelyen van USB bejárat, de nem sokkal szól jobban, mint egy pár tíz eurós kommersz kínai, ellenben pont tízszer annyiba kerül. A régi 840-es tényleg nagyot szólt, tiszta volt, hiteles, bár ha kissé technikai is. Ma azzal hirdetik a marketing brossúrában az utódját, hogy aranyozottak rajta az RCA aljazatok. Nájsz, ahogy mondani szokták. A Cambridge ma egy sikeres cég, szó se róla, és lehet, ha tüzetesen átvizsgálnám a teljes termékkínálatát, találnék olyat, ami tetszene, lehet, hogy éppen a futóművük lenne az. De a hagyományt, ami olyan vonzó volt benne, láthatóan elhagyta. Ma tömegtermékeket állít elő, tömegeknek, jellegtelen dizájn, tömegnyi kényelmi szolgáltatás, futottak még hang. 

Engem talán éppen ez választ el a kortársaimtól, akik tervezik és eladják, és akik talán nekem is szánják ezeket a készülékeket. Mégpedig az, hogy én komolyan veszem a hagyományt, és pont nem érdekel, hogy mennyi kényelmi szolgáltatást nyújtanak. És éppen ez választ el kommersz audió sajtótól is, aki örömmel nyugtázza, hogy végre van egy olyan termékük is, amiben elrejtettek számtalan, amúgy haszontalan funkciót. Na de hol marad a kézzel fogható tartalom? Mondjuk a hangminőség és a megbízhatóság? Például akkor, amikor a 640-es cd játszójuk lemezfiókját kézzel ki bírom piszkálni, de ha fejjel lefelé fordítom, magától kicsúszik. A felirat büszkén hirdeti, hogy a saját szervójukat használják, ami semmit sem ér, ha a mechanika a leggagyibb kínai. Szomorú szmájli fész. Persze telerakják a készülékeket az éppen újnak számító alkatrészekkel, divat dac csippel, ez valamennyire meg is menti őket, legalább. De alig találni valamit, ami ténylegesen elválasztja őket a többiektől. És ez akkor is így van, ha a 640-es még ahhoz képest elég jól is szól.

Így múlik el

Mert mit is jelentene a hagyomány, ha komolyan vennék? A hagyomány nem csak az, hogy a logót áttervezzük a jobb felső sarokból a bal felső sarokba. És nem is az, hogy azért vagyunk angolok, mert a nemzeti lobogónkat nyomjuk a készülékeinkre. Ez csupán jelképek ügyetlen használata, semmi több. A hagyomány azt jelentené, hogy nem feltétlenül és nem csak piacban gondolkodunk, hanem mondjuk minőségben is. A hagyomány az, ha az általunk használt módszereket fejlesztjük, mert büszkék vagyunk rá és hiszünk benne. Ettől még adhatunk kompakt készüléket, de ne úgy, mint a legtöbb esetben, ahol a szolgáltatások garmadája elviszi a minőséget. Tudásban többet nyújt, de hangban gyengébb.

Hát mindegy, nem vagyunk egyformák, szokták erre mondani. Nekem mindenesetre hiányzik egy kicsit a régi Cambridge, még akkor is, ha akkor nem csináltak ilyen patent kis videót magukról. Illetve egészen úgy tűnik, hogy kezd szétválni a középkategóriás hifi tengere, de erről tervezek egy külön cikket, amelyben jól megírom, hogy: egyrészt miért ragadtunk bele véglegesen a kilencvenes évekbe itthon, másrészt, merre felé tart a trend. Ettől függetlenül írjátok meg komentben, ha Ti nem letettek szomorú lelkűek, amiért elkurvult stílust váltott a Cambridge!