Néhány friss hír – Eljövendő AN UK újdonságok

tt3-01.jpgAmikor Qvortrup itt volt a tavalyi hifi show-n, alig tudtam belőle kiszedni bármit is, szinte egyáltalán nem beszélt a hifiről. Unta, vagy idegesítette, nem tudom, pedig nem véletlenül kérdeztem róla. Az idei és az elkövetkező egy év ugyanis sok izgalmas újdonságot hoz az AN Uk termékei iránt érdeklődőknek.

A dolog ott kezdődött, hogy átköltöztek egy nagyobb, tágasabb helyre. Ez persze önmagában nem túl érdekes és a felhasználókat nem szokta izgatni, hogy a gyártás hol és milyen körülmények között zajlik. Azt viszont tudtuk, hogy az igény egyre nagyobb, így a kereslethez kellett igazítani a kínálatot is. Az új, a korábbinál háromszor nagyobb „gyárban” az innováció is előtérbe került, és úgy tűnik, hogy beérett pár régebbi, már évek óta fejlesztés alatt álló modell.

tt3-02.jpgA sort a TT3 nyitja, amiről már évekkel ezelőtt is szó volt, akkor Andy Whittle szellőztette meg, hogy a lemezjátszók között van egy lyuk, amit hamarosan betöltenek. Valóban, a TT3 Reference és a Half reference modellek elég nagy ugrást jelentettek egy külső tápos TT2 után, szükség volt egy alap 3 motoros készülékre is. A TT3 elkészült, mindjárt két verzióban. Egyelőre ára még nincs, de nagyon jól néz ki, és azt mondják, hogy olyan csúcs minőségű motorokat fejlesztettek hozzá, ami egyedülálló a piacon. Az alap TT3 mellett van egy TT3 Super elnevezésű lemezjátszófutómű is, amely a nagyobb tápegységben és a méretesebb motorokban különbözik az alap verziótól.

Az analognál maradva a korábbi TT2 tulajoknak jó hír, hogy az árban magasabbra pozícionált és így nehezebben vagy alig elérhető AN UK MC pick upok mellett lesz egy alap modell is, ami egy ésszerű upgrade azoknak, akik feljebb lépnének, de eddig nem nagyon volt hova. Továbbá az új karokkal és a legfrissebb TT3 futóművel egy nagyon jó set up látszik körvonalazódni, amely a közepkategória fölötti analog front endeket gazdagítja egy egy újabb erős versenyzővel.

tt3-03.pngA hangfalak terén is történtek változások. Még tavaly kezdett el terjedni a hír, hogy az AZ sorozat megújul, áttervezik, vagy megszűnik. Szerencsére nem szűntek meg, hanem szétváltak. Az új AZ-k egy kategóriával feljebb vannak pozícionálva, a korpuszok a többi dobozhoz hasonlatosan már nem pozdorjából, hanem a többi AN hangfalnál megszokott rétegelt lemezből készül, alap lett az eddigi opciósan választható hemp hangszóró, és áttervezték a váltót is. Mindezek sajnos az árukban is realizálódnak, erre azért készülni kell. A régi AZ széria maradt olyan, amilyen volt, elsősorban az entry level szintről érdemes hozzájuk elektronikát választani. A pozdorja dobozok a Szint1-től teljesen megszűnnek.

Az erősítők terén is akadt még kihívás. Nem tudom, melyikkel kezdjem, az izgalmassal, vagy a jó hírrel. Legyen most a jó hír elsőnek. A shown kérdeztem rá, mert pletykákból hallottam, hogy dolgoznak egy kifejezetten olcsó erősítőn, még az az álhír is felröppent, hogy tranzisztoros lesz, amit persze senki nem hitt el. Nyilván utópisztikus lenne egy olyan cégnél, aki lassan harminc éve a csöves technológiát fejleszti.

cobra.jpgAzt már eddig is lehetett tudni, hogy az alkatrészek lehetővé teszik a hangminőség javulást drasztikus áremelkedés nélkül, és ez ugyanúgy igaz a csövekre, mint a kimenőtrafókra, úgy tűnik, most jött el az idő arra, hogy meg is valósítsák. Az erősítő egy integrált lesz, amelynek a Cobra nevet adták, természetesen csövekkel, EL34-ek fognak dolgozni benne, A osztályban és PP kapcsolástechnikai beállítás mellett 25 wattot tudnak majd.

Az AN-nél mindig is volt törekvés az irányban, hogy adjanak egy igazi néperősítőt, amely elérhető és hangminőségben sem marad el a többi termékük mögött. Az is nyilvánvaló volt, hogy lassan szakítani kell a konzervatív hozzállással, mert a felnövő generációknak a digitális már nem a red book cd szabványt jelenti, hanem a nagyfelbontású digitális file-okat. Így a Cobra kapott egy USB DAC modult is. Kinézetre is különbözni fog a már megszokott AN arculattól, inkább a régi Innovation-ökre hasonlít majd, azaz nem dobozos, hanem nyitott elrendezésben, hátul egymás mellett a trafókkal, elöl a csövekkel készül. Szintén meglepő a puritánságáról és egyszerűségéről híres gyártónál a távirányító megjelenése, amely opcionálisan választható a Cobrához. (A fentebbi képen a működő kapcsolás prototípusa látható, a végső dizájn nem ilyen lesz.)

an02.jpgA cél nyilván a hifis szegmens, a Cobra egyértelműen az entry level kategóriát célozza, és nem kézzel készítik rendelésre, hanem nagy mennyiségben gyártják gépekkel felülszerelt panelokra. Ismerve Qvortrup törekvését, hogy igyekezzen jót adni olcsón, szerintem a hangja rendben lesz, állítólag nagyon jó párosítást alkotnak a ráncfelvarrt AZ-kel, egymást kiegészítve a „szokásos” AN Uk hangzást hozzák a szabvány usb-s forrásokkal is, vagyis belépést a high-end audióba.

A hírekben szerintem a legnagyobb dobás a BIG E megjelenése. Aki hallotta, tudja, hogy az AN ranglétrán a legmagasabbra pozícionált doboz az E volt, soha nem volt probléma sem a hangnyomásával, sem a lendületével, két wattal is leszakította az ember fejét. Na most lesz egy nagy testvére, amiben egyel nagyobb hangszórót szerelnek. Az eddig referencia státuszt tehát megfejelik felülről. Qvortrup azt mondja, hogy 100 négyzetméterig verhetetlen. És ez csak a kezdet. Miután az összes snell model licence náluk van, a három hangszórós C modellből is készült egy prototípus – ami mind méretben, mind hangnyomásban nagyobb, mint az eddigi modellek. Andy tervezi, egyelőre tesztelik.

snell-c.jpgMindkét modell esetében egyelőre a tervezés fázisában vannak, hangszórókat próbálgatnak összehangolni. Egyelőre a Big E projekt tűnik járhatóbb útnak, de még a Snell-C sem vetették el. Nem valószínű, hogy 2016-ban már megjelennek, de még bármi történhet. Qvortrup azt nyilatkozta, hogy meg lenne lepve, ha még idén elő tudnának rukkolni a Big E-vel. A C pedig egy távolabbi projekt.

Már elég régóta fejlesztenek egy DAC-ot, amelyről Qvortrup már sok helyen beszélt. Itt nem csak a kapcsolás speciális, hanem a felhasznált alkatrészek is azok. Nem véletlen, hiszen Peter megveszekedett analog fan, de erre a készülékre Ő is úgy tekint, mint ami utolérte a fekete lemez minőségét, csak digitálisan. Feltehetően nem lesz túl olcsó. Szintén a refenernce kategóriában kap helyet a SOOTTO hálózati kábel, és az S8-cas és, S9-ces trafókban használt IC-k is, azaz a Pallasból készült egy white verzió is a régi mellé.

Ezen felül szó van az előerősítők terén is számos fejlesztésről, amelynek segítségével forradalmasítani lehet a hangjukat. Ez így eddig nem túl sokat mondó, de hát a száraz műszaki tartalommal nem sokra megyünk. A végén minden kiderül, én a magam részéről nyugalomra intenék mindenkit, ami jó, előbb-utóbb leszivárog a kicsik közé is.

an-01.jpgMindezen újdonságok folyamatosan kerülnek bevezetésre, egyelőre még nem elérhetőek. Csak győzzük kivárni. Engem speciel a leginkább a nagy E érdekel, de az alap MC pick upban is érdekelt leszek. Legalábbis remélem, hogy az ára is kínál majd alternatívát a számomra. Bár, látva a forint mélyrepülését, nem sok jóra számíthatok. Emellett kíváncsian várom a Cobra-t, mégis milyen lesz az elektroncsöves high-end ipar egyik legpatinásabb cégének néperősítője.

Hogy mindezt honnan tudom? Nyilván valami benfentes információból, amit egy sötét sikátor mélyén adtak át titkosírásal. Sajnos kicsit kevésbé regényes a dolog, maga Qvortrup nyilatkozta, itt ebben a posztban. Illetve a hivatalos AN Uk facebook oldalról is szemezgettem infókat.