Dörzsöld meg a csodalámpát! – Lampizator Atlantic DAC

atlantis-01.jpgElőször azon lepődtem meg, hogy mekkora batár egy dobozban foglal helyet az elektronika. Aztán azon, hogy mennyire DIY kinézetű. Oké, hogy szép az alu előlap, meg a profik a csatlakozók, és az előlapon az O betűbe van a bekapcsoló bemenet választó gomb, ami végre nem kéken, hanem pirosan világít. De akkor is.

Gábor azt mondta, hogy gyorsan fogok vele végezni, meg ez tetszeni fog nekem, mert, idézem: ez olyan audio note-os hangú cucc. Ezen elgondolkodtam, majd kivettük a csomagtartóból a dobozt. Gábor előre figyelmeztetett, hogy csöveket ne fogjam meg kézzel, mert a forgalmazó a lelkére kötötte, hogy ne fogjuk meg kézzel. És ezt ő korrekten be is tartja, tehát nekem sem szabad megfognom a csöveket kézzel. Oké, mondtam, kissé konspiratívan, nem lesz ujjlenyomat, nyugi. A széfet meg majd sztetószkóppal nyitjuk ki. Na de félre a viccel.

A honlapon - önéletrajzi elemekben bővelkedve - Lukasz Fikusz közli a névválasztás előtörténetét. A fejlesztésen tulajdonképpen folyamatosan dolgozott az egész 2016-os évben, végül májusban, miközben átszelte az Atlanti Óceánt, a felszabaduló időben sikerült "fejben" befejeznie a kapcsolást, így a DAC neve erre az egy hónapos időtöltésre emlékezve lett Atlantic. Feltehetően Fikus Úr másik hobbija a vitorlázás lehet, hacsak nem valami nagyon lassú járattal utazott át az óceánon. Saját értékelése szerint a legjobb produktumuk, amit ezért az árért kaphatsz. 

lampizat0r-atlantic-4844.jpgFürdetés után felolvastam a szokásos 4-5 mesét a fiamnak, aminek a végén lebágyadt és bemászott magától a kiságyba. Majd kicsomagoltam a motyót. Szereztem egy szövet zsebkendőt, és bár túlóvatoskódásnak gondolom, de finoman benyomorgattam a KR Audio csöveket a megfelelő helyekre. Semmi ujjlenyomat, ujjlenyomat nuku, gondoltam Torrente után szabadon, de azért kivertük egymásnak.

Ezek után elővigyázatlanul megnyomtam a play gombot a távirányítón. Annyi azért lejött, hogy Gábor műszaki énje nem tudott elegendően elszakadni attól, hogy ez a DAC nem szól digitálisan. Nem mondom, hogy valami olyasmire számítottam, mint ami megszólalt, de azt sem, hogy meglepett életem első igazi Lampizator DAC-ja.

Mostanában a jazzlanden kijött két lemezt hallgattam a legszívesebben, az egyik a Moksha névre hallgató zenekar, ami eredetileg egy jazz trió, de igazából indiai zenét játszanak. Az első szám rögtön beszippantott, pedig ehhez a DAC-hoz egy sokkal jobb futómű illene, de hát ez van, ebből főzünk - gondoltam és a véremben elkezdett áramlani az adrenalin. Miközben hallgattam az Atlantic-on keresztül megszólaló zenét, azon gondolkodtam, hogy manapság Lampizator az első olyan termék és brand, ahol a “built by music lovers for music lovers” szlogennek valóban van némi igazságtartalma. Na de térjünk a lényegre.

atlantic_1.jpgAz Atlantic valóban nem sok olyan fogódzót kínál, amihez a hifis szemlélet hozzászokott, és belekapaszkodhat. Itt nem nagyon lehet arról beszélni, hogy magasak vagy mélyek, meg részletek, térérzet, stb. És feltehetően az összehasonlító teszteken sem lesz majd bajnok, viszont Lukasz Fikus nem bújt ki a bőréből, és továbbra is a zeneiséget és az analog világ digitálisba való átmentést tartja fontosnak. Az Atlantic már elsőre, mindenféle bemelegedés meg varjúháj nélkül is nagyot szólt. És akkor még a nagyja hátra volt.

Nem olyan értelemben szólt jobban, hogy meg lehet-e fogni a gitár nyakát és kirepeszti-e dobhártyádat a magas hang. Viszont olyan atmoszférát teremt, ami azonnal magával ragad. Pontosabban ide nem túl jó szó a "teremt", mert az arra utal, hogy a DAC valamit csinál, miközben nyilvánvalóan nem csinál semmit, csak hagyja, hogy megtörténjen, aminek meg kell.

A zenei felbontás végre nem csak üres szólam, hanem valóságos és hihető. A zene folyamatszerűen áramlik, ehhez képest az én egyébként korrekt és jól megépített kimeneti fokozatom hangja olyan darabos, mint a tápióka puding. 

De nem ez a legnagyobb erénye, hanem a fénye és a flow-ja. Vagyis az, hogy a zene egyszerre összeáll előadássá. A csupasz hangokból hangszeres játék lesz annak minden velejárójával együtt. Vö: összhang, és emelkedettség, ami minden élőzenei történés egyik legfontosabb jellemzője.

És még innen is tovább megyünk. Próbálom körülírni. A Moksha zenéjében azt szerettem, ahogy az indiai tradícionális zene és az európai jazz két, egészen eltérő, de közös gyökerű játékstílusa összeszikrázik.

A ragák saját zenei nyelve és az európai jazz improvizációi olyan eleggyé állnak össze, amelyben az erő és az emelkedettség – a ragák ugye vallásos zenének is számítanak – , egyszerre van jelen. A zenészek egyébként egészen fiatalok, többségük norvég, mégis tökéletesen, mondhatni folyékonyan beszélik mindkét zenei nyelvet, ami a tejszőke és égszínkék szemű hölgy esetében azért egészen bizarr. Mint egy puha fotel, amiben kényelmesen elsüppedsz, az Atlantic kb egy óra múlva húz be végleg: amikor Susanne Abbuehl lemez kezd el pörögni. Where Flamingos Fly.

Itt derül ki, hogy az énekhangok és a zenei összhang tekintetében az Atlantic nehezen megszorongatható. Legalábbis nekem még nem nagyon jött szembe olyan – nem ezüstöt használó – készülék, ami tudta volna ezt a “lebegést”. A lebegést, ami nem azt jelenti, hogy nagyon beszívtam, hanem azt, hogy a zenék kisugárzása ott van a megszólalásban. Ilyenkor történik meg az a sajátos és kissé furcsa dolog, hogy minden lemez sokkal hosszabbnak tűnik. Pedig ugyanannyi ideig tart.

Mintha megnyúlna az idő és bedugná az ember a fejét egy felhőbe. Ami persze sokakból azonnal berzenkedést vált ki, mert ezek a készülékek nem nagyon alkalmasak a szórakoztatásra. Sokan a zenét olyan formán fogyasztják, hogy szóljon szépen és tegyen vidámmá. De hát sajnos, vagy nem sajnos, a zene az egy művészeti forma, aminek egyenes velejárója, hogy a komolyabb ágának nem feladata a vidámító faktor. Mivel a művészek a “lelkükkel” alkotnak és nem a kezükkel, bár az egyik feltételezi a másikat, másrészt a "kézzel" történő zenélés a látványosabb része a dolognak. Sok esetben a valamennyi mélységet tartalmazó zene inkább taszítja az embereket, mint vonzaná. 

lampi-01.jpgDiana Krallnál ez ugye mindegy, mert az a zene sekélyes, az üres szórakoztatásnál nincs benne több. Így nem is jó tesztre, mert a zene felületén kívül sok mindent nem lehet vele "tesztelni". Ugyanez a helyzet a többi tesztlemezzel, például a Jazz At The Pawnshoppal is. Azt meg sok minden tudja. Így hiába szól valami baromi jól, mivel egyik készülék sem tud igazi mélységet tenni a nem mély zenébe, nem derül ki semmi azon kívül, hogy mennyi ideig cseng le a cintányér. Az ugye, nem teszi egyik készüléket sem high-enddé, ha sokáig. Simán lehet valami tonálisan helyes, de zeneileg meg lapos.

Aki esténként egy fáradt nap után inkább néz a tévében valami kommersz sorozatot  vagy egy rágógumi filmet, aminek nincs tétje, az feltehetően nem fog venni magának Lampizátortól semmit. Aki viszont inkább a Háború és békét, esetenként Thomast Mannt vagy mondjuk Jonathan Franzen regényeit olvasná, annak rohadtul fog tetszeni. És itt ugye most analógiát próbálok húzni a zene és az irodalom közé, kissé sikertelenül, de talán érthetően. Magyarul: nem az a kérdés, hogy sok magas-sok mély, hanem, hogy Diana Krall vagy Tom Waits.

Persze, sok olyan jellemzőt lehet az Atlanticra mondani, ami ugye a tonalitási skálán elhelyezi a szokásos szembeállítások mentén. És lágy is a hangja, mint a túlérett gyümölcs. Az is lehet, hogy egyesek sávhatároltnak fogják hallani. Azt viszont nehéz elvitatni, hogy ne rendelkezne azokkal a high-end erényekkel, amiért nagyon sok pénzt szoktak elkérni - már ami a fentebb meghatározott paramétereket illeti. Az Atlantic úgy szól, ahogy egy csöves dac-nak kellene szólnia, azon belül is a lágyabb, mélyebb vonalat képviseli. A Note ennél keményebb, direktebb, ütősebb. Szóval van, amit az Atlanticon számon lehet és kell is kérni*. Viszont tud valami olyat, ami eléggé fontos: a zenei tartalom hiteles megjelenítését. Ja és bírja a kivezérlést is, nem esik össze a metáltól sem.

kr-5u_g.JPGÉs egyáltalán nem sötét. Ha lenne most félretéve 1 millám, már mennék is megvenni. Persze ez így csalás, mert kell hozzá egy nagyon jó futómű is, ami valószínűleg az itt-ott elkószáló basszust, és az olykor jelentkező fellágyulást kiírtaná a hangképből. Ha az Atlantic ugyanezt megismétli file-okból is, mármint ha képes így megszólalni egy laptopról, akkor az első olyan DAC, amit ajánlani fogok a file alapú lejátszásra.

Még az is lehet, hogy kipróbálom, bár nem tudom, honnan szerzek zenét hozzá, mert a lemezekhez adott letöltőkódokat is mindig elosztogatom. Arra viszont mindenképpen szükség volna, hogy egy tisztességes, lehetőség szerint vele egy árba lévő futóművel is megvallassuk. Egyelőre úgy gondolom, hogy az árától függetlenül ez egy nagyon jó DAC. Ha nem a hifi számokkal játszadozó, agyalós vonalán mozgunk, akkor be fog jönni. De kíváncsian várom, hogy a technikai szemlélet hívei mennyire barátkoznak meg vele. Biztonságképpen azért szóltam Gábornak, hogy hallgasson rá nálam is. Update1: A másik teszt megtörtént, itt olvasható. Nem is szerepelt rosszul.

Update 2: Ez utóbbi meghallgatás sajnos elmaradt, mert nem sikerült időt szakítani rá. 

Update 3: ebben a DAC-ban KR AUDIO csövek voltak, így a meghallgatás is ezeken történt.

*Az Atlantic a Lampizator DAC-ok között egy kicsit több, mint a belépő kategória. Nyilván a nála sokszorta drágábbak tudják a többi paramétert is.