A Push Pull az új SE – 6005-ös csövek az Audio Note Uk. Szint1-2-ben

an-p1pp-08.jpgHosszas kísérletek és néhány éles teszt után nagyon úgy tűnik, hogy az angol Audio Note a Push Pull erősítők végfokcsöveit lecseréli. A jövőben a régi és jól bevállt EL84-eket a hasonló felépítésű és teljesítményű 6005-ösök váltják.

A szokásosan szűkszavú – sem a hivatalos oldalon, sem a facebookon nincs róla infó – eligazításon nem nagyon indokolták a miérteket, de azért lehetett tudni, hogy az egyébként egyik legelterjedtebb csőtípus cseréjének nem az az oka, hogy mondjuk nehéz lenne beszerezni. A különbség jól hallható, nem is kell nagyon benne lenni a Note külön bejáratú világában. Akit érdekel, az úgyis meg fogja hallgatni, a változtatás pedig beilleszthető a folyamatosan változó, egyes vélemények nyomán: fejlődő alkatrészek által gerjesztett átdolgozások sorába. Előbb-utóbb mindegyik erősítő sorra kerül az időről-időre bekövetkező ráncfelvarrási procedúrába.

an-p1pp-07.jpgA felépítés és az architektúra maradt, de a csövek cseréje maga után vont némi tervezést, azaz újratervezést, és a kellő helyeken a hangkarakter megtartásának, illetve a kapcsolásban rejlő auditív tartalékok felszabadításának érdekében tettek némi változtatás(oka)t. Ez kívülről nem érint az erősítőket, ugyanaz a méret, ugyanaz a doboz. Az első benyomások alapján sokat finomodott a hangjuk, ezzel együtt szellősebben, mondhatni nagyvonalúbban szólnak, eltolva ezzel a szint1-2-őt a szélesebb felhasználó területekre – értsd belezős gitárszólók, sújtólég basszus. Ezzel együtt a magasabb szintek hangzási balanszához is közelebb kerültünk egy tyúklépéssel.

A P1 és a P2 egyébként is az M1 és M2-höz illeszekedett formavilágban és hangkarakterben egyaránt. Az egységessé tervezett erősítő páros jól ki tudja futni magát egészen az AZ sorozatszámú hangfalaktól kezdve a jelenlegi legnagyobb E jelű dobozokig, már ami a lánc túlsó végét illeti. Itt jegyzem meg, hogy – némi felárért cserébe – mindegyik hangfal megkapta az opcionális hemp membránt, így terhelhetőek és a dinamika tekintetében, valamint a hangárnyalatok elkülönítésében kategóriákat ugrott az így megszólaló lánc minősége.

an-p1pp-02.jpgA kispénzűeknek jelentettek ideális alternatívát a két végfok önmagában, előfokozat nélkül. Az “amit el lehet hagyni, azt hagyjuk el felszólítással” akár egy minimál kiépítést is lehetett velük alkalmazni, ugyanis mindkét végfok a P1 és a P2 is – tartalmaz az előlapon egy hangerő szabályzót, ami miatt önmagukban is könnyedén használhatóak voltak. Már csak egy forrást és egy hangfalat kellett rájuk kötni, teljes rendszerként működtek. Ha az előfok összegét beáldoztuk kábelekre, simán lehetett velük egy kellően energikus hangot elérni, már aki tudta nélkülözni a forrásválasztást és a színek tekintetében beérte szerényebb produkcióval.

Az Audio Note világába a többség ezeken az erősítőkön keresztül lépett be, a kompakt megoldás az OTO és a SORO volt, amelyek egy dobozban tartalmazták majdnem ugyanazt. Érdekes, hogy a hangjuk elég különböző. Mármint a két és az egydobozos erősítőkre gondolok itt. Az elő-végfokokban volt egy plusz nyugalom, és simaság még akkor is, ha PP volt a kapcsolástechnika. Ma már a két kapcsolástechnika közti különbségeket az alkatrészek egyre javuló minősége és az újra feléledő profi elektroncső gyártás egészen minimálisra csökkenti.

Ez nagy nyereség, ugyanis az SE modellek teljesítménye lényegesen alacsonyabb, mint  a Pus Pulloké. Igaz, ez az Audio Note-nál sosem volt probléma, lévén a legérzéketlenebb doboz is 90 dB fölötti, illetve az impedancia menetek olyannyira össze vannak hangolva, hogy a pár watt is bőségesen elegendő. Már ha valaki nem partyzni szeretne velük. Ismerve a Note célközönségét, nem ez a jellemző felhasználása ezeknek a készülékeknek.

an-p1pp-05.jpgNekem is volt P1-em, talán két évig, közvetlenül a Vindicator előtt. Meg is szenvedtem a csövekkel. Azt a példányt eleve használtan vettem, már akkor is volt vagy 10 éves. Mondták, persze, hogy mondták, nem kell bele semmit venni, bírni fogja, de aki látott már tíz éves csöves végfokot, egyből tudja, hogy egy tartalék csőkészlet kelleni fog.

A tartós használat aztán megtette a magáét, elég hamar elkezdtek gyengélkedni a végfok csövek. Vettem bele mindenfélét: Mullardot, Electro Harmonix-ot, meg Tungsramot. A Mullard ugyan jó volt, jó vastag, zsíros, de teljesen ellustult tőle a hang. Az Electro Harmonix kiegyensúlyozottabb volt, de kicsit sápadt és a bejáratódás alatt szinte teljesen színtelen.  A legjobb a Tungsram volt, erőteljes mélyekkel és elég jó attackokkal. Mosolyogtam egyet, mert a legolcsóbbak a Tungsram kvartetbe válogatott csövei voltak, amit egy eldugott kis pesti étteremben vehettem át, valami pitiáner 12 ezer forintért. Persze az EL84-ek felbontása nem nagyon tud a 2A3-mal vetekedni, mindig hiányzott egy teljes spektrum a zenéből, de ez akkor nem zavart.

an-p1pp-06.jpgMég ma is megvan a fülemben azoknak a végfokoknak a hangja: a tipikus kilencvenes évekbeli csöves hangzás. Kicsit száraz, kicsit tompa, kicsit homályos, de elég jól összeáll. Amolyan jófajta old hifi, leszámítva a laposságot, amivel sajnos annyi old hifi rendelkezik. Ennek a hangzásnak az egyik csúcsa volt és még ma is az Innovations First. Az okok egyszerűek: alap alkatrészek, és nem túl kiforrott trafók. A csőkészlet ezekben még a régi jugoszláv és orosz csőipar jobban sikerült példányait tartalmazta, bővérű és feszes, kicsit alulra húzó hangképpel. Az orosz csöveknek van egy kellemes melegsége, ami nagyon vonzó tud lenni, ezt azért el kell ismerni.

Ha jó a kábelezés, és sikerül úgy beállítani a rendszert, hogy ne húzzon el semmerre, elég semleges hangképhez juthatunk, klasszis dinamikával. És ez sok mindenre elég. A gitártorzítót például jól hozzák, bár néhol ott is keménykednek, ahol erre nincs szükség, de ideális all rounderek. Kellemes emlékeket őrzök róluk.

anp1-pp-04.jpgA régi készülékek esetében a színek, vagy inkább hiányuk és a kissé fedett hangkép kapta a legtöbb kritikát. Az új P1 már csuklóból kirázza a régiek gyengeségeit. Nincs többé fahangú a hegedű, zárkózott nagyzenekar, és kopogó dob. A régi felvételek is remekül szólnak rajtuk, de az újak klasszissal előzik a korábbi megszólalást. Azért is írom ezt, mert őszintén meglepett az új végfokok hangja. Az új P1-en hallottam először Vincent Bélanger lemezét, a Pure Cello-t. Először azt hittem, ennyire jó a felvétel, de a J-k szinte megtáltosodtak, később bármit is tettem be. A J dobozoknak egyébként és speciel nem vagyok egy nagy rajongója, kicsit mindig behatároltnak hallottam őket, már ami a zenei spektrumot illeti. Valahogy a J sosem volt elég tökös ahhoz, hogy vadulgatni lehessen vele.

an_p1pp01.jpgEzt a korlátot most lebontották. Push Pull erősítők nagy többségével azt éreztem, hogy a finomságokat beáldozza a nagyvonalú megszólaláson és a plusz erőtartalékon. Az új P1 most úgy szólt, mint egy SE, csak combosabban. A 6005-ös csövek hangja szinte teljesen sima és elég transzparens is. Megvan a fény is, és ott a jó NOS csövek természetessége is.

A kezdő Note-osoknak mindig az OTO-t ajánlom, abból szigorúan az SE-t. De most úgy tűnik, hogy kicsit többért tudnak venni M1-P1-et, ami már majdnem ott van, mint az OTO full extrával, vagyis a Signature változat, ami még azoknak is tetszett, akik egyébként nem rajonganak az Audio Note-ért. Ez azért jó hír, hiszen az ára ugyanannyi, mint a korábbi 84-es csövekkel szerelteké. Még tartozom magamnak egy körrel, hogy az AZ dobozokkal is meghallgassam. Szerintem jó lesz. Meglátjuk.

*A képekért köszönet Ricsinek