Reális tartalom - felvételek és újra kiadások

maxresdefault_1.jpgAz gondolom senkinek nem meglepő, hogy manapság nagyon divatosak lettek a vinylek. Ennek folyományaként boldog, boldogtalan lemezeket árul, még a hazai, igen szűk piacra "termelő" zenekarok is gyártatnak maguknak fekete lemezt, hátha a rajongók megveszik. 

Azt most hagyjuk, hogy a digitális korszakban, ahol lassan a levegővételhez is internet kapcsolat szükséges, és a zeneipart, mint olyat, szinte teljesen bekebelezték a tech cégek, hogyan lesz újra divatos a múlt században született, elavultnak és technikailag meghaladottnak tartott vinyl lemez. Ehelyett tartsuk szem előtt magát a jelenséget. 

rem-automatic-for-the-people-reissue.pngNyilván a forgalom legnagyobb részét az újra kiadások teszik ki, amelyek az eredeti kiadáskori árak sokszorosáért találnak gazdára, technikailag gyengébb minőségben - sok esetben a szimpla cd mastert egyszerűen rápréselik, rosszabb esetben rávágják a lemezekre a hatvanas, hetvenes évek óta folyamatosan működő, de már régen nem karbantartott gépeken. Aki ebben a világban már régóta benne van és egy közepesnél jobb minőségű analog rendszere van, teljesen jogosan sírja vissza az eredeti lemezeket.

Mit ne mondjak, olykor én is felvonom a szemöldököm, amikor a nyolc és tíz ezer forintos összeget látok egy olyan kiadványon, amit pár éve még az akciós alsó polcokról is csak nagyon nehezen tűnt el a maga három ezer forintjával és az egy rendes, első kiadás volt.

És persze engem is bosszantanak az újnak árult lemezek hibái, meg az, hogy mindent 180 grammra nyomnak, tökéletesen feleslegesen, ugyanis a hordozó vastagsága nem feltétele a minőségnek, a normális master és a préselés minősége ezerszer fontosabb.

Nyilván felesleges, időt és energiát pazarló ezeken a dolgokon fennakadni, mert a piac működéséből következően így is, úgy is el fogják adni. Ráadásul már most tudható, hogy a divat lecsengése után ezek a lemezek vissza fognak kerülni a használt piacra, fillérekért, mert most sem hallgatja őket szinte senki, tinédzserek és romantikus nosztalgiában fürdő nyugdíjasok szobáinak falát díszítik.

A divatot amúgy is a fogyasztói kultúrára, csúnyább nevén a konzumidiótizmusra épülő társadalmak gerjesztik, semmi közük az analog technikához vagy a zeneiparhoz. Valószínűleg azok, akik valódi hallgatási céllal vásárolnak meg lemezeket, nem is nagyon tudják, hogy mit jelent az a szó, hogy hipszterkedés. Pedig, pedig a mostani kínálatot - eredetét tekintve - ennek a fogalomnak köszönhetjük. 

Amiről viszont szólani akartam eme nemes órán, az az, hogy mindennek ellenére létrejöhetnek teljesen jó dolgok akkor is, ha a környezet ennek nem kedvez. Annyiban tehát pontosítanom kell, hogy a mostani revival-nak egyik előnye, hogy a köztudatba emelte a lemezek minőségi kritériumait és ha egy zenekar, vagy egy előadó komolyan gondolja, akkor a felvételi környezet és technikai megválasztásával nagyon jó lemezeket lehet kiadni.  

Ilyen a Web Web nevű zenekar is, aki az Oracle című lemezét élőben egy session alatt rögzítette egy nagy teremben, ahol a zenekar tagjai akusztikusan hallották egymást és nem a monitor fülesén keresztül. A koncepció eredetileg a hetvenes évek spirituális jazz lemezek mintájára alakult, ahol is nem egy stabil formáció vagy stabil tagokkal felálló zenekarok rögzítettek felvételeket, hanem alkalmi sessionok keretében vettek fel albumokat amelyeket az adott pillanatban születtek, vagy teljesen rögtönzéseken alapultak. Ezeken a felvételeken nem használtak semmilyen manipulációt, ezért nem is voltak tökéletesek, a hibákkal együtt került minden a lemezekre. 

Az eredeti elképzelés az volt, hogy a Web Web tagjai nem fedik fel kilétüket, hanem egy régi, eddig ismeretlen zenekarnak és felvételnek "adják el" a zenekart, pontosabban a rögzített session-öket. Az ötlet jó volt, csak ott bukott meg, hogy ezek után nem tudtak volna koncertezni, interjút adni ésatöbbi, ami egy zenekart jól elhelyez a zenei életben. 

Viszont meg akarták őrizni a spontenaitást és az élő felállásból adódó lendületet, ezért maradtak annál a megoldásnál, hogy egy bejátszás alatt vesznek fel mindent. A lemez nagyon jól sikerült, az utólagos masteren kívül nincs rajta semmilyen belenyúlás. A felvételt a német Compost Records adta ki, aki egyébként korábban nu jazz, mostanában pedig house és egyéb elektronikus zenéket jelentet meg.

A lemeznek van magyar vonatkozása is, a már régóta külföldön élő Tony Lakatos játszik rajta szaxofonon. Mindezt többek között azért is hoztam fel példaként, mert  ez egy teljesen hétköznapi album, ami könnyen beszerezhető és nem kell érte a normál lemezeknél megszokottnál többet fizetni, és parádésan szól.

De hozhattam volna példaként a bmc records kiadványait is, ahol a felvételek nagy része hasonló módon, élőben egy remek akusztikájú teremben készül, és a masteren kívül semmilyen manipuláció nincs rajtuk. A bmc records kiadványai között - egyelőre - ugyan nincs vinyl, de a cédéiket aprópénzért be lehet szerezni. Megelőzve a kérdéseket a legfrissebb megjelenések közül, bár tervezek róluk külön cikket, a Gadó-Blondiau lemezt és a Gyémánt Bálint trió lemezét mindenképpen ajánlanám.