2017.sze.25.
Írta: Audiolife 2 komment

Egy futómű meg három tápegység - 47 Lab Izumi

4741_izumi.jpgAnnyiszor olvastam már, hogy meghalt a cd mint formátum, hogy amikor hazaérek és rátekintek a polcra, ahol rendetlenül összedobálva a mikrohullámú sütő papírdobozából eszkábált tartóban a cédéim vannak, mindig eszembe jut mennyire konzervatív hobbi a high-end.

Nyilván nem osztja ezt a nézetet Junji Kimura, ugyanis a 47 Lab egy teljesen új futómű dac kombóval rukkolt elő IZUMI néven. A marketing szöveg azt írja, hogy a zászlóshajó Flatfish építési módszereit alkalmazva született meg, a formailag is hasonló dizájn követő lejátszó. A különlegessége, hogy az S/PDIF teljesen szimmetrikusan van megoldva és mindkét csatorna külön DAC csippet kapott, amihez jár dedikált tápegység is, így összesen négy dobozt kapunk a pénzünkért. Ahogy nézem, nem olcsó mulatság, hiszen jelenleg 8750 dollárt, több mint két milliót forintot kell érte leszurkolni.

izumi.jpgA 47 Lab sosem volt olcsó, bár a tudásához mérten annyira drága sem. Egyes pletykák szerint  egy ideje Montenegróban is készülnek termékek, az európai disztribútornál - legalábbis ezt mesélte nekem István, aki sokat járt arrafelé a Pointe ügyeit intézni. Az IZUMI egyébként forrást jelent japánul.    

Amúgy a cd mint formátum valóban meghalt. De nem a hangminősége ölte meg, vagy az, hogy a file-ok annyival jobbak lennének, hanem a fogyasztói szokások és a kényelem. Az emberek már nem akarnak albumokat venni, és tárolni sem szeretnék a lemezeket, főként nem mikróhullámú sütő dobozából eszkábált tartókban. Egyébként ez sok más dologgal is egyre inkább így van. Könyveket sem vesznek már. Ami azért is szomorú, mert ebből egyenesen következik, hogy olvasni sem olvasnak - bár az emberiség eddigi tudás anyagát egyelőre a könyvek tartalmazzák. Maradnak az internetes oldalak, de ahogy nézem, ezt is ki fogja váltani a youtube csatornák böngészése.

47lab.jpg

(Nem ide tartozik, de azért elmesélem, hogy az elmúlt pár évben a hifi show-n kiállító forgalmazók panaszolják, hogy évről évre egyre jobban elbutulnak a látogatók. Néhány éve még nem kellett az alap dolgokat magyarázni, manapság viszont már az a jellemző magatartás, hogy az erősítőt sem tudják megkülönböztetni a DAC-tól.

Én ugyan nem vagyok sem forgalmazó, sem kiállító, de tőlem tavaly azt is megkérdezték, hogy hol van a hangszínszabályzó a Meishun. De volt olyan is, aki meggyőződéssel állította, hogy a Vindicatorban chipek vannak, mert a 2A3-as csövek nem világítanak. Valójában világítanak, csak nem olyan intenzitással, mint egy 211-es. Most erre mit lehet mondani?)

Susanne Sundfør - Music for People in Trouble

mfpit-og.jpgVan az audiofileknek egy ilyen beakadása a női gitáros/zongorista-énekesekkel kapcsolatban, az ún. Diana Krall effektus. Szegény művésznő ezt valószínűleg nem tudja, ő csak készíti a sorlemezeit egymás után, és meg sem fordul a fejében, hogy ideáltipikus példája, rosszabb esetben céltáblája a rigorózusabb audiofileknek. Pedig ez csupán kellemes és ringató mainstream pop-jazz, amiben Russell Malone gitárján a műanyag húrokat is óvatosan pengetik.

Tovább
Címkék: zene, vélemény, lemezek