Mix ajánló

dj.jpgHát mi folyik itt? - kérdezhetné a lelkes olvasó a legnagyobb szezon közepén, amikor csak kishírekre futja. Ez van. Meg az időhiány. Higgyétek el, én is szívesebben írnék az új Heco szélessávúról, aminek a neve és a doboz elején végigfutó csíkok ugyan nem a kedvenceim, de eléggé kíváncsi vagyok rá.

Hangfalat amúgy sem szeretek hazahozni, hely sincs, meg bonyolult is, egyszer meg is szívtam vele, de ezt most kivételesen hazahoznám, mit tud a három és fél wattal. És persze lenne téma még ezen felül is. Ott van példának okáért Qvortrup esszéje, ami történeti és iparági kontextusban vizsgálja a hangrögzítést és a lejátszási technikát, tele nagyon érdekes felvetéssel.

youngsta-dubstep-producer-portrait.jpgSorolhatnám a témákat, amire éppen annyi időm van, hogy regisztrálom, aztán vissza is süppedek a megfázás, munka, kezdődő influenza, és családapai teendők háromszögébe. A lemezekről nem is beszélve, amelyek vagy még a boltban várnak rám felstócolva, vagy a többi között megbújva még fóliában. Az önmagában is csoda, hogy arra két koncertre, amire mindenképpen szerettem volna elmenni, el is jutottam.

A március sem lesz különb, bár azt megígérhetem, hogy addigra igyekszem összeszedni magam. Na de, csak hogy életjelt adjak magamról, íme pár jó mix, amivel el lehet ütni az időt addig, amíg kikeveredem az időalagútból. Az időjárás amúgy is sarkvidékire fordult, a laptopok meg mindig közel vannak. 

Az első mix egy podcast, amit a bristoli dubstep két ásza, Youngsta és Truth követett el Shadow People álnév alatt. Tulajdonképpen ez egy promo mix is egyben, hiszen ezen a néven már van, és a jövőben is lesz egy csomó zene, amit itt lehet először hallani. A mix már most nagyon népszerű, több, mint 13 ezres hallgatással, ami ebben a műfajban nagyon soknak számít. Egyenes, őszinte és sötét, ahogy annak lennie kell.

A második egy jóval lazább, kellemesen sokszínű válogatás, amibe szinte minden belefér az absztrakt hiphop-tól kezdve a rock-ig. A szelekciót az a Sudan Archives nevű előadó követte el, a KEXP rádióban. Hallgassátok!

A végére maradt egy közérdekű infó is. Ha minden igaz, akkor március 10-én egy kiállításmegnyitón én is fogok némi zenét játszani a lemezeimről. Arra készülve, elvileg nekem is kéne alkotnom valamit. Meglátjuk. Még az is lehet, hogy belefér, és ide is kiteszem.