2017.aug.26.
Írta: Audiolife 3 komment

Ilyen a triódás találkozó Japánban

dsc_3212.JPGElektroncső rajongók mindenhol vannak. Ez alól Japán sem kivétel, olyannyira nem, hogy ha valami érdekeset, az átlagtól eltérőt, vagy csak szimplán hihetetlen rendszereket akarsz látni, hallani, érdemes odalátogatni. Arra viszont készülni kell, hogy ezek a "rendezvények" olyannyira undergroundak és bennfentesek, hogy meghívás nélkül be sem jutsz.

dsc_3328.JPGJapánban ugyanis ez nem úgy zajlik, hogy egy bérelt teremben összejönnek a hobbisták, hogy bemutathassák, meghallgathassák egymás dolgait, hanem - mivel a nagy többségnek hatalmas tölcséres hangfalai vannak - az érdeklődő kevesek mennek a rendszerekhez. Ha a hegy, ugye nem megy, akkor Mohamed kénytelen menni elven.

dsc_3141.JPGPersze vannak közös programok is, de a lényeg nyilván ezekben a látogatásokban van. ami egyébként számomra azért is izgalmas, mert a japán emberek legendásan szemérmesek, azt, hogy valaki meginvitáljon az otthonába, ki kell érdemelni. Másrészt meg egy otthon instalált rendszer tök sok mindent elárul a gazdájáról, sokkal többet, mint az általa épített erősítő.

dsc_3225.JPGAz is érdekes továbbá, hogy míg itthon többnyire azok foglalkoznak DIY-fel, akik nem tudnak, vagy éppen nem akarnak fizetni a triódás erősítőkért, addig ez Japánban magasan a high-end felső vége.

A legtöbb rendszer brutális Western Electric tölcséresen vagy azok replikáin szólal meg. A lemezjátszó futóművek és karok árának végein sok-sok nulla van, a hangfalakról nem is beszélve. A rendezvény egyébként több napos és bizonyos időszakonként a legendás Japán zenehallgatásra használt high-end kávézók is a részei, de erről egy külön cikkben írok majd. A vendégek között pedig olyan nevek is felbukkannak, mint Tim De Paravicini, vagy éppen Jean Hiraga. 

dsc_2873.JPG

Az eredeti blogbejegyzést itt találtam, a képek is innen vannak. Ajánlom szíves figyelmetekbe, a többi poszt is érdekes.

Na, ilyen egy igazi best buy: Human Audio A42

human-02.jpgAmikor összejött a lehetőség meghallgatásra, már örültem. Igaz, ez az öröm azonnal le is lohadt, amikor kiderült, hogy a tesztelhető készülék szállítás közben megsérült. Mindegy, gondoltam, majd írok a nagy elő-végfokról, de az meg, ahogy haladt előre a füleléses ismerkedés, nem igazán jött be.

Tovább

Kalandjaim a netes lemezbolt(ok)ban

store10.jpgKicsit elbambultam mostanában. Lehet, hogy a meleg teszi, nem tudom, de nagyon nem volt érkezésem hifizni. Azt hiszem, így kell hívni, csúnya szóval ezt az egész audio dolgot. Audioworld Gábor amúgy is megcsinálta helyettem az Audio Technica posztot is, és milyen jó, hogy nem kellett a tűszárakról lamentálnom.

Tovább
Címkék: audio, lemezek, audiofil

Dörzsöld meg a csodalámpát! – Lampizator Atlantic DAC

atlantis-01.jpgElőször azon lepődtem meg, hogy mekkora batár egy dobozban foglal helyet az elektronika. Aztán azon, hogy mennyire DIY kinézetű. Oké, hogy szép az alu előlap, meg a profik a csatlakozók, és az előlapon az O betűbe van a bekapcsoló bemenet választó gomb, ami végre nem kéken, hanem pirosan világít. De akkor is.

Tovább

LampizatOr – A kelet-európai sikertörténet

lampi-05.jpgA lengyel Lukasz Fikus által alapított LampizatOr szerintem példaértékű cég lehetne minden hazai, de akár európai cégnek is. És hiába dolgozik együtt és emeli ki azokat a “hősöket”, akik nélkül a jelenlegi Lampizator brand nem lenne az, ami, az egész dolog mögött mégiscsak egy meghatározó ember áll, maga a szellemi alapító, Lukasz Fikus.

Tovább

Zenék, filmek, ilyesmi

mavis.jpgMavis Staples idén lesz 78 éves. Zenei pályafutását egészen fiatalon, tizenegy évesen kezdte mint gospel énekes. Mostanában pedig - többek között a Wilco énekes frontemberével, Jeff Tweedy-vel - ad ki nagyon patent öregkori blues lemezeket.

Az egyel korábbit én is ajánlottam anno, amikor kijött, az új pedig egészen friss. Mavis a 78 születésnapját egy róla készült filmmel ünnepli, ami most jött ki DVD-n, az a címe, hogy Mavis!. Tartom valószínűnek, hogy ezt itthon soha nem fogják bemutatni, mégis megéri megnézni, mert azok közé a féldokumentum filmek közé tartozik, amelyek jó érzékkel adagolják az életrajzi elemeket és hiteles képet adnak egy nem mindennapi hangról és egy különleges zenei pályafutásról. Nézzétek meg, ha tudjátok. Itt az előzetes, a posztban pedig beteszek pár számot is. 

Mehldau mostanában inkább duó lemezeket készít, csinált egyet az egyik legismertebb amerikai szaxofonossal Joshua Redmannal, Nearness címen, majd rögtön utána Chris Thile-vel, ez utóbbi cím nélküli album. Thile mandolinon játszik és Mehldau ezen a lemezen énekel is. Ennél is érdekesebb, hogy Thile a világhírű és nagyon felkapott kínai származású, de Párizsban élő Yo Yo Ma-val felvette egy Bach lemezt, ami szintén a nonesuch-nál fog megjelenni. Itt van róla a videó, elég durva, amit Thile játszik.

Hát, kb ennyit a zenéről. Nagyjából egy hónapja van nálam egy Audio Note Zero cd játszó, tervezem, hogy írok ról valamit, mert eléggé meglepett, ami azt illeti. Ahogy átnéztem a gépemet, mert elfogyott rajta a hely, találtam egy csomó fotót az relatíve új hangfalamról, azokat is kirakom majd valamikor. Kellene mennem egy meghallgatásra, ahol a japán C.E.C szíjhajtású futóművét fogom fülügyre venni, talán ebből is lesz valami. Be van tervezve egy másik meghallgatás, ahol sok minden lesz terítéken, futóművek, erősítők, ilyesmi. Meglátjuk. Az időhiány jelenleg permanens. Azért tartsatok ki. Ja és átléptem a mágikus ezer követőt. Erre csak egyet mondhatok: köszönöm. Próbálok nem csalódást okozni.

Címkék: zene, vinyl, audio, japán