2014.okt.31.
Írta: Audiolife 58 komment

Sóval vagy anélkül? - 2014 és a hifibiznisz

Show-01_1.jpgMinden évben tipródom, hogy menjek-e vagy ne menjek? Igazság szerint ez nekem inkább amolyan közönségtalálkozó. Vidéki kedves olvasóimmal, törzskommentelőimmel, barátaimmal tudok ilyenkor személyesen is összefutni. És igen, persze közben azért behallgatunk ide-oda, ahogy sikerül, néha egészen jól is érzem magam. Ettől függetlenül ma már egészen mást gondolok egy ilyen rendezvényről, mint mondjuk korábban. Vigyázat, vélemény következik!

Tovább

Hifi szép kilátással eladó - AV trend show 2013

Kép-12.jpgMinden évben dilemma, hogy a magyar hifi egyetlen értékelhető rendezvényéről írjak, vagy ne írjak. Nincs ugyanis sok minden, amit meg lehetne fogalmazni. Idén az adta az aktualitást, hogy új helyszínen volt, tavaly meg az, hogy az eddig rendezvények közül az egyik legátfogóbb és legjobban sikerült volt. Szerintem a legtöbben tavaly voltak, éppen ezért baj, hogy idén újra kellett az egészet kezdeni, szinte nulláról, de erről később.

Tovább

2012, a hifi éve – Show must go on

Show-04.jpgAz ide Hifi és Házimozi show-ról direkt nem írtam semmi beharangozót, egyrészt annyit írtam már a többiről, másrészt meg unom már az állandó összehasonlítást, hogy: jaj, bezzeg milyen volt a régi high-end show! Az volt aztán az igazi! Mert? Ott is szobákban lehetett meghallgatni különböző rendszereket, meg itt is. Az ott kiállított márkák egy része most is kint van. Jaj, de neeeeem, mert az...az olyan más volt. Azon is ott voltam, szinte mindegyiken, nem volt más. 

Tovább

Ilyen még nem volt – Házimozi és hifi show 2.0

A kiállításokat szeretik az emberek. Egyrészt kellemes program egy ötcsillagos szállódában jönni-menni, másrészt megvan az élmény része is a dolognak, ami ideig-óráig leköti a családot, emellett lehet találkozni ismerősökkel is - és meg lehet hallgatni például nívós high-end rendszereket. Számomra az idei show kiemelkedik az eddig látott-hallott összes hasonló rendezvény közül. Hogy miért? Alant kiderül.

Tovább

Felfelé a lejtőn - Hifi show 2010

2010-ben a Házimozi és Hifi show-nak mostoha sors jutott az első napjára, ugyanis koncertre mentünk helyette, így a szombat maradt az egyetlen nap, hogy ellátogasunk a West-Endbe. Már régen leszoktam arról, hogy ilyen vagy olyan szempontok alapján minősítésekbe kezdjek, és a hifi showt sohasem tekintettem olyan horderejű dolognak, amiről lemaradni komolyabb veszteséget jelentene, ugyanakkor, mivel high-end show továbbra sincs, ez az egyetlen olyan hely, ahol a hobbi iránt érdeklődők minden évben összegyűlnek, hogy két szatyor prospektussal felrakodva elégedetten hazasétáljanak a tavaszias meleggel támadó őszben.

Tovább