2018.feb.01.
Írta: Audiolife 2 komment

Laurie Anderson - Kronos Quartet: Landfall

laurie_anderson.jpgLaurie Anderson 70 éves. Idén februárban jelentkezik új lemezzel, amelynek Landfall a címe. A világ egyik leghíresebb vonós hegedű quartetjével, a Kronos Quartet-tel vette el az anyagot, amelynek a középpontjában a Sandy hurricán áll, és amely végigtarolta New Yorkot.

Anderson mindig is koncepciókban gondolkozott, ez most sincs másként. Néhány éve, amikor itt volt és fellépett a MüPa-ban az új műsorával, abban reménykedtem, hogy megint két napos lesz, és mindkét napon ott lehetek, nem törődve azzal, hogy ugyanazok a dalok fognak elhangzani. Nem volt szerencsém, csak egy napon lépett fel. A koncert után elszótlanodva ballagtam a kettes villamoshoz, és még hetekkel később is mozgott, alakult bennem, mindaz, amit akkor hallottam. 

Laurie Anderson: Life on a String című lemezét először a nyugati-téri MCD zeneáruházban fedeztem fel Eminem első lemeze mellett; egy húsz cd-s Pioneer cd játszóból szólt, mellette a falon a borító, ahol az újdonságokat lehetett meghallgatni. Kb akkor is ugyanazt a hatást gyakorolta rám, mint pár éve a koncertje, és minden alkalommal, amikor valamelyik lemezét hallgatom.

Az iker tornyok leomlása után felvett, Live in Town Hall, New York City szerintem a legjobb lemezem, amit nagyon nagy becsben tartok. Gondolom, az nem lep meg senkit, ha előjövök a vallomásommal, miszerint Anderson szerintem a világ 10 legjobb művésze között van.

Direkt nem zenészt írtam, mert Laurie Anderson lemezei mindig többek, mint szimpla lemezek. Sokkal inkább komplex művészi alkotások, ahol a történetmesélésen, magán a történeten, a kitalált karaktereken, vagyis inkább azok gondolatain, megélt, átélt és újra felelevenített élet-eseményein van a hangsúly. És akkor ezen felül van a zene, Anderson hangja, plusz a hegedű, és mindez külön, majd mindez egyben, olyan egységben, amelynek megalkotása csak a legnagyobbakéhoz mérhető.

landfallbam2.jpgAmikor a lemezeit hallgatom, az az érzésem, hogy Anderson tökéletesen tudja, érzi és közvetíti is éppen azt, és csak azt, amit érzek és gondolok a világról. Ilyet József Attila, Hamvas és Ottlik Géza tud például. Vagy Dante. Vagy Salinger. Vagy Bowie. Szóval a legnagyobbak. De Anderson mindezt pluszban úgy tudja, hogy sohasem fáj és sohasem sajog, hanem - mindennek ellenére - felemelő és katartikus, még akkor is, ha tulajdonképpen tragikus.

"Dalainak" elementáris ereje, és a dolgok legmélyéig hatoló humora van. Amikor először meghallja az ember, azt gondolja, hogy Anderson egyszerűen csak elmondja, hogy mi van, a hangkollázsnak, szimpla háttérnek ható zene fölött. Aztán rájön, hogy az egyszerűség mögött nagyon is bonyolult dolgok vannak, amelyek mind stilárisan, mind zeneileg a végtelenségig pontosak, ki vannak dolgozva, de legfőképpen át vannak gondolva.

Mindezt úgy, hogy Anderson sohasem csinálja kétszer ugyanazt, egy igazi újító, nagyon sok gépet, különleges hangszert és módszert használ a lemezein - a zenei stílusok között avantgardnak van titulálva, de ez nem zárja ki, hogy mélyen konzervatív legyen - már, ami a történetmesélést és a dalstruktúrát illeti, és sokat merít a hagyományból is.

anderson.jpgAnderson világa megbonthatatlan, teljes, kompakt és egy az egyben lefordítható a valóságra. Nekem az a benyomásom, hogy egy ideje már csak utópiákat ír, feltehetően az új lemeze is az lesz. Abban reménykedem, hogy talán lesz turné is, és talán eljut ide is. Ha nem, az sem baj, a lemez kárpótolni fog mindenért. Az üzenet átjön, akkor is, ha nem élek ott, és akkor is, ha a világ ezen a felén nincsenek hurrikánok.

A lemez egyébként február 16-án fog megjelenni hivatalosan - lesz belőle dupla vinyl is. Nyilván kint hozzá lehetne jutni még mindenféle extrához is, de azokból ide sajnos már nem fog eljutni semmi.

Címkék: zene, vélemény, lemezek

Megjött az audio Télapó, puttonyában minden jó

billie-holiday-getty-hero_0.jpgMinden komolyabb lemezgyűjtő tudja, hogy a hely, ahol vesszük a lemezt, mindegy. A lényeg, hogy megvan. Pont erre gondoltam, amikor kedden az egyik utolsó, az éves hajtásban beragadt szabadnapjaim egyikén, az aneszteziológiáról hazafelé, ahol órákat ültem a tolókocsiban alvó apám mellett a heti ÉS-t olvasgatva, meglepetésemre akadt két üres órám.

Tovább

Susanne Sundfør - Music for People in Trouble

mfpit-og.jpgVan az audiofileknek egy ilyen beakadása a női gitáros/zongorista-énekesekkel kapcsolatban, az ún. Diana Krall effektus. Szegény művésznő ezt valószínűleg nem tudja, ő csak készíti a sorlemezeit egymás után, és meg sem fordul a fejében, hogy ideáltipikus példája, rosszabb esetben céltáblája a rigorózusabb audiofileknek. Pedig ez csupán kellemes és ringató mainstream pop-jazz, amiben Russell Malone gitárján a műanyag húrokat is óvatosan pengetik.

Tovább
Címkék: zene, vélemény, lemezek

Kalandjaim a netes lemezbolt(ok)ban

store10.jpgKicsit elbambultam mostanában. Lehet, hogy a meleg teszi, nem tudom, de nagyon nem volt érkezésem hifizni. Azt hiszem, így kell hívni, csúnya szóval ezt az egész audio dolgot. Audioworld Gábor amúgy is megcsinálta helyettem az Audio Technica posztot is, és milyen jó, hogy nem kellett a tűszárakról lamentálnom.

Tovább
Címkék: audio, lemezek, audiofil

Tíz éve van Lemezboltok Napja

rsd.jpgIdén 10 éve, hogy a független lemezboltok ünneplik magukat, meg azt, hogy léteznek még. Mármint a lemezboltok meg a fizikai formátumok. Az utóbbi időkben újra, sokadszorra divat lett a fekete lemez, és úgy tűnik, hogy ez a divat kitart még egy ideig. (Nem jósolok neki sokat, szerintem még két max 3 év. Lehet, annyi se lesz ebből.)

A divatot az erős fogyasztói kultúrával és jóval több elkölthető pénzzel rendelkező országok gerjesztik, itthon még mindig ugyanaz a langyos víz van, mint volt. A régi, öreg motoros gyűjtőkön kívül elenyésző az újdonsült érdeklődők száma, főként, hogy a megjelenő lemezek tetemes hányada újra kiadás, a major labelek a már ezerszer bevált és eladott anyagaikat adják ki újra és újra, amelyeket nyilvánvalóan nosztalgiából vesznek, hiszen akit érdekelt, az megvette anno akkor, amikor megjelent.

Ettől függetlenül érdemes ilyenkor ellátogatni a lemezboltokba, mert ingyenes és meglepően színvonalas mini koncertekkel várják az érdeklődőket, és mindig lehet találni valamit, ami érdekes, vagy még nincs meg. A Record Store Day-re egyébként kijön egy csomó kiadvány, aminek egy része “különleges”, mert még nem jelent meg, vagy ilyen formában nem is fog többet. Ezeket is érdemes megnézni, de arra készüljetek, hogy egy része már a megjelenés pillanatában nincs, vagy elő kellett volna rendelni, illetve kétszer annyiba kerül, mint egy normál lemez.

A hagyományoknak megfelelően idén is a wave és a Musicland/Neonmusic-ben lesznek a koncertek. A RSD hivatalos bulija pedig a Beat on the Brat!-ben lesz, többségében tavalyi és korábbi RSD kiadványok fognak pörögni.

Alant pedig egy video Jack White újdonsült “lemezgyára”, a kiadójáról elnevezett, Third Man Pressing látható. A köztudottan lemezbuzi White kellően éles szimattal megint belenyúlt valamibe, ami várhatóan üzletileg is kielégítően fog működni. Ide csak annyi megjegyzés, hogy az RSD-hez ezer szállal kötődő White lemezeiből adnak el rendre a legtöbbet, neki mindig sikerült meglovagolni a fekete lemez ünnepét. Gondolom, ez 2017-ben sem lesz másként. Én idén kissé csökkentett érdeklődéssel figyelem a dzsemborit, de azért a Flowdan lemezt berendeltem és feltehetően a Musiclandbe is lenézek majd valamikor napközben. 

Címkék: zene, lemezek