Nem olyan régen, mintegy nyolc éve fedeztem fel, hogy nekem tulajdonképpen a jól megépített triódás erősítők hangzása tetszik a legjobban, azok közül is inkább a feszes, gyors és nem a lagymatag, geil vonal.

Viszonylag gyorsan realizáltam, hogy nekem erre nem lesz pénzem soha. Ugyanis a szerelem fellobbanó és lecsendesülő lángja után, higgadtan és józanul gondolkodva, megpróbálkoztam néhány olcsósított, épített megoldással, de a többségük zavaros, kiforratlan koncepció mentén megvalósított, amolyan öszvér megoldás volt. Hiába voltak profi alkatrészekből, és látszólag jól összerakva, sajnos gyengén szóltak és csúnyák voltak. Szinte mindegyik kiemelt valahol, a többségük pedig vagy torzított, vagy egyenszínű kulimásszal leöntött hangszínekkel szólt, ami ha lehet, még a torzításnál is sokkal rosszabb.

Üröm az örömben

Hamar kiábrándultam és viszonylag gyorsan rájöttem, hogy a titok nem az összetevőkben van, hanem valami másban. (Nincs olyan nagy titok egyébként, pusztán annyi, hogy rendes kimenőtrafót építeni még mindig csak páran tudnak. Mi sem jellemzi ezt a világot jobban, mint az egyik maszek építő, aki így dicsérte a kereskedelmi forgalomban kapható trafót: teljesít jó pár technkikai paramétert. Az lehet, gondoltam, de elég gyenge hangja van). Később persze mindenben azt a hangot kerestem, és egyébként több-kevesebb paraméterben vissza is kaptam, olykor még tranzisztoros megoldások is képesek voltak néhány jellemzőt megközelíteni. De egyik sem "az" volt, csak hasonlított a vágyott hangzásra. Az ebbe az irányba tett első jelentős lépés az M1-P1PP kombó volt, ahol is eljátszottam a csövekkel és azzal, hogy pontosan mit is jelent a szinergia. Ezt a rendeszert ma is tudom bárkinek ajánlani, nem fog csalódni. 

Aztán jött a megváltás, vagy annak a szele, még valamikor 2009-ben, amikor új forgalmazója lett az Audio Note Uk-nek. Éppen akkor vezettek be egy friss terméket, véletlenül éppen egy 2A3-mal készült végfokot, amely – a többiekhez képest – egészen barátságosan volt árazva, ellenben egy igazi, bővérű SET amp volt. Új és szép, nem kellett azt a kompromisszumot megkötnöm, hogy egyszer majd 10-20 éves elektronikával kell együtt élnem, és minden bekapcsolás után reménykedni, hogy nem most fog szétmenni benne egy alkatrész, és még véletlenül sem a kimenőtrafó környékén valami.

Nézegettem is jó sokáig. Jól szólt, voltak színei, részletei, és a 2A3-as uborkásüvegek világítottak benne, azok minden előnyét erölködés mentesen megmutatva. Vissza-visszatértem a szobába, hátha megszűnik a vonzása, de pont az ellenkezője történt: egyre jobban tetszett. Hallgattam is elég sokáig, mondván, hogy majd az opera megfogja, vagy éppen az elektronikus zenén fogja bemondani az unalmast. Mindannyiszor meg kellett lepődnöm, bírta a kiképzést. Mondta is a forgalmazó, hogy ez most olcsó, mert az egyik első példány, vigyem el. Végül nem vittem el, hiába ült ki az arcomra az „akarom” kifejezés. Jellemző módon akkor sem volt annyim. De legalább megvolt a fény az alagút végén.

"Mint aki halkan belelépett"

Azóta persze az árak jócskán megemelkedtek, de még ma is iszonyú jó vétel a Vindicator, ami a Level3-ban csücsül, a szintekre osztott rendszer - a most elkészült 6-os szinttel megtoldva - kellős közepén, amolyan origóként. Lefelé is lehet vele építkezni, meg felfelé is. Ugyanolyan jól elvan az M1-el, mint az M3-mal, nem esik össze a nagyobb "testvérrel" sem, viszont tökéletesen kimutatja, hogy mennyivel jobb előerősítő az utóbbi. Teljesítményét tekintve nagy érzékenységű hangfalakhoz tökéletes. A sok előnye mellett van még egy óriási: mióta megjelent, nagyjából ötvenféle párosításban hallottam, jól kiismertem, írtam róla a Szteró Sound and Visionbe, ide a blogra, ajánlottam sok mindenkinek, és közben halkan beleléptem egyre jobban megszerettem.

Na igen, csak egy baj volt, hogy eközben a Vindicatorból sorra készültek a példányok, de egyik sem nekem. Sőt, az eltelt négy évben amolyan slágertermék lett, itthon is terjedt, és másutt is; lett ezüst és lett Signature verziója, többet vettek belőle, mint az olcsóbb erősítőkből. Érthető módon: a Vindicator hangja már betekintést nyújt a nagy triódások hangzási világába, amit az ára korántsem tükröz. Mindamellett, hogy tökéletesen hallgatható és igen finom hangzást lehet vele elérni az olcsóbb réz kábelekkel egy „sima” M1-el, ami azért furcsa, mert elviekben ezt nem szabadna. De hát ez már maradjon a forgalmazó titka. (Nem nehéz kikövetkeztetni: a csöveken és a trafókon kívül van benne 10 db passzív alkatrész, éppen ezért ilyen olcsó, és éppen ezért szól ilyen tisztán, ami egyébként az egyik legrégebbi audiofil közhely: az egyszerűség leggyakrabban meghálálja magát)

A szerencse forgandó

Na de egyszer nekem is lehet szerencsém és a négy éve tartó megszorítás is meghozta az eredményét. A fél éves kötelező várakozás után befizethettem én is a 2A3 hangzásra, mi mással, mint M1-el. A csöves erősítők sok hátránya között van egy behozhatatlan előnyük is, mégpedig az, hogy itt van nekünk a kínai Shuguang gyár, amely igen-igen jó hangú csöveket gyárt, még csak nem is aranyárban, szóval úgy döntöttem, ha már lúd, legyen kövér és meglőttem alapból egy Shuguang hálóanódos 2A3-at, lesz, ami lesz. (Nem sokkal utána kedves ismerőseim, akiknek már volt Vindicatoruk, de időközben upgradeltek, megkínáltak még egy Philips JAN 6SNWG előfok csővel is, üdv a klubban! – felkiáltással) Hát így történt, hogy egy ideje az első ezüst fedlapos gyönyörűség azóta nálam világít, én meg örülök, mint egy nagyra nőtt kisgyerek. Örömöm egyben üröm is, mert megint vérzik a rendszer, itt lóg, ott lóg, fel kellene zárkóznia a frissen bekerült minőséghez, de most minden tartalék kifogyott. A hangzás azóta már megnyílt felfelé, felgyorsult, és nagyon levegőssé vált, amit a rendszer nem minden eleme tud egyelőre lekövetni. Illetve hát a most megjelent potenciál egy kicsit sok nekik. Engem viszont nagyon izgat, hogy ebből mit lehet belőle kihozni, meddig tudok vele elmenni? 

Minden felvétel

Szóval nem vagyok szomorú. A napjaim mostanában azzal telnek, hogy esténként újrahallgatom a lemezeimet, olykor csodálkozva, olykor csalódva, de többnyire letaglózva. Minden felvétel egyszerre mutatja a legjobb és a felvétel jellegéből adódó oldalát is. És ez nem csak azt jelenti, hogy piszok jók ezek a csövek, hanem azt is, hogy most többfelé nyílt az út következő állomása. Elhangolhatnám egy lágy, melegszívű triódás hangzás felé az egészet (via Sovtek és Electro Harmonics csövek), vagy megcsinálhatnám az ellenkezőjét is (Psavane 2A3 grafitbúrás csővek+belépő szintű ezüst kábelek), hogy a torzított gitár cafrangosra tépje a dobhártyát, de engem ezek közül egyik sem érdekel. Én azt a dzsint akarom inkább kiszabadítani, amelynek hatása, hogy a felvételek mindahány jellemzője érzékelhető lesz, azaz azt szeretném, ha a lemezeimen lévő összes információ lazán odakerüljön a nappali hátsó falára, na meg az én fülembe. Kell addig aludni még párat, de meglesz, ebben már biztos vagyok, és a poén az, hogy ez nem pénz kérdése. Addig pedig elmondhatom a szállóigét: a Vindicator Shuguang csövekkel jobban teljesít!