A meg nem értett zseni - a 45-ös triódák titkai 1. rész

45-08.jpgPistike, álljon el, felelni fog! Igen tanárnő, azonnal. Mondja, Pistike, fel tudná nekem sorolni a három legismertebb triódát?

Ööö, igen tanárnő, természetesen. Az első minden bizonnyal a 211-es. Rendben, mondjuk, legyen ez az első. Mondjon még kettőt. Ööö, a második akkor a 300A. Olyan nincs, Pistike, 300B van csak. Igen, igen, tudtam, csak összekevertem valamivel. Valóban, egyértelmű, a második legismertebb trióda a 300B. (A tanárnő jelentőségteljesen hallgat) De még mindig hiányzik egy a felsorolásból, Pistike. Halljam, melyik a harmadik legismertebb trióda? Ööö....tanárnő, én készültem. Isten, bizony készültem. (hátulról súgnak: a 45-ös!, A 45-ös!) Pistike: Igen, megvan! Megvan! A harmadik legismertebb trióda a 45-ös. Nem, Pistike, a 2A3 a harmadik legismertebb. Leülhet, egyes.

Igazi underground

45-07.jpgAz elektroncsövek között is az egyik legkevésbé ismert, mondhatni a legundergroundabb a szimplán csak 45-ösre hallgató kisméretű trióda. A filigrán méretű üvegbúra alatt található elektroncső kidolgozása, megépítettsége ugyan simán arra predesztinálná, hogy kiemelkedjen a többi unalomig ismert trióda közül, de valamiért mégsem ez történt. Alig van ismert audió gyártó cég, aki használná, és alig van olyan, aki erre a csőre építve, ezt felhasználva sikerre vitte volna az eladásait, ami - bár ezt a high-end fanatikusok nem nagyon szeretik elismerni -, mégiscsak a valódi siker egyértelmű bizonyítékának számít.

Na de nézzük, mi lehetett az oka annak, hogy a 45-ös nem terjedt el, és hogy alig ismerjük ezt az egyébként remek hangú triódát. Ha jobban megnézzük, akkor szinte magától értetődőnek kellene lennie, hogy a 45-ös szép sikereket fut be, hiszen a műszaki, a mérhető és adekvát, sőt nagyon is kézenfekvő adatai alapján simán ott lenne a helye az all starban, azaz a tanárnő által kikérdezett 2A3, 300B és a 211-es fémjelezte hármasban, amelyek a triódák világának legismertebb és legelterjedtebb tagjai. A 45-ös ugyanis hármuk közül a leglineárisabb paraméterekkel rendelkezik, a felhasználható kapcsolások között sincsenek nagy truvájok, nem túl nehéz meghajtani, és semmi olyan különleges kívánalomnak nem kell az esetében megfelelni, ami megakadályozhatná, hogy remek erősítők készüljenek belőle.

Only the Strongs survives

45-05.JPGHa ennyire jók, akkor vajon miért nem terjedtek el, és miért nem a 45-össel készül végfokoktól hangos az audiofil világ, vagy éppen a szaksajtó? Hát, éppen ezért, a hangossága miatt, ugyanis a 45-ös teljesítménye igen szerény, alig két, maximum két és fél wattot lehet belőle kipréselni SE üzemmódban, csatornánként egy cső használatával. Minden bizonnyal ez lehetet a legfőbb ok, amiért nem favorizálták őket és amiért kénytelen-kelletlen az audiofil undergroundba süllyedtek. Érthető módon, hiszen az alacsony teljesítmény eleve kizárja a piacon fellelhető hangfalak kilencven százalékát, a hifisták azonban semmihez sem ragaszkodnak annyira, mint a hangfalaikhoz. Ahhoz, hogy igazán megismerhessük és kiaknázhassuk ezeknek a finom kis kompakt triódáknak a hangzási világát, minimum 93 dB, de inkább nagyobb, 95 dB vagy afölötti érzékenységű hangfalra van szükségünk, ezekkel a feltételekkel szobahangerő környékén hallható igazán, mit tudnak.

45-04 modified.jpgA másik problémát az jelenti, ami az elsőből következik, hogy a 45-öst egyik elektroncső gyártó cég sem vette fel a portfóliójába, így a piacon jelenleg csak NOS* típusúak fellelhetőek. Ez azonban, ismerve a nepperek: régi, tehát ritka, tehát értékes, tehát aranyárban eladható mentalitását, valamint a ritkaságokra gerjedő audiofilek azon szenvedélyét, hogy képesek alapvetően halálosan egyszerű dolgokért óriási összegeket kifizetni, megjegyzem teljesen értelmetlenül, eléggé kockázatos, másrészt iszonyú drága. A gyártásukat tehát ezen szempontok összessége igen-igen megnehezíti. (Ha van valami, ami képes a szelíd természetemből előhozni a benne rejlő ősállatot, ez: amikor emberek csak és kizárólag azért kérnek el komoly pénzeket, mert a tulajdonukba került valami, ami már megszűnt. Ez félelmetes és egy egyben félelmetesen kiábrándító. Azt hiszem az audiofil hobbiban a nepperek tevékenysége az, amiért egyáltalán nem kár. Az elbaszott magyar fórumok mellett holtversenyben)

Mágikus szám: 45

45-01 modified.jpgA teljesítmény korlátai ellenére a 45-ös egyébként meglepően jól szól, például tud olyat, amit sem a 2A3-as, sem a 300B nem. Mondjuk ez a csőhöz képest is meglepően lineáris karakteréből következik. Vannak, akik egyébként a 45-öst tartják a legjobbnak a triászból, mármint hangban, de leginkább a 2A3-assal szokták egy lapra helyezni, de ez is csak és kizárólag az alacsony teljesítménye és a hasonló kinézete okán. Apropó kinézet. Nekem nagyon bejön a kis mérete és az arányos burája. Igaz, mondjuk nekem a 2A3 is nagyon bejön, de hát gyarló vagyok, mint mindenki. Szóval adott egy technikailag jól használható elektroncső, ami ugyan ritka, és nem egy erőmű, na de milyen a hangja. Hát erről egyébként nem sokat lehet tudni, lévén a DIY-et leszámítva nem nagyon van gyári erősítő, amely a 45-össel épülne. Én egyelőre egyet hallottam, az nagyon tetszett, de erről később majd még részletesen beszámolok.

Fan klubok kedvence

45-06.jpgA fan és különböző rajongói oldalakat** átböngészve, nagyjából mindenki egyetért abban, hogy a 45-ösök hangja kiváló. Elképesztően líneáris, a teljes frekvencia sávban azonos homogenitással teljesít, de például a basszusa kiemelkedő, nagyon mélyre megy, ugyanakkor precíz, pontos. Ezeket a tulajdonságokat lehetne még hosszan sorolni, azzal együtt, hogy a két watt ellenére képes dinamikusan szólni. És mint annyi esetben, itt is lehet összehasonlítással élni, bár a 45-ös a legkevésbé billen el egyik vagy a másik irányba – többek között ezért is szeretik. Ha a 2A3-ra azt mondjuk, hogy részletező képessége és a zeneisége a meghatározó, a 300B-nek a dinamikája és a lendülete, az igen tiszta középsávja, akkor a 45-ösről nem nagyon tudunk ilyet megfogalmazni. A 45-ös egyszerűen csak jó.

Az első és legfontosabb a transzparenciája, ami elemeli a többiektől, hiszen mind a 2A3, mind a 300B valamilyen. Mondjuk érzelmes, erőteljes, stb, addig a 45-ös semmilyen, vagyis mindez egyszerre, de azok külön karaktere nélkül. Nem hogy nem hivalkodó, éppenséggel mintha ott sem lenne. Kérem, én csak a teszem dolgom. Már-már meglepő, hiszen amikor az ember leül egy két wattos erősítő elé, akkor egy málé, lassú és feleslegesen finomkodó hangzási ballanszra számít, amit órákig lehez szálazni, hogy éppen mi micsoda. Ehhez képest a 45-ös tesz ez egész hifista bohóckodásra, inkább jól belecsap a lecsóba, az első hangok után magával ragadó természetességgel és nyíltsággal mutatja meg, hogy a legnagyobbak között a helye, és hogy semmilyen maszatolásra nincs szüksége ahhoz, hogy jól szóljon. Ebben az értelemben a 45-ös csak szól, de azt viszont olyan magas fokon műveli, hogy le a kalappal. És mondom: ez arra az erősítőre igaz, amit hallottam, a többit mind-mind egyedileg kell megítélni.

Minden megvan, még sincs semmi

Megvan benne minden, ami az előbb említettekben, de sokkal kiegyensúlyozottabb annál, hogy magára külön felhívná a figyelmet – ez talán a legnagyobb előnye. A 45-ös szerintem nem egy külön világ, hanem a többi esszenciája. Aki ilyen csővel készült erősítőt vesz, az nem megszállott, hanem egészen egyszerűen józan. Mindezt hangzási értelemben véve értve, hiszen, mint láttuk, a 45-ös triódák nem túl jó befektetések. Szomorú megállapítás ide a végére, hogy az átlag audofilek minden bizonnyal egyáltalán nem tartják egy hétköznapi dolognak a 45-ös triódát, holott éppenséggel pont a legideálisabb versenyző lehetne erre a címre. Mindazok a „különcök”, akik ebből a triódából épített erősítőket hallgatnak, mindennek ellenére nagyon is a realitások és a józanság mellett szavaztak, ha lehet ezt így mondani.

A legnagyobbak árnyékában

Ha megadjuk a 45-ösnek mindazt a kis körítést, amiről fentebb szó volt, vagyis egy tiszta és realisztikus hangú, nagy érzékenységű hangfalat, akkor nagyon kevés olyan rendszer tudja azt a fantasztikusan élő és nyüzsgő, minden kilengéstől mentes hangzást visszaadni, amire ezek az apró és szerény triódák képesek. És persze kissé szomorú, erősen ironisztikus, hogy egy kis utánajárás után a tényleg nagyok árnyékában lehet találni ilyen elektronikákat. A 45-ösök legnagyobb barátai minden bizonnyal a hardcore klasszikus zene rajongók, akik többségükben historikus felvételeket hallgatnak, szekrénynyi méretű tölcséresekkel.

Hihetetlen színek, fantasztikusan tiszta és nyílt, elképesztően reális hangzás kell oda, hogy ezek a gyakran fakó, száraz és öreg felvételek a maguk természetességével, de a művészi nüanszokat megmutatva, élvezetesen szóljanak. Ezt tudja ez a két szám, a 4-es és az 5-ös. Egyszóval, egyszer a jövőben, ha az ideális világ beköszönt, akkor minden csöves erősítő párti pontosan fogja tudni, hogyan szólnak a 45-ös triódából készült végfokok és erősítők. Ebben az ideális világban majd remélhetőleg nem az undorítóan pénzéhes nepperek uralják majd az audio világot, és lehet kapni olcsó valamint jó 45-ös triódákat.

Szóval ne lankadjatok, hamarosan folytatjuk! A következő részben egy igazi 45-ösből épült erősítőről lesz szó, ahol minden szónikus tartalmat aprópénzre váltunk a hangzás oltárán.

*Ez így nem egészen igaz, mert van egy cég, az Emmison Labs, amely gyárt új 45-öst, méghozzá 3 félét is. Hogy mennyibe kerülnek, azt nem tudni. Akinek esetleg van infója róla, kérem ossza meg. Update: kb 400 és 700 dollár között mozognak kiviteltől függően. Szerintem ez darab ár, ami azt jelenti, hogy egyáltalán nem olcsóak. Találtam egy tesztet is róluk.

**Egyébként ez az oldal, azaz a vinylsavor.blogspot.hu az egyik legjobb hifi blog, amivel az utóbbi időben találkoztam. Korrekt, egyenes, nincs félrebeszélés, meg fölösleges hype. Okos, részletes és informatív cikkek. A Tango transzformátorokról szóló bejegyzésben például ilyen mondattal: "mint minden korábbi, már megszünt dolognál szükségeszerűen felbukkanó legenda szerint elterjedt, hogy a régi Tangok jobbak voltak, mint a mostaniak. Hát ezt én nem tudom alátámasztani." Igen, pontosan erről van szó. Hagyjuk már a fenébe a béna múlton való merengést, aminek semmi köze nincs a minőséghez! A képek egy részét is innen vettem.