Mivel tölti a hifiblogger a szabadnapját? Hát mondjuk más bloggerekkel találkozik. Persze nem kell ezt olyan véresen komolyan venni, több volt ebben a véletlen, mint a tudatosság.

Egyébként érdekes, hogy a hifibloggerek többnyire csak szőrmentén beszélgetnek hifiről, én például többnyire csak panaszkodtam, hogy nem lehet rendesen írni. Többek között ezt a blogot sem, mert az olvasókat nem nagyon érdekli a valóság, sokkal jobban szeretnek a saját, privát és különbejáratú realitásukban létezni, ki-ki a magáéban. Ezt már John Lennon is tudta, írt is egy dalt róla, viszont a megfejtést, hogy ez miért is van így, nem sikerült megkapnom Tőle, csak most ezen a megbeszélésnek álcázott találkozón.

Próbálom hűen tolmácsolni: szóval ha az írod, amit az olvasó gondol, akkor egyetért veled és jó arc vagy. Ha nem teljesen azt írod, amit gondol, de megtalálja a cikkedben a nyomait, akkor azt úgy fogja olvasni, hogy az egyetértés domborodjon ki. Még ekkor is jó arc vagy, de már nem annyira. Ha pedig nem azt írod, amit gondol, akkor meg szar arc vagy, aki ráadásul nem is értesz hozzá. Hát ennyi. Nekem ez akkor egy kisebbfajta aha élmény volt.

Ide kéne egy jó átkötés, hogy rákanyarodhassak a tárgyra. Hopp megvan, szóval a megfejtés elhangzása után jött meg a közepesen száraz bagelem, mert hogy a találkozó reggel volt egy kávézóban én meg éhes voltam. Majd ezek után került elő a szokásos faláda, benne a TMP Audio uniformizált kisméretű háza, amelyben most éppen nem erősítő, hanem egy DAC lakozott.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ez a második DAC volt, a special edition feljavított, mondjuk úgy "mkII" verziója, ami egy az egyben megegyezik sima SE-vel, csak ebben a házban még éppen elférő kimenő csatokolókondi volt beépítve. Az első verziót kb két hétig használtam, és amellett, hogy meglepően nem úgy szólt, mint amire az erősítő után képzeltem, hogy szólni fog, egész jól elvoltunk. 

A TDA 1543-as chip egy picit stúdiósabb, szikárabb, nem annyira vastag, olyan áradó, mint a nagytestvér, a TDA 1541. Ezt tök jól hozta a TMP is, szinte példálózni lehetne vele. Akik hisznek abban, hogy a digitális formátumokban a minél nagyobb méretű file-okban, meg a DSD-ben van a hang, azok helyeslően bólogattak volna, hogy ez a jobb.

Akik viszont abban hisznek, hogy a lágy és puhább TDA 1541-es DAC analógosabban szól, azok ingatták volna a fejüket, hogy ejnye-bejnye. Én egyikben sem hiszek, így annyit jegyeznék meg, hogy ez így tök jól kiegészíti az erősítő néhol túl lágyba forduló hangkarakterét és az orosz csövek hangját. A kettőből kijön egy neutrális és balanszban lévő hangzás. 

Igazság szerint nem nagyon tudom, hogy a TMP most éppen a piacon hol is helyezhető el. Úgy egyáltalán mit lehet ma kapni DAC fronton 150 jó magyar ezresért. A DAC-okból annyira nagy a túlkínálat és mindenki annyira erőlteti ezt az USB dolgot, hogy képtelenség rendet tenni. Mindenkinek megvan a maga favoritja, minden évben van egy új trónkövetelő meg egy csomó giant killer is. Én inkább úgy látom, innen a cd lemezek szélárnyékából, hogy nagyjából mindegyik versenyző egy-egy hangzásvilágot testesít meg, nagy csodák nincsenek.

Az ipar megy a maga útján, elárasztja a piacot a kommersz brandek kommersz termékeivel, amelyeknek más a háza, de - némi jelentéktelen eltéréseket leszámítva - ugyanazt kapod. Tök mindegy, hogy Cambridge Audio vagy valami más, nem vagy beljebb egyikel sem.

Az audiofilek között sincsenek nagy újdonságok, azok közül, akik tényleg tudnak adni valamit, ami nem sterilen és nem kétdimenziósan szól, azok továbbra is igyekeznek gúzsba kötve táncolni és amennyire lehet a digitális hangzást okozó technikai lépeseket kihagyni.

Így tesznek például a japánok is, akiknek a nagyon szikár, de természetes és gyors hangzást a ma már dinoszaurusznak számító TDA1453-as chip NOS verziójában, a megválogatott opampokban és a tápban látják a megoldást. Így tesz a Note is, aki mindezeken felül még a digitális szűrést is kiiaktatja, náluk a kimeneten lévő cső része a kapcsolásnak, nem csak úgy ott van, és így tesz a TMP is, chip után rögtön megy minden a csőre. Így egyrészt megmarad a zene élénksége, dinamikája, másrészt nem lesz steril. (A példákat napestig lehetne sorolni, én most csak azokat válogattam ki, amelyeket ismerek)

Mondom, nem tudom, hogy ma mit adnak 150-ért, tehát nehéz megítélnem, hova helyezzem ezt a DAC-ot. Az usb részét nem hallgattam meg, így ez is kiesik. Azt viszont tudom, hogy a nagyobbik kondis verzió sokkal jobban tetszett. Több volt benne az élet, több volt a levegője is, mélyebbek a csöndjei, finomabban sepert a dobseprője, nem csak maszatolt. Nem kellett odaképzelnem hangokat, amelyek nem szólaltak meg, és nem nyelte le a finom részleteket. Igazából úgy jártam vele, hogy többnyire hallgattam és nem is nagyon figyeltem.

Ott, ahol megjelent valamifajta hiányérzet, azért visszatértem. Igy tűnt fel, hogy szokatlanul toleráns a felvételekkel, viszont az előtte lévő forrásra érzékeny. Ezzel most sok újat nem mondtam, de ha valaki komolyan gondolja, érdemes vele eljátszani, van benne tartalék még.

Ha fel kellene idéznem, milyen zenékkel barátkoztunk, szinte majdnem csak az új lemezeim mentek rajta. Ilyen volt a radio.string.quartet is, akik aztán a bmc-an adtak egy csodálatos koncertet. Ennek külön örültem, mert ott volt kontrasztnak az élő bejátszás maximálisan kihozható energiája és az atmoszféra is - nem volt nehéz tehát belőni, hogy mit tudnak és ebből mennyi jön vissza lemezről. Ez utóbbi két dologban - atmoszféra és energia - azért van még hova fejlődni, de sokkal zeneibb, mint a kommersz cuccok, és nem is az a kategória, ahol mindezt lehet és érdemes számon kérni.

Viszont az mkII-es verzió az egyeshez képet kicsivel be is lágyult - ha maradunk a fenti kitételnél, akkor ez utóbbi hangzás az "analógosabb", és ez jól is állt egy csomó zenének, meglepő módon éppen a jazznek, ami ugye elvileg egy technikai sport, hogy így fogalmazzak. Legalábbis a legtöbb teszt lemezen a zongoratriók messze felülreprezentáltak, a szomorú blues és a "lány gitárral" mellett, de mégis ez történt.

Most gyorsan megnéztem, mennyi a Cambridge Audio DAC magic plusz, hogy mégis legyen mihez hasonlítani.  Annál szerintem a TMP teljesen más világ - és egyben más kategória is, viszont alig drágább. Ez így végszó gyanánt nem is rossz. De hogy keretessé tegyem a történetet, a beszélgetésünk a kávéházban végül elkanyarodott a hifiről Tarkovszkíj filmművészetének irányába, aminek én, aki Tarkovszkíj filmművészetének meglehetősen nagy rajongója vagyok, eléggé örültem.

De erről majd később. Szóval összefoglalva a hallottakat a TMP DAC egy erős alap az építkezésre, már ha saját rendszerben gondolkodunk. Az ára több, mint baráti, a hangja nyílt, tiszta és semleges. Olyannyira, hogy olykor fel sem tűnik.

Az angol hifi sajtónak van egy kedvenc mondása, ami így hangzik: ha ebben az ársávban keresel készüléket, feltétlenül vedd fel a meghallgatandók listájára. Hát, én ezt most jól elloptam.