Amikor először írtam Line Magnetic-ről, akkor nem gondoltam volna, hogy alig telik el egy hónap és már a kezemben tartom a csomagot, amiben ott lapul az ország első és egyelőre egyetlen LM 215-ös cd játszója.

Az izgalmaknak elébe vágva szeretném közölni, hogy ez egy vakon történő célzás volt, bekötött szemmel. Azon kívül, ami a google kihozott találatnak, semmit, de semmit nem tudtam sem a márkáról, sem erről az adott készülékről. Hogy mégis belső körös találat lett belőle a céltáblán, teljesen a véletlen műve - és kizárólag a megérzéseimre hagyatkoztam.

A bevezető mea culpa-ban gyorsan még leszögezem, hogy ez egy tökéletes magánakció volt, azt leszámítva, hogy a beszerzésben segített az OZ Audio, aki egyébként a legkisebb erősítőjüket árulja, semmilyen célzott tippet vagy tanácsot nem kaptam. A segítség itt leginkább a beszerzési forrás és a meglévő kapcsolatot jelenti, a gyár és az európai forgalmazó nem foglalkozik kis mennyiségű rendeléssel. A „kicsi” itt nem a 10+ a darabot jelenti.

Na jó, annyi segítségem volt, hogy az egyik Kanadában élő magyar olvasóm írt egy mailt az erősítőjükről és arról, hogy sokkal jobban megéri - még neki is! - kintről rendelni egyet, mint a kanadai forgalmazótól, mert akkora felárral dolgoznak.

Szóval gyorsan a tárgyra. A Line Magnetic LM 215-ről első körben nem sok mindent lehet találni. Van két review, az egyik angol a másik német. Mindkettő kb ugyanazt írja, de nincs meg a „tesztek” háttere, azaz nem tudom meg, hogy milyen rendszeren, milyen társakkal és milyen zenékkel, valamint milyen füllel hallgatták. A tesztelők nem kötik az orrunkra az ízlésüket, hogy mit preferálnak és mit nem, mit keresnek és mit nem. Jó, az egyik leírja, hogy nem bírja a kliséket, a másik, hogy amúgy Audio Note-ja van otthon, de ez, valljuk meg, nem sok.

Ennyi után maximum kialakulhat egy bizalom, vagy egy érdeklődés, de hogy az ember még pénzt is áldozzon rá... az elég bátor dolog, és mint említettem, én ilyen helyzetekben jobban szeretem a biztonságot. Óvatos duhaj vagyok, már-már félszegen gyáva. Akkor miért is éppen erre a cd játszóra esett a választás? Hm, jó kérdés. De alapvetően két ok miatt: az egyik a szűkös büdzsé, a másik, hogy az ember ennyi idő után valamennyire megbízik a megérzéseiben, vagy van annyira rutinos, hogy kb be tudja lőni, mire is van szüksége. Na de legyünk realisták.

A legmerészebb álmaimban arra számítottam, hogy egy jó középkategóriás cd játszó lesz, amiből kihátrálni lehetetlen, és örök darab, mert használtan eladni képtelenség. Egyrészt teljesen ismeretlen, másrészt kínai, ami azonnal előhozza az előítéleteket, biztos ez is gagyi, és két év alatt szétesik. 

Ugyanakkor tényleg baromi olcsó ahhoz képest, amit tud. De ne szaladjunk ennyire előre. 

Kb egy hónappal ezelőtt, az egyik szerda délelőtt kaptam egy sms-t, hogy már itt a cucc, és hogy szól és teljesen hidegen is elég jó. Arra készültem, hogy 20 perc, max egy óra hallgatás után rögtön leműtöm a tetejét és kicserélem benne a nyilván legolcsóbb, saját márkás, Shuguang által gyártott csövet. További hallgatása után szívom a fogam, hogy mennyi minden hiányzik innen-onnan. Már hívom is Gábort, hogy minél hamarább vigyük a műtőbe, az azonnali vérátömlesztés után gyorsan toljuk ki a DAC chippet NOS-ba, finoman emeljük ki a kimenő csatoló kondikat és tegyük be az enyémeket (Mundorf V-cap), ésatöbbi.

Hazafelé egykedűen hallgattam a lemeztálca kattogását, ami egy kicsit mozgott a neki vágott résben, és minden lépésnél koccant egyet a dobozban. Aztán mindössze annyi időm maradt, hogy gyorsan kicsomagoljam és betegyem a helyére. Közben észrevételeztem, hogy az árához képest milyen minőségi csatlakozók annak rajta és hogy a bekapcsolás után finoman hallani a tápot. Oké, gondoltam, erre is számítottunk, belefér. A fém ház ugye, meg a fém darumák, amiket alá tettem, jól felerősítik az egyébként halk zizegést.

Betettem valami lemezt, és betereltem a nappaliban meztelenül rohangászó fiamat a kádba. Persze aznap aludt el a legnehezebben, tíz után még hallottam a zárt ajtó mögül, hogy valamit magyaráz az anyjának, Én akkor már félig aludtam a kanapén.

Maradt kb egy órám, hogy komolyabban megizzasszam. És akkor kiderült, hogy tök fura madár az a cucc. Mert hogy tényleg, valóban, alig két órával a kicsomagolása után szinte semmilyen hiányérzetem nem volt az enyémhez képest, sőt Sinikka Langeland lemezén, amit a Mediaeval trióval együtt rögzítettek, egy trombita-szaxofon felelgető szólóban felkaptam a fejem, hogy milyen „szép” és érces a trombitahang, és hogy a szaxofon milyen mélyre lekúszik.

Ott ahol eddig egy egyhangú búgás volt, most egy levegőáramlást és gurgulázást hallottam, ami egyértelműen a szaxofon csövéből jött, csak eddig nem volt sehol. Aztán megint egyszer megtörtént ugyanez, most a bőgővel, amiben szintén az alsó oktávokon pengetés is volt, és nem csak egy mély hang. A hang nem esett szét, egyben volt, semmi mozaikszerűség az énekhangon nincs sziszegés, a magasfrekvencia nem kapar. Jó-jó kicsit nyugisabb, mint amit megszoktam. És transzparens is, azaz a hangoknak van éle, fénye, de nem süpped bele a háttérbe, mégis van élet és mozgás.

Itt kezdtem el gyanakodni, hogy valami nagyon nagy turpisság van a dologban. Egyszerűen sem a kinézetéhez, sem a beltartalmához, sem az árához nem illett ez a minőség. Nulla heck és ez így szól? Itt biztos valami nagy baj van.

Az egyik review-ban olvastam, hogy jók a csendjei és hogy, idézem: „bársonyos” a hangja. Sose gondoltam volna, hogy ezt a jelzőt fogom használni, de tényleg, valami ilyesmi. Egy másik írásban ugyanezt a „tubie” összetétellel írták le, ami nekem eddig mindig is negatív volt, a tipikusan rossz csöves hangzás, ami lassú, elomló és geil, de ez, így, most nem tűnt egyáltalán negatívnak, sokkal inkább egy nyugodt, de azért kellően élénk megszólalásnak, jó csöndekkel és finom hangszerhangokkal. Hallgattam, hallgattam, és azon kaptam magam, hogy elfelejtek figyelni. 

Egyébként - szerintem - az LM 215 alapvetően két dologból áll össze. Az egyik oldalon, tök profi, látszik, hogy aki tervezte, tudta mit akar. A másik oldalon meg érezni a szűk büdzsé miatti megszorítást. Tök egyértelmű, hogy hol spóroltak, amikor összerakták.

Viszont az is egyértelmű, hogy miért. A futómű és a dac chip hozza, amit elvárhatunk tőle, mindkettő ismert és elismert darab. A clockja sem a legolcsóbb kristály és a kimeneten is a drágább opampok dolgoznak. A háza egy sima vaslemez, abból is a vékonyabb, hogy könnyen lehessen hajlítani. Egyedül a húsz másodperc alatt leszerelhető teteje alumínium - a Line Magnetic nem az a gyártó, aki féltve őrzi az egyedi titkait, nem is nagyon van neki ilyenje. És hát a lemeztálca, az egy parádé, egyem meg a szívét: papírvékony, egyszerű fröccsöntött darab.

Viszont a belvilágban már vannak trükkök. A tápegység trafója egy falapra van felcsavarozva, a rezgések ugye, itt utalnék a finom búgásra. A futómű egy alumínium alapon nyugszik, elszeparálva. A cső saját márkás, egyáltalán nem gagyi, ahogy számítottam. A pcb profi, az egyenirányítás nem egy kocka, hanem szépen ki van rakva diódákból ésatöbbi.

A gombjai viszont tucat darabok, de legalább nem műanyag, a kijelzője pedig a még az oldschool puritánokat is megmosolyogtatja, mert a számok jelzésén kívül semmit az égvilágon nem tud – viszont legalább nem a mostanában divatos szemkiégető kék, hanem barátságos piros. Azt sem tudja szegényem, hogy a lemez elindítása után még hány zeneszám van hátra. Azért ez tényleg elég mókás.

A távirányítója olyan, mint a Pointe Sima SE-é, amit István büszkén mutatott fel, a maga négy gombos szerénységével annak idején: mert ezt a felvonulók, pardon, a felhasználók kérték. Hát, itt azt kellene értékelni, hogy alumíniumból van. Mondjuk úgy, hogy nem sokkal jártunk volna rosszabbul egy műanyaggal, de ez ízlés kérdése. 

Egy marketinges a haját tépné, ha meglátná az LM 215-öst, és azonnal menne szegény a kukába, egy tervező vagy egy hozzáértő viszont egészen mást gondolna: egyszerű, sallangmentes és beletették, amit bele kell.

Ezen az áron ez így ahogy van, hibátlan. Én majdnem egészen biztos vagyok benne, hogy ebből alig tudnak valamennyit eladni, mert a két nagyobbik testvér jóval jobban néz ki, viszont ott már elhallgatják, hogy mit rejt a szépen megtervezett, aranysárga előlap, és nem is olyan könnyű szétszerelni. Inkább a funkciók sokaságára hívják fel a figyelmet. Meg nagyon kell az az usb bemenet, ugye.

Az LM 215 kb az, ha egy rossz hasonlattal előjöhetek, ami a Rega Planar lemezjátszóban, ami egy vágódeszka meg egy kar és három gumiláb szerelemgyereke. Az LM-215 a dac chip a patent futómű és a jól faszán megépített analóg kimeneti fokozat szerelemgyereke, ami élből elküldte nyugdíjba a 20 éves, rommá hekkelt Yamahát, mert az alvégtől a felvégig lezenélte, pedig ezt használom már vagy négy éve.  

Mindenre számítottam, csak erre nem. Arra meg végképp nem, hogy mindezt egy kínai készülékről fogom elmondani, leírni, ami a boltban 500 dollár körül lőhető hárompálcás készülék, és mégis: a megépítettségének a színvonala bármikor felveszi a versenyt a kis audiofil brandekkel.

Így már kezdem kapisgálni, hogy mi is volt a cél. Egyrészt ott van az az egyértelmű és kézenfekvő magyarázat, hogy a nyugat európai és az amerikai piac a kínai termékek közül rendre az olcsóbbat veszi. Amikor már elér az ár egy lélektani határt – mint jó fogyasztó – úgy is azt fogja megvenni, amelyiket a leggyakrabban látja a reklámban, vagy valami hazait, amiről a legtöbb review pozitívan nyilatkozik. (Szomorú, de így van: ez többnyire egy kommersz brand kommersz terméke). Viszont, ha adsz neki egy jót, ami olcsó, talán vesz majd mást is.

És már itt is vagyunk a chi-fi definíciójánál és innen nem nehéz kitalálni, hogy azért mégiscsak van ebben az olcsó cd-játszóban egyrészt érthető ráció és marketing is, csak nem olyan, amit megszoktunk. A Line Magnetic valószínűleg tök jól elvan azzal, hogy a Western Electricet újraépíti és eladja a környéken, ahol szó nélkül kifizetik érte a komolyabb summát is. Neki annyi elég, ha az óceánon túlon az a pár szemfüles audiofil, aki tudja, hogy mit keres és képes utána is menni, vesz valamit tőle, amiben nem csalódik, sőt. Ebben a tekintetben a jól bejáratott, és a definíció szerinti, „A hifi” európai brandek, kamura építő, papundekli cd játszóik arculcsapása. Mit arculcsapása, arcul köpése!

És innen az is érthető, hogy az európai disztribútor miért adja duplaáron és miért demóznak velük komoly és méregdrága high-end brandeket: mert hangban ott liheg a nyomukban. Akinek van pénze, az nem fog szarakodni azzal, hogy Kínából rendelgessen, megveszi az Accuphase mellé a bemutató teremből. És valószínű nem fogja visszavinni.

Engem leginkább az lepett meg, hogyan lehet kihozni ezt a készüléket ennyire olcsón egy ilyen komoly gyártótól. Mert ugye a kis audiofil brandektől megszoktuk már, hogy ők azok, akik értéket tesznek bele a termékeikbe, és még az olcsóbb szériák is tartalmaznak nyomokban ilyet, na de ezt a fajta minőségű hangzást ők is vastagon mérik.

Ezt a cd-játszót az ár/érték arányban baromi nehéz lesz megszorongatni, még akkor is, ha nyilván itt sincs chorizó kolbászból a kerítés. Nekem tökéletes, és akik hozzám hasonlóan a cd-lemez gyűjteményéhez keres egy valóban jó hangú készüléket, szerintem nem fog benne csalódni. Rommá keresni így sem fogja rajta magát senki.

Aki hisz abban, hogy ami Kínából jön, az csak rossz lehet, az úgyis marad a hekkelt DIY-nél, vagy vesz valami komolyabbat – nem tudom egyébként, miből lehet mostanában válogatni, annyira nem gyártanak már cd játszót. Aki viszont mer kockáztatni, és képes félretenni az előítéleteit, valamint a funkcionalitást tartja szem előtt, azt picivel több, mint kellemes meglepetés érheti. (Ide egy mellékmegjegyzés, Kína kereskedelméről és annak változásáról tök jó műsor volt a Tilos rádióban minap. Mindenképpen érdemes meghallgatni)

A What hifi még mindig Marantznak meg NAD-nak adja a plecsnit, szerintem mindkettő tök kommersz vacak, egy darab opamp-al a kimenetén. A középkategória legolcsóbbjai pedig nyaldossák a félmilliót, addig itt... Hát igen. Addig itt egy olyan cucc, ami páros lábbal rúgja rá az ajtót a széthekkelt TDA1541A-ra, egy darab csővel a kimenetén. Van olyan, hogy bestest buy?

Szerintem nincs, de én már egy ideje nem vagyok kétségbeesve emiatt. És azt sem gondoltam volna, hogy a kínaiak fognak megmenteni. Hát ennyi. Most majd szerzek néhány 12AU7-est, aztán azokkal elleszek egy darabig.