2018.aug.30.
Írta: Audiolife 2 komment

Utazás és profán áhitat - két lemez

 
kahane.jpgGabriel Kahane az újgenerációs singer songwriterek egyike. Ami nem is lenne olyan érdekes, hiszen Kahane semmi különlegeset nem tud, egyetlen zongorán - egy Yamaha grand pianón - adja elő történeteit, amelyeket egy monstre, harminc napos utazás során idegenektől hallott, majd megzenésített.

Tovább
Címkék: zene, vélemény

Micimackó kalandjai a hifi ösvényein – Audio Note SORO SE Signature


an_soro-06.jpgIgazából azért is éltem azzal lehetőségel, hogy egy SORO-t meghallgassak, mert ezt az erősítőt szinte egyáltalán nem ismertem.
Így nem ellenáltam, mikor felajánlották, hogy egy alig pár éves SORO SE Signature-re ráhallgassak.

Tovább

Nyolc wattért a világ - Megújul a Western Electric 300B

westren_electric_300b_1.jpgVan ki e nevet nem ismeri? A Western Electric már-már mágikus. Egyrészt a nevét mindenki hallotta, aki valaha csak egy nagyon kicsit is foglalkozott a high-end elektroncsövekre épülő részével. Másrészt szinte senki nem hallotta az eredeti csövet. A róla szóló beszéd mégis általános a high-endben. 

Tovább

Csendes órákra - Lemezajánló

shinya.jpgEnnek a lemezajánlónak - úgy hiszem - olyan lemezek vannak a középpontjukban, amelyeknél hangsúlyos a befogadói állapot. Vagyis az érzékenységnek az a foka, amin sok múlhat. Leginkább az adott anyag sikere vagy kudarca. Szinte mindegyik lemez mélyfúrást végez az emberi lelken, olykor fájdalmas pillanatokat foglal zenébe, boncolgat, szétszálaz, majd beléd hasít.

Tovább

Bach mindenkinek

bach-05.jpgIdén 333 éve született az európai zene megkerülhetetlen és egyben legnagyobb hatású alakja, Johann Sebastian Bach. Azt hiszem nincs olyan ember, aki legalább egyszer ne hallott volna legalább egy Bach darabot. A majdnem kerek évfordulót egy öt napos fesztivállal ünnepelték szerte a világban, így Magyarországon is. Ezen alkalmakkor többségében ingyenes koncerteken lehetett meghallgatni Bach zenéjét a legkülönfélébb helyszíneken.

Tovább

Laurie Anderson - Kronos Quartet: Landfall

laurie_anderson.jpgLaurie Anderson 70 éves. Idén februárban jelentkezik új lemezzel, amelynek Landfall a címe. A világ egyik leghíresebb vonós hegedű quartetjével, a Kronos Quartet-tel vette el az anyagot, amelynek a középpontjában a Sandy hurricán áll, és amely végigtarolta New Yorkot.

Anderson mindig is koncepciókban gondolkozott, ez most sincs másként. Néhány éve, amikor itt volt és fellépett a MüPa-ban az új műsorával, abban reménykedtem, hogy megint két napos lesz, és mindkét napon ott lehetek, nem törődve azzal, hogy ugyanazok a dalok fognak elhangzani. Nem volt szerencsém, csak egy napon lépett fel. A koncert után elszótlanodva ballagtam a kettes villamoshoz, és még hetekkel később is mozgott, alakult bennem, mindaz, amit akkor hallottam. 

Laurie Anderson: Life on a String című lemezét először a nyugati-téri MCD zeneáruházban fedeztem fel Eminem első lemeze mellett; egy húsz cd-s Pioneer cd játszóból szólt, mellette a falon a borító, ahol az újdonságokat lehetett meghallgatni. Kb akkor is ugyanazt a hatást gyakorolta rám, mint pár éve a koncertje, és minden alkalommal, amikor valamelyik lemezét hallgatom.

Az iker tornyok leomlása után felvett, Live in Town Hall, New York City szerintem a legjobb lemezem, amit nagyon nagy becsben tartok. Gondolom, az nem lep meg senkit, ha előjövök a vallomásommal, miszerint Anderson szerintem a világ 10 legjobb művésze között van.

Direkt nem zenészt írtam, mert Laurie Anderson lemezei mindig többek, mint szimpla lemezek. Sokkal inkább komplex művészi alkotások, ahol a történetmesélésen, magán a történeten, a kitalált karaktereken, vagyis inkább azok gondolatain, megélt, átélt és újra felelevenített élet-eseményein van a hangsúly. És akkor ezen felül van a zene, Anderson hangja, plusz a hegedű, és mindez külön, majd mindez egyben, olyan egységben, amelynek megalkotása csak a legnagyobbakéhoz mérhető.

landfallbam2.jpgAmikor a lemezeit hallgatom, az az érzésem, hogy Anderson tökéletesen tudja, érzi és közvetíti is éppen azt, és csak azt, amit érzek és gondolok a világról. Ilyet József Attila, Hamvas és Ottlik Géza tud például. Vagy Dante. Vagy Salinger. Vagy Bowie. Szóval a legnagyobbak. De Anderson mindezt pluszban úgy tudja, hogy sohasem fáj és sohasem sajog, hanem - mindennek ellenére - felemelő és katartikus, még akkor is, ha tulajdonképpen tragikus.

"Dalainak" elementáris ereje, és a dolgok legmélyéig hatoló humora van. Amikor először meghallja az ember, azt gondolja, hogy Anderson egyszerűen csak elmondja, hogy mi van, a hangkollázsnak, szimpla háttérnek ható zene fölött. Aztán rájön, hogy az egyszerűség mögött nagyon is bonyolult dolgok vannak, amelyek mind stilárisan, mind zeneileg a végtelenségig pontosak, ki vannak dolgozva, de legfőképpen át vannak gondolva.

Mindezt úgy, hogy Anderson sohasem csinálja kétszer ugyanazt, egy igazi újító, nagyon sok gépet, különleges hangszert és módszert használ a lemezein - a zenei stílusok között avantgardnak van titulálva, de ez nem zárja ki, hogy mélyen konzervatív legyen - már, ami a történetmesélést és a dalstruktúrát illeti, és sokat merít a hagyományból is.

anderson.jpgAnderson világa megbonthatatlan, teljes, kompakt és egy az egyben lefordítható a valóságra. Nekem az a benyomásom, hogy egy ideje már csak utópiákat ír, feltehetően az új lemeze is az lesz. Abban reménykedem, hogy talán lesz turné is, és talán eljut ide is. Ha nem, az sem baj, a lemez kárpótolni fog mindenért. Az üzenet átjön, akkor is, ha nem élek ott, és akkor is, ha a világ ezen a felén nincsenek hurrikánok.

A lemez egyébként február 16-án fog megjelenni hivatalosan - lesz belőle dupla vinyl is. Nyilván kint hozzá lehetne jutni még mindenféle extrához is, de azokból ide sajnos már nem fog eljutni semmi.

Címkék: zene, vélemény, lemezek