Zenélő vágódeszka – Rega P3 újragondolva

Amikor a Rega 1973-ban a Planarral megjelent, még ismeretlen fogalom volt a low budget lemezjátszó, és minden magát konstruktőrnek nevező tervező azon mesterkedett, hogyan építsen olyan saszit, amely a rezgéseket kellőképpen megregulázza.

Réges-régen

Vaskos, rugókkal, felfüggesztésekkel ellátott futóművek készültek, amelyeknek installálása, szállítása, előállítása nehéz, olykor bonyolult és legfőképpen drága volt. Tony Relph és Roy Gandy a Rega alapítói felismerték, hogy az átlagemberek, akiket hidegen hagy a high fidelity mint olyan, de rendelkeznek lemezgyűjteménnyel, és mivel nem különösebben érdekli őket a minőség, borzasztó hifi tornyokba épített lemezjátszókon hallgatják a lemezeiket, rettenetes, elvetemedett, kopott és zajos tűkkel. Roy Gandy, aki főállásban a Fordnál dolgozott mint mérnök, lényegében azt a célt tűzte maga elé, hogy egy egyszerű és könnyedén használható lemezjátszót építsen, egy farostlemez lapra, amely nem igényel audiofil tudást, percek alatt összeállítható és emellett kellő információt képes kibányászni a barázdákból. Mint látjuk, a kísérlet sikerült, és ebben Roy édesanyjának elévülhetetlen érdemei voltak, hiszen az ő segítségével sikerült Roynak szabadidejében megépíteni az első prototípusokat, ha lehet hinni a Rega oldalán olvasható történetnek. A Rega azóta is töretlenül gyártja a Planart, idén a legfrissebb, átdolgozott verziója kerül piacra RP3 néven. A Rega mára közismert brand, immáron teljes rendszerekkel és történelmi múlttal a háta mögött. A Planarnak sikerült beírnia a magát az audiofil történelembe, amelybe nagyon kevés lemezjátszónak, és látható, hogy sokan közülük azóta el is véreztek, a Planar viszont él és virul. Izgalmas kérdés, hogy amikor egy brand ennyire erős, pontosan minek köszönheti a sikerét?

Szent tehén

A Planar ugyan története során begyűjtött ezernyi ajánlást és teszt győzelmet, a felkent hifisták azonban mindig fanyalogtak, amikor a neve felbukkant, akár mint alternatíva, akár mint lehetőség. A hazai hifi őskorában a HFM tesztje is azt hozta ki, hogy a Planar hangja nem haladja meg a Nad hullámlemez játéklemezjátszóját, amelyet amolyan kelet-európai etalonként emeltek piedesztálra, egyébként tévesen, mert kizárólag a nagyon leszűkült hozzáférhetőség és az ára alapján, azt sugallva, hogy a hifinek tulajdonképpen ez lenne a lényege. Ha visszaolvassuk az ominózus tesztet (HFM 17), nem túl meglepő módon minden olyan érvet tartalmaz, amelyek a fanyalgók beszámolóiban is felbukkannak. Persze, akkor azon nem gondolkodott el senki, hogy ha ennyire különbözik - a hazai és a nemzetközi - szakmai újságok „véleménye”, akkor ott valami nem stimmel. Vagy az angolok süketek, vagy nálunk van fekália a palacsintában. Tudom, hogy a HFM még ma is Szent Tehén, minden nyíltan beismert tévedése* ellenére nem illik bírálni, de szerintem ebben az esetben mellé lőttek. Mi is volt a konkrét probléma a Planar hangjával, azon kívül, hogy nem szólt szépen az Andok (sic!) népzenén? A legtöbben a Rega hangjában azt a sterilitást nem szeretik, amelynek ellentéte a lassú, lágy és színes, tipikus LP hang. A Planar valóban nem jeleskedik a hangszerek egyedi színeinek, különbségeinek megjelenítésében, de például soha nem lassú, és az alacsonyfrekvenciákon sem dúsul fel, mint annyi függesztett vázas saszi. A másik nagy hiba az volt, hogy a HFM sohasem jutott el arra a szintre, hogy kellő mennyiségű eszköz közül válogathasson, ennek nyilvánvaló történelmi okai voltak, kénytelen volt a papíron hifi, de valójában használhatatlan Videoton tévé gyár termékeit szemlézni, míg a világ szabad országaiban roskadoztak a polcok a lemezjátszóktól. Így végül a sok, hallgathatatlan szemét közül mindig csak egy győzhetett, nyilván az, amelyik legalább a hifi szintet megütötte.

A Planar persze a maga kategóriájában verhetetlen volt, kinézete, használhatósága és a hangzásbeli kvalitásai tették azzá, ami még ma is: a belépőszintű lemezjátszók ászának.** Az angolok ezt méltányolták benne, noha tudták, hogy a Planar kvalitásait eredetileg nem többre, de nem is kevesebbre tervezték. Ha megnézzük, hogy ’73 óta hány márka, hány típusának a mintája lett a Planar, komoly adatbázist kell létrehoznunk, hogy mindegyik beleférjen, ha pedig a Rega által gyártott karok terjedését veszem példának, ez a szám hatványozottan nő. Minderre persze lehet cinikusan legyinteni, mondván, hogy ettől még nem lesz valami jó, de hát a tények pont az ellenkezőjét mutatják: harminc éve töretlenül él és virul. Még ha nagyon gyanakvóan állok hozzá, akkor is el kell ismerni, hogy valami oka csak van a vásárlói érdeklődésnek.

Komplett akusztikai rendszer

Noha ránézésre a Planar egy vágódeszka, egy szinkron motor és három gumiláb szerencsétlen keveréknek tűnik, megszületését komoly tervezésnek, a korban számos technikai újításnak köszönheti. A legfontosabb, hogy a mechanikai rezgések hangra gyakorolt hatását a Rega a tömeg eloszlás és az akusztikai rendszerek működésének elve alapján modellálta, minden alkatrésze lényegtelennek tűnő, de nagyon is tudatos elrendezése ezeknek az elveknek lett alárendelve. A saszi anyagsűrűsége, a négyzetes formán elhelyezkedő lyukak pontos mérete és eloszlása mind-mind elősegíti, hogy a karban keletkező rezonanciák kellően el legyenek vezetve. Nincsenek a futóművön felesleges üregek, amelyekben a nem kívánatos, de sajnos törvényszerűen jelenlévő rezgések visszaverődnének. Ugyanazt szolgálja a szintén dedikált helyen található, speciális gumiból készült három láb is, amelyeket kellően széthangoltak, már ami a rezonancia frekvenciáikat illeti. A legismertebb eleme a P3-nak azonban a speciális üvegtányér, ami nagyban meghatározza, sokak szerint rossz irányba, a P3 hangját. Ennek az írásnak kimerítené a terjedelmét, ha utána mennék, miért nincs teljesen igazuk. A legfrissebb verzióban, amely RP3 névre hallgat a három D-s számítógépes modellezés eredményeképpen a sokat kárhoztatott RB 350/1-as típusszámú kart is lecserélték, immáron RB 303 névre hallgat és a hármas felfüggesztés helyett egy műanyag szerkezettel kapcsolódik a lemeztányér forgató tengelyhez. Az újítások között a karcső merevségét emelik ki, de új csapágyat is kapott. Minden fanyalgó legjobb ellenérve, hogy a Rega stabilan velünk van több mint 35 éve. Jól példázza, ha valamit körültekintően megterveznek és megfelelően pozicionálnak, tartós és maradandó sikert könyvelhet el, még akor is, ha az érte kért ellenértéket nem haladja meg. Az már külön cikket érdemelne, hogy az eltelt három évtized alatt hány példány talált gazdára és vajon hány embernek jelenti még mindig az analóg hangzást a maga nagyon is jól ismert hibáival. Az új verziót még nem hallottam, ahhoz még túl friss, de a réginek egy felturbózott változata zenél nálam is, és bár éppen zajlik a lecserélése, de átvészeltem vele lassan másfél évet és még egyben vagyok. Ha engem kérdeznek, én ebben a kérdésben a hagyomány mellett állok. Ráadásul a P3 dizájnja és színválasztéka szabadon illeszthetővé teszi a legtöbb rendszerbe. Végszónak nem is rossz.

*"Jól tudjuk, hogy a szeánszainkon sohasem csak a hifi készülékeink fölött mondunk ítéletet. Egyszersmind a saját fülünk, tesztmódszerünket, röviden: a meghallgatás körülményeit is minősítjük. Vagyis most sem az fog kiderülni, hogy jobb-e a Rega Planar 3 (valószínűleg jobb) és a Lustre kar a Nad-nál, hanem hogy mi ezt tudjuk-e demonstrálni." - kezdődik a cikk. "Hát nem tudjuk! demonstrálni." - folytatódik.

**Ide azért egy megjegyzés. Ma már ez a belépőszint, a kategóriában a Regának egyetlen vetélytársa van: a Pro-ject. A többiek mind Planarok csak álnéven.