Szóval elkészült az Audio Note egyik legismertebb és legnagyobb becsben tartott erősítőjének egy nagyobb réteg számára elérhető verziója. Hogy melyik ez az erősítő? A Neiro, amelyen gyakorlatilag évtizedek óta nem esett semmilyen módosítás, minden bizonnyal azért, mert nem volt rá szükség. Ahogy az Ongakuból Jinro lett, úgy a Neiroból Empress. Hasonló a módszer is, a lényegesen drágább ezüstből készült alkatrészeket, ahol lehetett, kifejezetten ehhez az erősítőhöz fejlesztett, olcsóbb komponensekkel helyettesítve.

A Neiro árnyékában

Megközelíthetjük persze onnan is, amit Qvortrup írt a honlapon: a Neiro hangzásába belekóstolhatnak azok is, akiknek nincs pár felesleges millió a mellényzsebükben. Erre utalt ez a mondat is: „Unfortunately, such extreme levels of performance command a high price.” És az is igaz, hogy a szint 3-tól egészen az 5-ig nem nagyon volt 2A3-mal készült erősítő, egyedül a Vindicator, a többi helyen mindenütt 300B csöveket alkalmaztak. És persze azoknak is lehet némi igaza, akik éles szemmel észrevették, hogy Qvortrup nagy rocker, és azt is tudjuk ugye, hogy a 300B milyen jól muzsikált mondjuk egy Meishu-ban, főleg, ha Rammsteint kellett rajta demózni. Az Empress tehát a világ egyik legjobb elektroncsövéből, a 2A3-ból készült mono végfokpár, és ebben a formájában közelíti meg a Neiro architektúráját, de kizárólag rézzel készült alkatrészekből, IHib kimenőtrafókkal, Sovtek csövekkel. Mindig irigyeltem azokat, akik az ilyen újdonságok megjelenésénél ott tudtak lenni, ugyanis a high-end audio ezen a térfelén egy új termék bevezetése általában szerencsés pillanat. Egyrészt ugye a gyártók is szeretik megmutatni, mit tudnak, így az első szériák majdnem mindig erősebbek, mint a későbbiek, másrészt az áruk is barátságosabb, ugyanis korántsem biztos, hogy a vásárlók visszaigazolják a belefeccölt energiát, így lehetséges, hogy hosszútávon nem lesz sikeres. Ennek az ellenkezőjére is van példa, amit éppen a kistestvérnél, a Vindicatornál láttunk, ez az erősítő azóta a cég egyik legsikeresebb terméke lett. Nem meglepő, hogy ebben az esetben is az csinált nagy "üzletet", aki már az első példányoknál résen volt, ugyanis pár éve még bevezető áron lehetett hozzájutni, a jelenlegi áránál lényegesen olcsóbban. Szóval az első példányok mindig különlegesek.   

9 tömény watt

Olyannyira igaz ez az Empressre, hogy szerintem nagyon nagy halat fogtak azok, akik boldog tulajdonosai az első párnak. Külön kitüntető, hogy az egyes sorszámú példány itthon talált gazdára, és ezzel Szeged is felkerült az audiofil világtérképre egy olyan rendszerrel, ami egyelőre egyedi az egész világon. És én is szerencsés vagyok, hogy az elsők között hallhattam, ami miatt nem győzök hálálkodni, ugyanis nem mindennapi élmény volt. Az erősítőnek már az első pillanatban nagyon kiforrott és egységes hangja volt, és mivel egyelőre nem szériatermék, nem volt szükség bejáratásra, eleget ment a munkapadon, amíg minden alkatrészt olyanra hangoltak, amire már rá merték mondani, hogy ez a végleges. Talán nem túlzás azt mondani, hogy több, mint figyelmesség ez az Audio Note-tól, hogy a brutál vasak között, amelyek ugye nyolc-kilenc hónapig készülnek jóval több pénzért, milyen kitüntető figyelemmel bántak ezzel az erősítővel. És itt nem csak arra a gratuláló levélre gondolok, amit Qvortrup küldött, hanem arra a gondosságra is, amit ebbe az erősítőbe beletettek. Amikor a csövek a helyükre kerültek és a végfokok bekötöttük a láncba (cd 3.1x/II. cd játszó, M2 előfok, spe hangfalkábelek, Vx IC, és hemp hangszórós E dobozok) már az első hangok után megállt a levegő, olyan jól szólt.

A Neiro hangjának külön rajongótábora van, ami ugye a jellegzetes 2A3-as hangzás miatt van, illetve a különleges, szabvánnyal levédett, speciális, félig ezüst, félig réz kimenőtrafó (UHiB) is sokat hozzátesz. Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a 2A3 a világ egyik legjobban sikerült elektroncsöve, ha nem A Legjobb. Ha rendesen ki van szolgálva, elképesztően zenei hangzásra képes. És hát az Empress-ben már rendesen ki van szolgálva. Én a Vindicatort (IE kimenőtrafók) is nagyon szeretem a maga 3 és fél wattjával, de ehhez képest kicsit ködösnek tűnt, amivel nem azt mondom, hogy a Vindicator ködös, hanem azt, hogy az Empress nagyon nem az. Leheletfinom, puha, szinte elomló, de nem lágy, hanem vastag, életerős, lendületes és piszkosul részletező. Nem az van, hogy élőbb a hangzás, hanem él, tökéletesen leválik a hangfalakról, nyüzsög, mozog és mindenütt hiteles. Ehhez képest minden 300B vagy 211 élesnek tűnik, de legalábbis sokkal forszírozottabbnak. Az Empress sem keni el a sávszéleket vagy a kontrasztokat, de nem is lihegi túl. Mivel két csövet tartalmaz csatornánként, a teljesítményt is tökéletesen kézben tartja. Kilenc bő watt, ami nem csekélység.

Baby, take off your clothes!

Vannak olyan paraméterek a zenehallgatáskor, amelyek az ún. nagy rendszerek sajátjai, ilyen a megszólaló művek érzelmi töltetének helyes reprodukálása, illetve az, hogy a hangszerek, vagy akár az énekesek önálló személyiségként tűnnek fel. Az Empress előadásában "dráma van", ez azonnal feltűnik. A zenében a hangszerek, a zenekar tökéletesen elválnak egymástól, vagy ahol kell, összeolvadnak, mindez soha nem művi, minden pillanatban reális hangszínekkel és hangsúlyokkal történik. Az emberi énekhang nagyon gazdag tud lenni, ha egy rendszer helyesen szól, akár egyetlen hangszer is képes a teljes zenekar érzetét kelteni. Az Empress már tudja ezt a „trükköt”, így Nina Simone fájdalmasan szép hangja egy olcsó válogatáscédéről is karcos, lélekemlő blues-zá válik, noha a felvétel korántsem tökéletes, mégis megfeledkezünk a zajról és a torzításról, annyira leköt ennek a nagyszerű énekesnőnek a kisugárzása. Úgy egyáltalán, szinte semmilyen felvételbeli sajátosság nem vonja el a figyelmet, persze könnyedén regisztráltuk, hogy igen, ez a lemez bizony túl van keverve, az meg egyáltalán nincs masterelve, de ennyi, nem arra akar figyelni az ember, hogy milyen a keverése a lemeznek, kizárólag a zenére koncentrál.

Hiteles és főként nagyon hihető volt a hangzás, amit a hangfalakból hallottunk. Ha meg kellene mondanom, hogy meddig nyújtozkodik a két monoblock előfokozat tekintetében, bajban lennék. Amikor bekötöttük az M3-at elé, nem az történt, mint mindig szokott, hogy a zene egyszerre meglassult, és jött a szokásos, „lebegő” hangzás, hanem még jobban begyorsult, meg sem kottyant neki, ami viszont azt jelenti, hogy az Empress inkább egy M5-tel van partiban. Fontos még kitérni arra a jellegzetességre, hogy a nagy vasak egészen máshogyan részletezőek, mint az alattuk helyet foglalóak. Nem az történik, hogy a részletek eltűnnek amikor visszaváltunk egy szintet, hanem inkább csak beleolvadnak a hangképbe. Ez lehet egy hangsúly az énekben, vagy egy keverésbeni sajátosság, amihez persze a fülünk hamar hozzászokik, de amikor az olcsóbb erősítő visszakerül, nagyon tud hiányozni. Az Empress hozza ezt az elvárást is, szó szerint el lehet merülni a zenében, nem is igazán akarja kivenni az ember a lemezeket, igényli, hogy végigmenjen, és aztán igényli még egyszer. Azon egyszerű oknál fogva, hogy most ismeri meg igazán. Nem csak a zene egysége, hanem a hangszerek hangjai is precizek, gazdagok, lelkük, egyéniségük van. Nagyon szerethető hangja van ennek a két monoblocknak.

Meanwhile in Hungary

Szerencsés és főként boldog tulajdonosai lehetnek. Külön jó, hogy hálás, zeneszerető, egyáltalán nem hifista emberekhez kerültek, akik maximálisan megbecsülik és értékelik. Én egyébként fájó szívvel jöttem el, miközben elköszöntem, többször is elmondtam: Ezt az erősítőt ne adjátok el soha.

Ezzel a két monoblockkal a Note megint letett egy igen komoly minőséget az asztalra, nem véletlenül vezető high-end gyártó már egy ideje, világszinten felépített viszonteladói hálózattal. Megint oda lyukadtunk ki, amit már régóta pedzegetek, hogy az évtizedes tapasztalat és a rengeteg munka egyre inkább meghozza a gyümölcsét. Sőt, ma már a gyümölcsök is beértek, lehet szüretelni. Látjuk már ezt egy ideje: az Audio Note egyre csendesebb, ami a marketinget illeti, és egyre nagyobb visszhangot ver, ami a termékeit illeti.