Hétvégén hifi show
Idén a szokásos november első hétvégéje helyett a későn jött nyárt idéző október végén lesz a hifisó. Ráadásul a jubeliumi, egészen pontosan a huszadik.
Az utóbbi időben szokás lett szidni a rendezvényt, többnyire azért, mert a szervező nem kötődik szorosan a hifihez, és mert láthatóan nem szívből csinálja. Na igen. Ez egy jól hangzó és még csak nem is igaztalan észrevétel, bár én naívan azt gondolnám, hogy a látogatók a kiállítók miatt mennek, és nem a "hangulatért".
A hűségre meg az érzésekre felesküdött látogatóknak csak annyit tudok írni, hogy egyelőre ez az egyetlen komolyan vehető rendezvény, amit ennek a hobbinak szántak, és persze nem meglepő módon emellett üzlet is. A hostessek ugye nem ingyen vannak ott.
A látogatók listáját böngészve lesz itt minden. A lényeget úgyis csak a helyszínen fogjuk megtapasztalni. Idén újra lesz például Audio Note, igaz csak egy szobában, viszont itt lesz Qvortrup fia és a felesége. Azt mondták, szeretnének várost is nézni, ettől függetlenül érdemes benézni, hátha Ő fog demózni, valószínűleg nem a szokásos teszt lemezeket teszi majd fel.
Ha minden igaz, én is viszek majd ki pár lemezt, aztán meglátjuk, fel is tudom-e tenni. Idén nem tervezek semmit előre, lesz, ami lesz.