Pár poszttal arrébb már lamentáltam azon, hogy mostanság az élet úgy hozta, hogy este már nem nagyon tudok zenét hallgatni, csak fejhallgatóval. Hosszasan töprengtem, mi legyen, mi a jó lépés egy ilyen helyzetben? Végül úgy döntöttem, “kiépítek” egy mini rendszert, amivel tudok cd lemezeket hallgatni és nem zavarok vele senkit, meg nekem is jut valamennyi élvezet. Fontos volt, hogy ne legyen anyagilag megterhelő és hogy kényelmes legyen, amennyire csak lehet – szokásos megközelítés: ha már jó nem lehet maradéktalanul, legalább a veszteségeket minimalizáljuk.

Két opcióm volt: az egyik a Grado sr125e-je, a másik a Meze kisebbik verziója. Végül a Grado lett a nyertes, két okból is: egyrészt olcsóbb, másrészt úgy találtam, hogy a nagyobbik Meze annyival jobban szól, hogy ott már nem érdemes az árkülönbözetet nézni – és hát most nem az volt a cél, hogy minél jobb legyen, hanem az, hogy az igen szűk büdzsébe beleférjek.

Ott volt még persze az igazán olcsó megoldás, a Massdrop, mostanság csak Drop, ami a Meze 99-est adta volna akciósan 50 körül plusz posta, de azt elvetettem. Egyszerű ok miatt: láttam, fogtam és kipróbáltam a Meze-t, és a drop-os verzió pont azokban a paraméterekben gyengébb, ami egy ilyen termék esetében fontos.

Elég jó idő volt aznap, így felpattantam a bringára és eltekertem a fejhallgatóplázába. Csodálkoztam, hogy milyen sokan vannak, aztán rájöttem, hogy ja, ma van ez a blekfrájdéj örület, amikor a konzumidióták a kedvezményes tévékért tülekedve agyonverik egymást.

Mivel ez a hobbi tök réteg dolog, itt szerencsére nem kellett egy kihegyezett hitelkártyával utat törni magamnak, úgy hogy negyed óra múlva már a kezemben tartottam az SR125e-t. Az eladó előzékenyen felhívta a figyelmem a bejáratási időre, ami kábé hatvan óra, majd egy kicsit még ténferegtem a boltban és újfent megállapítottam, hogy a high-end soha nem arról szól, hogy szép legyen. Lásd a Klipsch Cornwall kinézetét. (kétmillió forintért matt Fekete pozdorja előlap)

Hazatekertem és megnéztem közelebbről is a cuccot. Az egész termék tíz pontos. A csomagolástól kezdve a kidolgozottságig. Ez itt kérem, nem a sorjás kínai fröccsöntés. A Grado az utolsó részletre is nagyon odafigyel. Érdekes kettőség, hogy a kinézet egyértelműen az eredeti dizájn követi, erre mondják azt, hogy retro, viszont a termék meg abszolút mai.

Például a dizájn többi eleme és láthatóan egy huszonéves tervező munkája. A csomagoláson a betűtípus, a feliratok elhelyezése, rendezése, az üzenet, amit hangsúlyozni akar: egyértelműen profi grafikus munkája. Ilyet egyetlen high-end terméken sem látsz, már ha ezt a szintet nevezhetjük high-endnek. Ott leginkább a cikronyás feliratok és a gothic betűtípus a menő. A fejes külseje nem volt számomra sem új, sem meglepő, gyakorlatilag ugyanaz, mint a SR80-asé, amiből van már egy otthon.

A hangja pedig abszolúlt megéri az összes pénzt, amit adsz érte. Egyébként bármennyire is olcsónak számít az SR125e, szerintem a háromszázas az igazi ár/érték bajnok. Hiába, hogy több kerül, de ott érjük el azt a szintet, ahol a forrás és az erősítő lesz egyszerre a fontos és nem a füles.

Az első pár órában persze még kicsit zártan szól és picit sorjás is, a felső vég pedig zárt. De kezdjük most fordítva, mik azok, amelyek nem tetszenek benne, vagy hátrányok lehetnek. Az első a kábel, pontosabban annak vastagsága, ami persze egyik oldalról előny, hiszen a hangminőségben javul, a másik viszont hátrány, mert nehezen kezelhető. És persze rövid is. Mivel forrasztva van, cserélni sem lehet.

Aztán: mivel a fülpárnák a motorokkal együtt el tudnak fordulni 360 fokban, ráadásul eleve úgy teszed le, hogy arccal lefelé vannak, három-négy alkalom után betekerednek, ami miatt elkezd feszülni a kábel. Bosszantó apróság, de ez van.

Ezen kívül mást nem nagyon tudok elmondani. A viselése kényelmes, nem melegszel be alá, a hangja pedig parádés. Ennek a posztnak alap esetben ez lett volna a témája, de mivel erről a fejesről számtalan teszt és cikk olavsható, akár magyarul is, sokat nem kell róla írnom.

A Grado zeneiségéhez nem fér kétség, ami majdnem teljesen feledteti a hiányosságait. Nincs neki sok egyébként. Nyilván itt is a középsáv élénksége és simasága, illetve az a ritmika és hangulatteremtő képesség viszi el a pálmát, mint legtöbbször az olcsó ám best buy termékeknél. A Grado ezt annyival “fejeli” meg, hogy a simasága és a finomságai valósághűek, és bármit is hallgatsz rajta, nincs hifi szaga, nem akar tetszelegni, egyszerűen csak jól esik rajta zenét hallgatni – egyébként ez tudja az SR60as is, noha korlátozottabban. A másik pedig a dinamikája, ami valósághű, és persze ez a két dolog, mármint a középsáv élénksége és a dinamika szorosan öszefügg. 

Nekem ennyi elég is, egy időre most befejeztem a fejhallgató keresést. Ilyenkor mindig bajban vagyok az ajánlással, mert akkor olyan szaga lesz az egésznek, hogy én ezt biztosan valamilyen céllal írom, holott tök egyszerű és mezei vásárlóként mentem be az üzletbe, inkognitóban.

Engem ilyenkor az motivál, hogy rádöbbenek a mai, kizárólag a folyamatos vásárlásra bíztató fogyasztói kulturában is vannak olyan termékek, amelyek nem egy évre szólnak és valóban értéket képviselnek. A Grado ilyen, az ember megnyugszik, hogy nem egy konzumtermkért fizetett, hanem egy értékálló dologért, amit hosszú ideig és örömmel fog használni. Többet szerintem nem érdemes ragozni a dolgot, ha hasonló célre keresel fejest és szűkös a büdzséd, nem érdemes mást venni.