Eredeti terveim szerint - ahogy ezt az előző posztban jó hosszan fel is vezettem - a szombat délelőttöm azzal telt volna, hogy bóklászok a West End Hiltonban, egyik szobából be, a másikból ki, és mint egy öreg, már kiégett róka, hümmögök, meg fülelgetek, ismerősökkel bandázok, mert hogy hifisó van. Nem én tehetek róla, hogy nem ez történt.

Van egy lemez, amelynek az a címe, hogy Amíg a város alszik. Ez nekem annyira tetszik, hogy minden éjjel, esetleg hajnalban, amikor valamilyen program után hazafelé ballagok, eszembe jut.