Hogyan lesz valakiből jó high-end tervező? Úgy értem, tényleg jó tervező? Talán úgy, hogy zenehallgató füle és műszaki agya van.

Mielőtt a Krizsóval készült interjút kitenném, előtte egy szintén kuriózum írást közölnék. Ezt a szöveget Swinn nicknéven (törzs)kommentelőm írta (Sokat köszönhetek neki, jó párszor javított és egészített ki, hogy a posztjaim kerekebbek legyenek ). Nekem nagyon tetszik az írás. Mielőtt olvastam volna, szinte semmit nem tudtam erről az angol márkáról, miután olvastam, szinte mindent megtudtam róla. Ajánlom mindenki figyelmébe, mind a szöveget, mind a Royd termékeket. 

Olvasom, hogy megjelent a "legújabb" Bang & Olufsen aktív hangfal és médialejátszó. Nem mintha a többi készülékük frissítését követtem volna, de ennek a terméknek már annyira nincs hangfal, vagy zenelejátszó kinézete, hogy megakadt a szemem rajta.

Kérdés, hogy a DIY tekinthető-e a hifi részének? Volt már korábban erről szó, akkor azt fejtegettem, hogy az igazi DIY szórakozás, nem mellékállás, ahol a munka melletti zsebpénzt keressük. 

A hifi buzulás újabb állomása következik, készülök a ZU-randevúra, gondoltam, pár mondatban, amolyan invocatio gyanánt néhány infómorzsával megajándékozom az olvasókat.

Az a legnehezebb az ilyesfajta blogokban, hogy szavakkal kell beszélni hangról, amit a fülünkkel érzékelünk. Lényegében az ilyen szövegekhez mindig hozzá kellene tenni, hogy mik a prekoncepcióink, leírni, hogy milyen ideál él bennünk, milyen zenéken szocializálódtunk, sőt, nem árt hangsúlyos kitételként minden mondatba beleírni, hogy „szerintem”, mert a vonalas gondolkodás nem tűri az egyedi véleményt. Ha arról szeretném meggyőzni az olvasót, hogy létezik és valóságos egyfajta minőség, amely felülírja a szabályokat, először is definiálnom kellene, hogy mi is az pontosan, majd megfogalmazni a szabályokat, amelyeket nemes egyszerűséggel átlép. Mivel a dolog innen már lényegében egyszerűvé válik, kezdjük ezzel.

A revolution of American hi-fi, nemes egyszerűséggel így aposztrofálja magát a Zu audio, amelynek vezetői olykor viharos sebességgel, kissé latinos vérmérséklettel cserélődnek (erről később bővebben). A Zu-t mindesetre ez nem hátráltatja, dinamikusan terjeszkedik, és nem csak a tengeren túlon. Amit eddig láttam, hallottam tőlük/belőlük, innovatív volt és kifejezetten merészen új, még ha nem is mindig találkozott az ízlésünk, vagy nekem - ha nagyképű akarnék lenni: fehérek között is európainak -, talán túlságosan is amerikai. Mindesetre egyelőre nem szereztem elég benyomást róluk, amelyet hamarosan pótolnom kell, és nagyon úgy tűnik, hogy lesz rá lehetőségem.

Ahogy az ember öregszik, egyre nagyobb ingerenciát érez arra, hogy megindokolja a saját tetteit. Aztán ezek az önigazolások olykor a tetőpontjukra érve kisülnek és belefutunk olyan mondatokba, hogy én már tizenöt éve, ésatöbbi, ésatöbbi.

Legyen ez most nosztalgia

Időnként arra gondolok, hogy az öregedő hifisták átka utólért engem is. Nem, nem a megcsontosodásról vagy az újdonságok iránti lanyhuló érdeklődésről van szó, véletlenül sem. A sok kacskaringó után, amit az ember megtesz, mire megfelelő készülékeket úgy és olyan módon összeválogatja, hogy azokon a lemezgyűjteményének darabjai kellőképpen megszólaljanak, lehetne már annyi tapasztalata, hogy nem fut bele triviális dolgokba.