Ipari vesszőfutás - lemezjátszó beállítás: TT1 kontra Arm three

Nem is igazi hifista az, akinek nincs lemezjátszója. Vagy valaha már volt. A lemezjátszóval együtt járó nyűgöt hajlamosak vagyunk gyorsan elfelejteni, még akkor is, ha a hangminőség javulást megőrizzük az emlékezetünkben.

Az analóg hangzásnak nincs párja. Legyen a digitális mégoly tiszta és dinamikus, esetleg részletgadag, a jó analóg levegősségben és zeneiségben egészen más regiszterekben jár. Nem is ez az, ami eltéríti az embert az analóg technikától, hanem a vele együtt járó ezernyi apró beállítás, odafigyelés és gondosság. Előbb-utóbb mindenkiből előbújik a lustaság, inkább lemond a minőségről, csak ne kelljen az egyórás zenehallgatást fél órás macerának bevezetnie. Ezen a ponton kiütéssel nyerték meg a marketingesek a meccset: távirányító, egydobozos készülékek, play és stop gomb - csapó, köszönjük, ennyi.

Precizitás és/vagy egyszerűség

Az ember gyakran nem realizálja, hogy egy új futómű érkezése egyet jelent azzal a több órás pepecseléssel, amíg a kart felszereli, beállítja, közben ötször leizzad, nehogy a cérnavastagságú karkábel elszakadjon, vagy a futóművel egyenértékű pick up megsérüljön. Mindeközben miniatűr csavarokkal és a beállítás ezernyi buktatójával is meg kell küzdenie. Mikor végre felkerül az első lemez, a dolog még koránt sincs kész, kell néhány nap és jó pár lemezoldal, mire a beállítás véget ér, és az addigra meglazult idegrendszerű felhasználó felsóhajthat, majd nyugodtan végighallgathatja a kedvenc előadóját anélkül, hogy arra figyelne, nincs-e valami hiba az interpretációban. Ez az, amit nem lehet megspórolni, ez az a nyűg, ami a profi sasszik legnagyobb hátránya. Van ugye a könnyű megoldás: azt úgy hívják, hogy Rega. Mindössze egy lyuk van a futóművön ahova fel kell csavarozni a kart, a tűerő beállításával és az antiskating belövésével készen is vagyunk; nagyjából fél óra, aki először csinálja annak háromnegyed. Aztán van a komolyabbb futómű, amiben ugye szubsasszi rejtőzik rugós felfüggesztéssel, vagy valami egyéb technikai truváj. Nálam az Audio Note karhoz AN futómű dukált, a pénztárcám meg a TT1-re adta a voksát, be is jutott a Tisztelt Házba. Sokáig nem volt időm vele foglalkozni. Saját tűerőmérőm sem volt, az olcsó és egyszerűt persze nem lehet kapni, viszont a 30 ezres digitálisat igen, az nekem túl sok, úgyis csak ötévente veszek lemezjátszót (remélem, ezt a feleségem nem olvassa, neki azt mondtam, hogy az volt az utolsó) A TT1 legújabb reinkarnációja már sűrűbb anyagból készült sasszival, erősebb motorral és különálló, feláras kardeszkával. Ugyan nekem már volt ilyen lemezjátszóm, pontosabban megőrzésen volt nálam több hónapon át, elég jól megismertem, megszerettem, azt azonban nem kellett összeraknom, egyben érkezett.

Help! I need somebody...anybody!

Ami most következik, az egyfajta segítség akar lenni a majdani felhasználóknak, azoknak, akik ugyanerre a lemezjátszóra adják a voksukat. Remélhetőleg nekik már könnyebb lesz, az általam megjárt kanossza után. Szóval az első és legfontosabb a kar felszerelésekor, hogy a kardeszkát ne vegyük le! Sokkal nehezebb a kardeszkát karral együtt a sasszira aplikálni, mint a kart a deszkára. Ha megvan a pick upunk, azt első körben érdemes óvatosan felcsavarozni. Még inkább fontos, hogy a karkábel saruit semmiképpen ne hagyjuk szabadon lógni, mert nagyon könnyen elszakadhat a 0,03 mm vastag kábel. A sarukat legkönnyebben egy csipesszel húzhatjuk rá a PU kimeneteire. Miután a kar stabilan áll a deszkán, nem kell szorosan meghúzni a csavart, ami a kart rögzíti, mert a pick up és a tűerő beállításakor még finomhangolni kell, hogy a megfelelő szögben álljon. Azzal senki ne foglalkozzon, hogy a kar alsó része nem lesz párhuzamos a kardeszka széleivel, vagy fordítva a kar a sasszi széléhez képest ferde: a lényeg, hogy a kar szára megfelelő szögben álljon a lemeztányérhoz képest. Az Arm 3 egy speciális megoldást használ az antiskatingre, magától, mindenféle beavatkozás nélkül beáll, egy damillal rögzített kis súly segítségével.

A másik nagyon fontos dolog a tűerő. A tűnyomást elviekben nulla antiskating mellett kell a megadott érték alapján beállítani, az Arm 3 azonban az előbb említett megoldás miatt nem „tud” nulla antiskatinget produkálni. A kis súlyt ki kell támasztani és a tűerőt a kitámasztott állapotban kell mérni. És itt jön be a képbe a végtelen türelem. Az ellensúlyon belül van egy műanyag cső, amelyen viszont nincs lyuk, hogy az ellensúlyt megszorító hangyafasznál is kisebb csavar rászorítsa a karcsonkra, így minden egyes elmozdításkor oda-vissza kell csavarni. Ez egy dolog, de közben a szubsasszi a rugókon inog plusz az antiskating szerkezetet is ki kell támasztani. A súlyt minden esetben hagyni kell, hogy függőlegesen lógjon, mert ha „szorult” állapotában mozgatjuk, előfordulhat, hogy a kellő értéket nem tudjuk mérni, mert a súly olyan közel kerül a kar felfüggesztéséhez, hogy megszorul, és nem tud szabadon mozogni. Aztán még ott van a lift is, aminek magasság szintén állítható, erre is figyelni kell, mert ha túl magasra emeli a kart, az ellensúly itt is megszorulhat. Ez az „egyszerű” procedúra eltart vagy háromnegyed órán át. Akkor van szívás, ha nem tudjuk, hogy az Arm 3 egy nagyon finom szerkezet, és elképesztően érzékeny például a vízszintre. Szóval fontos, hogy a sasszit a végső helyén először tökéletes vízszintbe állítsuk, majd aztán mérjünk tűerőt. Érdemes a futómű minden sarkát belőni, majd a tányért is ellenőrizni. És itt jön az első fontos figyelmeztetés: az Arm 3-at eredetileg a Note hangszedőkhöz tervezték, aki mással próbálkozna, számítson rá, hogy VTA adjusterre is szüksége lesz, ugyanis a kar a IQ pick upkhoz készült, ha ennél alacsonyabb, vagy magasabb a PU, az egész móka ugrott. És ugye a TT1-en nincs mód VTA-t állítani. Ha mindezzel megvagyunk, jöhet a dolog könnyebbik része: a meghallgatás.

A megérdemelt jutalom

Szóval a PU a sablon szerint megfelelően áll, a sasszi vízszintben van, a tűnyomást is beállítottuk, kezdődhet a zenehallgatás. A TT1-Arm3-IQ 3 kombó meghálálja a gondoskodást, nagyokat idéző hangminőségével; főként a hibátlan printeken nyújt sokat. Ez a lemezjátszó rendszer már képes elválasztani a hangszert a játékosától, megjeleníteni a koncertterem akusztikáját és a mikrofonozást. A különböző interperetációs finomságok korábban nem hallott módon, magától értetődően lesznek részei az előadásnak. Élő, gazdag és nagyon kifinomult hangja van. A régebbi karhoz képest az új típus minden tekintetben sokkal komolyabb: a hangminősége pedig klasszis. A rega rb 250 ehhez képest egy zavaros, fahangú, kongó vascső. Egyvalamire azonban készüljünk: a kopott, régi, koszos és sercegő lemezeket mellőznünk kell, mert a kar nagyon finoman követi a barázdát, a legkisebb sérülést se tolerálja, főként a túlvezérelt és a félrefúrt lemezeket nem kedveli. Az előbbiek recsegni fognak, az utóbbiak pedig megakadnak. Mivel az antiskating nagyon finoman állítja magát, a nagyobb szennyeződéseken sem mindig halad át tű, tehát zenehallgatás előtt érdemes körültekintően letisztítani a lemezeket. A beállítás után egy nagyszerű és extra minőségű analóg rendszer boldog tulajdonosai lehetünk, és bár legalább egy hónap, mire az ember megtanulja biztosan kezelni a liftet, végül a jó öreg lemezjátszó visszaszerzi a megérdemelt (első) helyét a zenehallgató láncban.