Időről-időre írok valamennyit zenéről, bár ezen az oldalon ez érdekli a legkevésbé az olvasókat. Azt nem tudom, hogy az ízlésemmel van-e baj, vagy csak nem erre számítanak, de azért neki-neki futok, hátha akad néhány olyan lemez, ami felkelti valaki érdeklődését.

Kezdjük ott, hogy elég sokan próbálják meg a napjainkban is zajló zeneipari „forradalmat” leírni, a cikkek nagyobbik részére még legyinteni sem érdemes, annyira irreleváns dolgokat fogalmaznak meg bennük, az viszont mindjárt más, amikor az érintettek nyilatkoznak, például a zenészek. És hát ők koránt sincsenek annyira elragadatva a helyzettől, mint a kiadók mellett a letöltésekből legtöbbet profitáló, nevető harmadik, a felhasználó. Ebben az írásban kb. az derül ki, ami mondjuk nekem nem új, de mindenképen árnyalja a: „letöltés azért jó, mert egyszerűen és könnyen ingyen hozzájuthatunk, a többivel meg nem foglalkozunk” című toposzt. Azt már korábban is lehetett sejteni, hogy a zenészek helyzete nem fog jelentősen javulni, főleg nem a kezdőké, hiszen a letöltésen a legkevesebb a profit, a fizikai formátumokat meg csak azok veszik, akik egyébként is elköteleződtek mellettük/ irántuk. S mint már annyiszor, most is kiderül, hogy a kultúra nem terem magától, illetve az, hogy a gyűjtők tevékenysége például azért is értékelendő, mert ezek az „őrültek” nagyon is tisztában vannak vele, hogy mihez járulnak hozzá. Persze lehet, hogy ez csak nekem fontos, de úgy gondolom, természetesebb ez a folyamat, és mindenképpen jobb a zenésznek, mint online pénzkalapozást indítani vagy kilincselni a rajongóknál, hogy egyáltalán elgondolkozzon azon, leüljön-e a zongora mellé.

Ha már támogatás, a bmc hiánypótló a magyar kiadók között, egyrészt ugye jazzt és kortárs komolyzenét ad ki, amely két művészeti ágat itthon egyelőre támogatni kell, különben nem él meg, másrészt minőségi kiadványai vannak. A legfrissebb megjelenései közül mindenképpen ajánlom Bacsó Kristóf quartet lemezét, a Nocturne-t. Ez már a második albuma ebben a felállásban, az első szintén a bmc-nél jött ki, valamikor 2008-ban. A másik lemez Végh Sándor és a Camerata Salzburg dupla cd-je, amelyen Haydn, Beethoven illetve Schubert darabokat hallhatunk. Maradva a kortárs klasszikus zenénél, pár hete volt a MüPa-ban Ben Frost (és Daniel Bjarnason), Tarkovszkij Solaris-ára írt lemezének bemutatója. A lengyelek* már régen felismerték, hogy az elektronika a ma zenéje, talán ezért kérték fel Frost-ot, hogy komponálja meg ezeket a csendes, de nagyon mély, és bár statikusnak tűnő, de folyamatos mozgásban lévő darabokat. A koncert egyébként kiváló volt, a lemezből pedig létezik vinyl verzió is.

A bmc mellett számomra a másik kiemelt fontosságú kiadó az ecm - igen, ez is három betűs! -, John Surman új lemeze  mellett nem tudok elmenni szó nélkül. Az effektekkel megtűzdelt, többnyire khaosz padon előállított ambient foszlányokra Surman olyan éteri szaxofonszólókat és témákat játszik, hogy az ember szeme könnybe lábad. A Saltash Bells kihagyhatatlan. A bmc-hez hasonlóan chi recordings szintén magyar kiadó, többnyire house, minimal és techno zenék jelennek meg a labelen, kizárólag digitális formában. Eril Fjord: Mondoka című lemeze június 25-én jelenik meg. Eril szinte kizárólag analog szintikkel dolgozik, a Mondoka erősen személyes színezetű anyag, a soundcloud oldalán bele lehet hallgatni a többi zenéjébe. Kidolgozott, erős lemezre számítok. Bár a nonesuch erősen visszavett a cd-k megjelenéseiből, egyszerű papírtokos, szinte promo kinézetűre butította le, az új Mehldau trio, lemezét (ODE) mindenképpen érdemes beszerezni, csakúgy, mint Jeremy Denk Ligeti-Beethoven lemezét. Előre szólok, hogy ez utóbbi nagyon kevés nyomat van, lehet, hogy már nincs is.

A végére azért legyen némi hifi is, hamarosan érkezik az AN ISIS ic, amiről mindenképpen szeretnék írni, lesz hangfalas cikk, és lehet, hogy egy új vendégszöveg is, erről még nem döntöttem. Várom az előfokomba a megrendelt új csöveket, ennek is szentelek egy bejegyzést, egészen speciális 12AU7-esek lesznek benne egyébként. Addig is, míg mindezek megvalósulnak, gyűjtsetek lemezeket!

*Tarkovszkij filmje a lengyel Stanislav Lem regényéből készült