A szinte teljesen ismeretlen kábel egyik első bemutatkozás a tavalyi, vagy azelőtti varsói hifi és high-end shown volt. Hozzám persze nem így került, hanem Seadon (aka: Konus Audio) és a Sparkler Audio hazai forgalmazóján keresztül.

Az európai nevű, de japán fejlesztésű kábelről sokat nem lehet tudni, csak amennyit az interneten találsz. A Sternklang névről már volt szó a korábbi posztban, ez a Stockhausen darab alapvetően a huszadik századi modern kortárs zene egyik példája, ahol nem csak a mű struktúrája, hanem a megszólaltatás mikéntje is fontos. Hogy miért éppen ezt tették meg a brand nevének?

Erre talán a fejlesztő tudná megadni az egyértelmű választ, de ha találgatni kellene, akkor valószínűnek tartom, hogy azért, mert a mű is az együtthangzásra épül, és a kábel mögöttes fejlesztői elképzelése pedig arra, hogy a felhasznált anyagok együtthatása adja a kábel végső hangzását. Végül is, nem rossz hasonlat.

Elsőre mindez elég jól hangzik, de ránézésre semmi extra nincs a kábelek megjelenésében. Az olcsóbbik típus - a Sarume névre hallgató - külső burkolata valamilyen műanyag harisnya, belül melegen sajtolt arany és réz ötvözetből készült hajszálvékony, 0,5 milliméteres szálak húzódnak, teflon szigetelések között. A dugók speciálisak, alapvetően az árnyékolásukban térnek a szokványos rca csatlakozóktól, mert a földelés csak egy ponton érintkezik az aljzattal. A drágábbik darab, Ephemera már kicsit különlegesebb, mert egy nagyon lapos fémlemez van beburkolva egy gézszerű anyagba, amiről nem tudni semmit.

Ez a kábel kifejezetten sérülékeny, filigrán, törékeny darab és szabadon kell állnia, hogy a maximális hangzást ki tudjuk hozni belőle. Igazi high-end, ahogy mondani szokás, ahol gyakran több a körítés, mint maga a tartalom. Egyébként ilyen típusú, mármint lapos, vékony kábeleket már gyártanak páran, például a 47Labnak is van ilyen hangfalkábele, az sem rosszhangú darab.

Péter előre figyelmeztetett, hogy járassam őket, mert egy ideje az esztétikus műanyag dobozukban pihennek és én így is tettem. Valahogy sejtettem, hogy inkább a realitásban fognak villantani, és ez a sejtésem később be is igazolódott. Eleve bajban voltam a "teszt" körülményeit illetően, hiszen a saját rendszeremben nem akartam bekötni, mert a csövek ilyenkor, a nyári hőségben, pihennek. Viszont nálam volt még az összes többi Sparkler cucc, szóval egyértelműnek tűnt abban a rendszerben meghallgatni a két interkonnektet.Meg eleve tudtam, sejtettem, hogy sokkal jobban együtt fognak működni, mint a Note-okkal. 

A Sternklang szinte a teljes naturalitásra illetve a színezetlenségre koncentrál, amennyire homályosnak tűnik a mögöttes filozófia, annyira egyértelműen a technikáról szól a hangja. Érdekes elegye a vékony rézkábeleknek, amennyiben kissé megfogja a rendszert és ahogy a dinamikát kezeli, és az ezüstnek, amennyiben a felsőbb végek tisztaságáról és a színezetlenségről van szó.

Ugyanakkor a Sternklang hallgatóbarát is, hiszen nem kell semmilyen megerőltetést tenni magunkon ahhoz, hogy mindent szépen megmutasson. Akik kedvelik a mikrofon meg stúdió kábeleket, azok naturális hangját, azoknak biztosan nagyon fog tetszeni, bár szerintem azoknál lényegesen többet tudnak, és abban is biztos vagyok, hogy akik mikrofon kábelt vagy Van Damme-ot használnak, nem fog százezret kifizetni egy ilyen kábelért. Pedig sokat hozna, de hát nem ez már egy másik történet, én meg nem akarom a két dolgot összehasonlítani.

A Sparkler Audiohóz nagyon illettek, kiemelte, megtámogatta és a maximumra húzta azok száraz, de mégis pörgős, életteli hangját. Tulajdonképpen ezekkel érdemes hallgatni őket, mert a legtöbbet hozzák ki ezekből a kisteljesítményű tranzisztorokra épülő, a minimális jelútra felhúzott cuccokból.

Mert hogy a Sternklangok is nagyon gyorsak, feszesek és mindent szépen lekövetnek. Ennél fogva nagyon jól lehet őket hosszú távon hallgatni, illetve akik szeretnek a hifis szakzsargon alapján ítélni, azoknak is tetszeni fog, mert nem tesz semmit hozzá a hangzási balanszhoz és durvábban naturalista, mint egy német nudista strand.

Nekem a tesztekben felbukkanó szóvirágok és mellébeszélések közül magasan a kedvencem  a semmit nem jelentő, de nagyon jól hangzó: "egy kis fény hiányzik még a tetejéről", mondat, úgy hogy ezt most el is sütöm: egy kis fény hiányzik a tetejéről, de nem paplanos a mélye, és a szaturalitása is rendben van. A terét nem figyeltem meg annyira, hogy le is tudjam írni, sorry.

Van Herbie Hancock-nak egy Joni Mitchel kvázi tribute lemeze, amelynek az a címe, hogy RIVER, the Joni Letters. Ez a lemez ideáltipikus példája annak, hogyan lehet olyan mainstream zenét írni, ami első hallásra is megfogja az embereket, de van egy mélyebb rétege is. Az album nyert a Grammy-n is, de ez most mellékes. Az első napok után a Sternklangokkal összekötött rendszeren legszívesebben ezt a lemezt hallgattam. Nagyon szépen, hogy ne mondjam, plasztikusan kihozta azt az intellektuális és érzelmi tartalmat, amiért ez a lemez pompás.

Szinte lubickolni lehetett az idős zenészek jutalomjátékában. Ahogy Tina Turner karcos, sokat megélt hangja megszólal, Hancock elmélyült zongorafutamai fölött, az több volt, mint élvezetes. A lemez ma már pár ezer forintért kapható, szerintem nagyon megéri megvenni, tényleg klasszikus, nagyon komoly nevekkel (Wayne Shorter, Dave Holland, stb). Hancock elég sokat beszél róla, hogyan helyettesítette a szövegek mélységét és tartalmát a jazz által használt rögtönzésre épülő formanyelvvel.

(Jut eszembe, a poszthoz tartozó fotók keresése közben bukkantam erre a tesztre, ahol a tesztelő szépen levezeti, hogy mi is az izgalmas ezekben a japán cuccokban. Majd röviden lamentál azon is, hogy egy lassan negyven éve a gyártásban lévő DAC chipre épülő cd játszóval jobban lehet zenét hallgatni, mint a DSD file-okkal. Hm. Én ehhez nem tennék hozzá semmit, hiszen ezen a blogon számtalanszor megírtam már mit gondolok erről.)

A Sternklang - hasonlóan a Sparklerhez - tud valami olyan egyedit, amit a szakmányban, tömeggyártott cuccok nem. Mindez főként a drágább darabnál volt szembe-, illetve fülbetűnő, hogy egy ócska szóviccel üssem el a dolgot, amely az Ephemera fantázianevet kapta. Ez a kábel már egy némileg furcsább, mint a megszokott internkonekt kábelek. A képeken is látszik, hogy egy nagyon vékony, széles, lapos rézsin, amit egy gézszerű anyagba burkoltak. 

Ez a kábel ugyan nem sokkal drágább a kisebbik tesónál, de már szinteket lép feljebb. Először is: organikus, élő hangja van, ami egy olyan természetességgel párosul, ami már a high-end liga, ha lehet ezt így megfogalmazni. A kábel elvéből következően érzékeny, lévén az árnyékolás, mint olyan, itt nagyon nem játszik. Illetve jót tesz neki, ha szabadon állhat és átveheti, elvezetheti a környezeti rezgéseket.

(Jut eszembe azt hallottátok, hogy a covid miatt elhalkult a föld? Lévén a magasfrekvenciás zajok egy nagy részét a repülők termelték, és a járatok számát radikálisan lecsökkentették. Nagyon várom az elemző posztot valahol, hogy ez hogyan hat a hifire)

Hát szóval Sternklang. Valamiért engem ezek a kicsit fura, kicsit különleges és persze eléggé egyedi dolgok egy ideje jobban izgatnak a hifiben, mint a legutolsó, éppen divatos megfejtés a technika oltárán, vagy egy audio pécé. Az egész dologban csak az a szomorú, hogy nekünk, akik itt tengődnek európa kevésbé napfényes felén, ez már ezotéria, mind anyagilag, mind ismeretelméletileg, intellektuálisan.

A világ szerencsésebbik részének ez nem megterhelő semmilyen szinten, és sajnos nekik van igazuk. Ha képesek lennénk ezt annak tartani, aminek készül: vagyis fun-nak, szórakozásnak, akkor a Sternklang egy nagyon jó választás, főként ha "családban marad",  azaz a hangkarakterben a szórakoztatás és a simaság, a realitásra törekvő, száraz, de izgalmas, élő hangképben gondolkodunk.

Ahogy nézem a hifi kezd egyre jobban szétválni: a brandek egy része simán üzlet, amit ma már a marketingesek uralnak. A másik része lehetne ez, ahol a kíváncsi és kísérletező kedvű audiofilek gyártanak a többi audiofilnek dolgokat. Szerintem érdemes ezekre fókuszálni. Illetve ma már mindenre, ami Japánban készül úgy tekintünk, mint az elérhető egyik legjobb minőségű lenne, ami persze csak egy ideje van így, a nagy gazdasági bumm előtt Ők is pont ugyanolyan gagyit termeltek nagy mennyiségben, mint Kína. A Sternklang viszont besorolható a kicsi, tehát még kézműves vonalba, ami valószínűleg igaz is egyébként. Nem hinném, hogy akkor a kereslet, hogy ezeket a kábeleket ne kézzel szerelnék.

Ha nem terhelné a két kábelt a szállítási, a vám és egyéb költség, nagyon nagy vételek lennének, így csak szimplán ajánlom őket.