Van az interjú Darvas Lászlóval, amit a sikeresen feltámasztott, de azóta újra meghalt Audio Magazinban lehet(ett) olvasni, amikor is, többek között, arról panaszkodik, hogy az új villanyóra mennyire gyengébben szól, mint a régi.

Meg van az a hozzászólás, hogy ugyan minek használjunk speciális hálózati kábelt, ha a falban lévő vezetéket nem számítjuk bele az audio rendszerbe, az marad a régi, akkor nehogy már az utolsó egy méter számítson. Mindkettő respektálható, elfogadható, hiszen az egyiket is hallották, meg a másikat is. Eleddig különösebben én sem foglalkoztam a témával azon túl, hogy bedugtam a speciális hálózatit, de mivel azóta érintett lettem, elgondolkodtam a tapasztaltakon. Mert volt bőségesen – és jó pár kérdést felvetett.    

Szeretném a villanyórát megállítani

Hetek óta felújítást végeznek nálunk, lerombolták a fürdőszobát, kivettünk egy falat, elvittek két konténer sittet. Hetek óta nyelem a port. Hatkor kelek, mert a munkásoknak szigorúan ki van adva, hogy hétkor kezdenek, nem jöhetnek később. Reggelente miközben kábán kavargatom a kávémat és udvariaskodva beszélgetek a munkásokkal, szórakozottan nézem, hogy mi maradt a konyhából. A sittkupac közepéből kiáll egy törött felmosórúd darab, néhány épen maradt csempe. Emellett napi szinten kérek elnézést a házban lakóktól a zajért – meglepően jól tűrik egyébként az ütvefúrót, sokkal jobban, mint a hangosan hallgatott drone-t, és persze rendületlenül takarítok. Szóval ki kellett cserélni a lakás egy részének a teljes hálózati vezetékét, és persze kaptunk, ha nem is új villanyórát, de új biztosíték és kapcsolótáblát. Az eredeti terveimben nem szerepelt, hogy a felújítás ideje alatt zenét fogok hallgatni, le is takartam a rendszert, hogy védve legyen a portól, de estére annyira kimerültem, hogy jót tett néhány lemez, így a hét vége felé bekapcsoltam.

Az első sokk, avagy a lakásfelújítás hatása az emberi szervezetre

Már az első napokban, amikor még csak a bontás tartott, feltűnt, hogy máshogy szól a rendszer – mindezt annak tudtam be, hogy a nappaliban van a hűtő, tele vagyunk a konyhából és mindenünnen száműzött bútorokkal, dobozokkal, biztosan a csillapítás miatt szól szebben a jazz lemezen a cintányér, tisztábban a trombita. Aztán még az is feltűnt, hogy mennyire lenyugodott a hang – gondoltam, biztos azért, mert kevesebb a terhelés, hiszen semmilyen konyhai gép nem megy. Hallgattam, hallgattam és közben töprengtem, hogy ez most pontosan minek köszönhető. Ennyire rossz lenne az akusztika? Még az is lehet. Vagy ennyire túl lenne terhelve a hálózat? Vagy csak ennyire fáradt vagyok? Na de itt az egész hangkép megváltozott. Inkább hagytam, túl bonyolult volt, mentem aludni.

Az alumínium az egy értékes fém

Aztán másnap, mikor megjöttek a villanyszerelők kiépíteni az új vezetékelést, feltenni a kapcsolókat és bevésni a konnektorokat, mondták, hogy mindenképpen lesz új kapcsolótábla, a régit leszedik, kell egy új fázis, mert az is van, csak eddig nem foglalkoztunk vele. Mondtam, jó, legyen, ezt a mesterek tudják jobban és elmentem dolgozni. Mire hazaértem, nem volt áram. Aztán csináltak, mindenféle vezetékek álltak ki a falból – az egész villanyóra mintha le lenne tépve, nem nagyon mertem közelebb menni. A villanyszerelők megnyugtattak, mondták ez így jó, csak ne nyaljuk meg a kiálló vezetéket. Oké. Bent működik minden? – kérdeztem. Persze, Főnök, öt perc és lehet tévét nézni. Aznap este is bekapcsoltam a hifit és ott is maradtam előtte jó sokáig. Ugyanis az előző nap tapasztalt hatás most még tovább ment, olyan torzítások tűntek el, amire eddig azt hittem, hogy a rendszer ezt már nem tudja. Még nagyobb nyugalom, szinte kisimúlt a zene, életszerűbb lett, jobban lehetett neki tolni a hangerőt, alig akartam elhinni. Ki is mentem egy zseblámpával megnézni, hogy mit csináltak a szakik. Azt eddig is tudtam, hogy a fő vezetékek alumíniumból voltak, lévén száz éves házban lakok, régen ezt így csinálták. Most meg minden frankó háromfázisú réz vezeték, de mint később kiderült, nem ez volt a lényeg.

A leggyengébb láncszem

Hanem a kapcsoló- és biztosítéktábla. A villanyórát ugyan nem kötötték ki, azt nem lehet, de a biztosítéktábla nem volt még feltéve, a vezetékeket összesodorták, így kapott áramot a többi helyiség is – átmeneti megoldás. Jól szólt. Mondtam is másnap reggel, félig alva, hogy jobban szól a hifi, már ezért megérte az egész felújítás. Mit mondjak – konkrétan kiröhögtek. Semmi köze hozzá, Főnök, de a másik fázis kellett, mert az asszony panaszkodni fog, ha nem mehet egyszerre a robotgép meg a pirítóssütő – később már nem lehet megcsinálni. Aham – mondtam és elmentem dolgozni. Azt egyébként, hogy a biztosítéktábla szarul szól, csak később tudtam meg, aznap este, mikor megint leültem zenét hallgatni. Mert a hatás ugyan megmaradt, de némileg csökkent. Visszajött néhány torzítás, de nem voltam különösebben csalódott, és ha már ezoterikus magaslatokban járunk, megnyugtattam magam, hogy az új fővezetéket még be kell járatni, ez majd még javulni fog. És azt is eldöntöttem, hogy ezt már nem mondom meg a szakiknak, nehogy totál idiótának nézzenek.

A lehetőségek

Na most. Szóval van az, hogy azért javult az egész, mert új vezetékek vannak, amelyek nem alumíniumból, hanem rézből készültek, vastagabbak is. Vagy azért, mert egy fél napig nem volt a főhálózat útjában semmilyen furmányos kapcsoló- vagy biztosítéktábla, tisztán kaptam a naftát, csak a villanyóra szólhatott bele. Vagy valami egészen másért, ami elkerülte figyelmem, esetleg az agyamra ment a lakásfelújítás. Mondjuk úgy, hogy mindhárom. Egy viszont biztos, azóta is visszasírom, annyira jó volt a hangzás azon az éjszakán, olyan tiszta és nyugodt, sima, hihetetlenül életszerű. Ez a rövid kis experience egyben azt is felveti, hogy mennyire lehet ezt a mágiát megcsinálni mondjuk egy hálózati szűrővel. Nem tudom, de most elkezdett érdekelni. Akinek van esetleg tapasztalata velük, kommenteljen bátran. Ha vannak az olvasóim között villanyszerelők, azoktól előre is elnézést kérek.