Az oldal egyik legjobban pörgő cikke a már lassan ötezer olvasásnál tartó Van Damme kábeles poszt. Kicsit megtoltam ezt a kábel sztorit, és az a jó hírem, hogy még nincs vége.

Nem kell hozzá szociológusnak lenni, hogy megmondjuk, miért lett ez a dolog sikeres: olcsó, nincs gagyin marketingelve, kellően zenei, és nem hazudik, azaz színhelyesen szólnak a kábeleik, ami nagy szám azon az árszinten, amennyiért hozzájuk lehet jutni. Ráadásul a Van Damme a stúdiók világában számít igazán ásznak, ami a hifistáknak mindig is tetszett - a rögzítés mindig is közelebb állt a zenéhez, mint a lejátszás. Mégsem egy olyan megfoghatatlan dolog, mint a hangszerek közötti levegő, ami egy tipikusan hifis dolog és az utólagos lejátszáskor kérik számon. 

Olcsónak olcsó

Itthon persze az olcsóság a legfontosabb szempont, mi lenne más, kispénzű hifi világ ez. (Na meg persze jó volt a hívószó is: az évszázad vétele, de ez nem olyan fontos, csak nekem.) Volt olyan hét, hogy egy nap tíz e-mailt kaptam ezekkel a kábelekkel kapcsolatban, alig győztem válaszolni rájuk. Audioworld Gábor, akitől a tipp jött, viszont nem hagyta annyiban a dolgot, gondolt egyet, és kimaxolta a Van Damme IC-t, vagyis az Audio Note által már jó ideje használt módszer szerint begyömöszölt annyi eret a csatlakozóba, amennyit lehetett egy értelmesen kezelhető méretbe. Még így is jó vastag lett, szó se róla. Kérdés volt, hogy a hangfalaknál már bevált módszer - ott sem az audiofilnek gyártott szólt a legnagyobbat, hanem a nyolc eres - működik-e az IC szinten is?

Qvortrup ugye egy ideje már így készíti a kábeleit, hogy a rang- és árlistán felfelé lépkedve egyre több ér van a kábelekben, de hát Ő csöves rendszereket épít meg tagja a nemzetközi highend összeesküvők illuminátijának is, tehát a hithű magyar hifi szittya zsigerből tagadja eme tant. Nos, hifi szittyák, azt javaslom, térjetek meg! A dolog működik, mi több reprodukálható, tehát jó. Mármint nektek jó, mert olcsón kaptok jó minőséget, nem a Van dame-nak, mert ő nem az egy méteres IC-ken fogja rommá keresni magát.  

Hallható jelenség

A hallható jelenség hasonló, mint mondjuk az AN ISIS-nél: javuló sávszélek, lendület, dinamika, mindezzel együtt a torzítás mérséklődése. De van itt kérem jó adag nyugalom is, ami a hangszeres játékosokra telepszik, és amiről tudjuk, hogy a komolyabb kábeleket választja el a bénábbaktól; inkább hallgatnád, mint elemeznéd. Kicsit mélyebbre van hangolva, mint a szokásos, de nem billen el a balansza, így nagyon nem szól bele a rendszer alapvető hangkarakterébe. Azonban a sok érnek van némi hátránya is, ezt pedig a frekvencia sáv teteje és a ritmustartás mérséklődése jelenti. A Colin Vallon trio nagyon finom, a szerzeményeikben a zongorán folyamatosan vissza-visszatérő motívumok emelkedő lendülete például nem volt olyan revelatív, mint az AN S-en. (Ha nem tudtam volna, hogy ott kellene lennie, nem is tűnik fel a hiánya)

Hiába volt szép nagy teste a bőgőnek, aminek örültem, mert mégis csak hifizek, ugye. Viszont ennek a zenének a lelkét és lényegét azok a finom rezdülések adják, amelyek nélkül át sem jön, hogy a Le Vent című lemezük miért is olyan jó. Így persze az sem, hogy Vallon miért az egyik legegyénibb hangú zongorista, és miért közreműködik olyan sok ecm által kiadott lemezen. Ugyanakkor a fúvós hangszereket és a trombita tölcséréből kiáramló levegőt, ami egy kellően hifis paraméter, például gond nélkül hozta az IC, így egy vakteszten simán benne lenne az első háromban. Már ha vakteszteltem volna és a vakteszteknek úgy általában lenne értelme azon kívül, hogy többnyire a tonálisan legközelebb álló kábelt hozzák ki győztesnek. Amit adott esetben két nap után simán visszacserélünk a régire, annyira zavaróan az arcunkba tolja a részleteket és annyira szikár, mint egy girhes divatmodel, aki a kifutón jól néz ki, de az ágyban meg véresre horzsol a medence csontja.

Nem ködös

Nálam nem volt zavaró az alsó oktáv artikuláltsága - sőt ez lehetne a nagy előnye - és nem éreztem ködösnek sem, viszont tök jó mondat volt, amit Gábor mondott, amikor átadta a szemerkélő esőben: kommunikatív a középtartománya. Valóban. Fontos dolog ez, mert a zenei információ nagy része abba a tartományba esik. És mint láttuk, sok múlik azon, hogy képesek vagyunk-e rajta zenét hallgatni, vagy hifizni jó, de másra nem. A kérdés az, hogy ez a konstrukció, így ebben a kiszerelésben és vastagságban hozza-e az elvárt szintet, ami manapság elég magas, lévén a piac telített kábelekkel, és akad egy-két jól bevált darab, a maguk apróbb, de kezelhető hibáival, vagy egyéni ízléssel még ki lehet-e belőle hozni valamit?

Hát, nem könnyű kérdés. Egy hét után még sem húztam ki, de a lassúsága piszkálta a csőrömet, és köztudottan lusta is vagyok. (Egyébként mostanában inkább fáradt). Sok olyan zene volt, amelyen nem volt feltűnő, de a nehezebb lemezek, vagy azok a felvételek, ahol a hangzással, a hangsúlyokkal operálnak a zenészek, veszítettek az élvezeti értékükből. Nyilván ezek a paraméterek - amelyeket a maguktól kissé elszállt hájendet "értő" réteg érzelmi faktornak hív, tévesen egyébként, mert az hallgatóban keletkezik és nem a készülékekben - csak komolyabb rendszereken okoznak gondot, ott is csak azokon, ahol a gyártók és készítőik erre odafigyeltek. Ha tehát nem léptük át azt a küszöböt, ahol a zenék már nem csak tonálisan élnek meg, nem fogunk ebből semmit sem észrevenni. Vagy olyan high-end rendszert építettünk magunknak, ahol a nagy hangtömegek lesugárzása a cél, ebbe nyugodtan beruházhatunk, nem fogjuk megbánni.

High-end rendszerhez high-end kábel?

Ez a Van Damme egy jó ötlet. Harminc pénzből megúszható, ez így egy keményen jó vétel, viszont ronda. Úgy néz ki, mint egy füstölt virsli, csak hosszabb, és büdösebb szaga van, ha megfőzöd. (Nem főztem meg). Akinek nincs pénze komolyabb IC-kre, de szeretne javítani a jelenlegi rendszerén, érdemes bevállalnia, szerintem simán a csili-vili márkák mellé tehető, de kétségtelen, hogy nem néz ki olyan jól, mint amazok. 

Idáig a kábel teszt meghallgatásos része, és most jönnek a nyitott kérdések. Az első az, amit mostanában több helyen is láttam, és nagyon sok köze van a kommunikatív középtartományhoz. Mégpedig az, hogy a kábelekkel való kísérletezés egyre szervesebb része a hangzásnak. Éppen a legutóbb futottam bele egy blogbejegyzésbe, ahol Csíptyúb Doki a saját méregdrága, a maga nemében igen minőségi készülékeket halálosan egyszerű két eres, bénácska kábelekkel kötötte össze. Itt nem arról van szó, hogy ennyire tellett, hiszen a húszon-harminc milliós erősítő mellett valószínűleg meg tudta volna venni a hozzá ajánlott kábelt is, de mégis azt választotta, amiből egy dob kerül annyiba, mint a másikból egy kétméteres szett.

Kérdések sora

Azokból, akikből a high-end amúgy is feszültséget vált ki, és az egészet átverésnek tartják, kapásból rávágják, hogy azért, mert a high-end kábel sem jobb, egyszerű átverés, és mivel jó sokat lehet rajta keresni, puszta marketing csupán. Ez persze így nem egészen igaz. Volt nálam két hétig hat számjegyű összegbe kerülő high-end interkonnekt, nem is egy, és bizton állíthatom, hogy bárki meghallotta volna a különbséget. Ráadásul olyan különbséget, amit szokásos esetben nem kötünk kábelhez. Sőt, a különbség napról-napra nőtt, minél többet hallgattam, annál jobban hallottam, hogy mi az, ami megkülönbözteti azt a kábelt a többitől. Félreértés ne essék, engem idegesít a legjobban az álblogok hablatyolása a mágikus megmenésről, meg a szellemidézésről, meg a többi butaságról, amit ők zenehallgatás közben átélnek.

Viszont az nagyon is igaz, hogy a zenészek között vannak zsenik, meg vannak, akik jól tudnak játszani. Az a kábel, készülék, rendszer, ahol egyértelműen meg tudod mondani, hogy ez most egy zseni-e vagy csak egy ügyes kókler, megéri a hat számjegyet. Pont a múlt héten mondta az angol tanárom, amikor kérdeztem, milyen volt az Operában a Máté Passió: hogy nem minden koncerten van katarzis. Ahol viszont van, azt nem felejtjük el egy darabig. Neki speciel akkor nem volt szerencséje, lement a darab, de mire hazaért, elfelejtette, milyen volt. A néhány évvel ezelőtt Leonard Cohen koncert turnéról viszont a legutolsó, botfülű kritikus is elismerően nyilatkozott. Ott tehát más is történt azon kívül, hogy a Tower of Song rövid skáláját egy olcsó szintin Cohen két ujjal elpötyögte. 

Az olcsó nem mindig olcsó

Minderre lehet egyszerűen azt mondani, hogy nekem nem tetszik Leonard Cohen, nem tud énekelni, egy dalban azt a két hangot is elrontja, és ha nem lett volna mögötte két ötcsillagos vokalista, az egész szétesik dallamos énekbeszédre. Mindez igaz is, Cohen soha nem volt ilyen értelemben jó előadó, ellenben az előadása sok olyan, elsőre mellékesnek tűnő dologgal feltöltődött, ami "papíron" nincs szükség, de a dolog mégis attól működik. Például az, hogy már akkor is elmúlt hetven, amikor turnézott, és az egyetlen hiteles tolmácsa saját magának. Megkockáztatom: ha nem lett volna mögötte egy nagyon jó zenekar, ezek a dalok akkor is hatottak volna, és ugyanilyen erős lett volna a koncert, ha Cohen saját magát kíséri a - valljuk be - nulla közeli hangszeres tudásával. (Talán csak Susanna képes arra, hogy hasonló minőségben előadjon egy Cohen dalt.)

Valahol ilyen dolog ez a "high-end kábel" ügy is. Azon a szinten a tonalitás mellett sok minden más is számít. Például az, hogy Cohent hallgatjuk, vagy a mögötte teljesítő zenekart. Nekem meggyőződésem, hogy így érdemes rendszert építeni, és akkor a hat számjegyű kábelben sem pusztán a marketing lehetőséget fogjuk látni hallani. És akkor megválaszolnám az utolsó kérdést is: ez a Van Damme IC sajnos még nem tudja a "Cohen-féle" előadást, de minden mást az árát magasan meghazudtoló módon teljesít. (Legyen ez a mi 80 pontos, bitang olcsó oroszlános borunk) Mondjuk én sohasem ajánlottam egy lemezes rendszereket, szóval ez nem meglepetés. Két hét alatt, amíg ezen az IC-n keresztül hallgattam zenét, semmilyen komolyabb hiányérzetem nem volt. Ami volt, az ellenben nagyobb súllyal esett latba. Hát ennyi. A Van Damme megint gurított egy nagyot, érdemes kipróbálni.