Akárhogy is nézzük, a kiegészítők piaca ma már kezdi utólérni magát a hifit, legalábbis úgy tűnik, hogy ott liheg szorosan a sarkában. Mivel nekem is adódott némi problémám ilyen téren, gondoltam, utánajárok, mit lehet tenni, mit lehet venni, és egyátalán érdemes-e belevágni egy olcsó home projektbe, ha nincs komolyabbra pénzünk.

Ami mozog, az rezeg

A rezgések elcsatolásával kapcsolatban sokféle megoldás létezik, fizikailag elég sok mindent tehetünk a káros, vagy annak tartott rezgésekkel kapcsolatban. Erre egy jó és kimerítő elméleti cikk itt. A megoldások egy része felhasználja, egy másik része elliminálni próbálja a rezgéseket. A legjobb az lenne, ha már a készülék építésekor figyelembe vennék, és akkor nem kellene utólag mókolni. Vannak persze erre is példák, az első mindjárt Kimura szan, akinek a készülékeinek burkolatát, sőt még a bennük felhasznált alkatrészek rezgéseit is felhasználja a hangminőséghez, nem is kicsit.

Az utólagos rezgéscsillapítással általában az szokott lenni a baj, hogy túlságosan letompítja a hangot, elvész a dög, nem harap a gitár, nem rombol a dob, és búgni kezd a bőgő. Éppen ezért alkalmaznak inkább mindenféle alátétet, állványt, mechanikus herkentyűt, hogy a nem kívánt rezgéseket némileg helyre tegyék, és tompítsák azokat a fránya felharmonikusokat, amelyek keletkeznek a hangminőségben a megszólalás közben.

A zene, mint tudjuk rezgés, hullámokból áll, a levegőn keresztül jut el a membrántól a hallgató füléig, mindegy, hogy a hullámot a dob bőre, a bőgő húrja, a trombíta tölcsére, vagy a hangszóró membránja kelti. Azonban a levegőnek is van visszacsatolása, ami azt jelenti, hogy a megszólaló hanghullám a zenélő készüléket is megrezegteti, ezzel generálva egy újabb hullámot, ami viszont az eredetit torzítja. További probléma a környezet saját zaja. Például az, hogy elhaladunk a lakásban dübörögve, vagy az alattunk húzódó metróalagút, amely nem túlságosan jótékonyan rezegteti meg a falakat, vele együtt a készüléket. Minderre kínál a piac többé-kevésbé hatékony megoldásokat, amelyek egy részét megvehetjük készen – ezek általában jobbak – egy részüket meg megcsinálhatjuk házilag, lesz, ami lesz alapon.

Hímek problémája

Van nekem az a problémám, amiben szerintem sokan szenvedünk, mi, hímek. A probléma ott kezdődik, amelyre a híres pszichiáter egy egész fejezetet szentelt a méltán híres könyvében, a fejezet címe: Színes tollak, színvak férfiak (Bagdy Emőke: Férfi és női szerepek). Ez kb azt jelenti, hogy a párkapcsolatban a fészekrakás periódusa után a nőstények díszítik a fészket – némi segítséget kérve a hímektől. (Talán minden hím ismeri a mondatot: Ha már az a fúró a kezedben van… ) Miután a fészek elkészül, a nőstények más tollakat és apró kavicsokat, amelyeket nem maguk gyűjtögettek, nehezen tolerálnak.

Sajnálatos módon a hifi termékekre jellemző átlagos alumínium vagy fém doboz gombokkal, egyértelműen nem a megfelelő színes toll, apró kavics kategóriába esik. Hát még a hifi állvány, amelyen a hímek előszeretettel elhelyezik a maguk színes alumínium dobozaikat tollaikat, a nőstények szerint evolúciós zsákutca, amelyet nem ildomos követni. Gyakori megfigyelés egyes ornitológusok között, hogy a nőstények az IKEA nevű színes kavics és tollgyűjtő helyet részesítik előnyben, a beszerzésre a hímeket is magukkal viszik, így a nehezebb tollak és súlyosabb kavicsok begyűjtésében a hímek is részt vesznek.

(Egyes alkalmakkor a hímek tanújelét adják ritkán előbukkanó, valószínűsíthetően agresszív ösztöneiknek, amikor is megfigyelték, hogy szilárd robbanószerkezeteket vittek magukkal az IKEA megsemmisítésére, de szemfüles nőstények ebben megakadályozták őket. További megfigyelés volt, hogy a nőstények egyfajta eksztázist éltek át az IKEA-ban, amely arra késztette őket, hogy a szükséges egy óra helyett akár napokat is eltöltsenek ott. Ez utóbbi jelenség magyarázatával a tudósok egyelőre adósok)

Színes tollak, színvak férfiak

Szóval nekem is egy IKEA állványon állnak a cuccaim, amely enyhén szólva sem felel meg a rezgéscsillapítás alapvető követelményeinek, viszont – a fészekben velem együtt élő nőstény szerint – szép, pont oda passzol, ha tehát nem szeretnék az evolúció szemétdombjára kerülni, nem is fogjuk lecserélni, idézem: “undorító vasketrecre”, amely viszont jól szól. Gondoltam, azért mégis csak kellene valami, mert az hagyján, hogy a rendszer tudásának egy része ott van, de nem aknázom ki, másrészt viszont remek jó basszuszólamot nyújt, amikor a hajópadlón gyermekem végigszágult, esetleg valamelyik fajátékkal ütemesen kopácsol a padlón. A segítek magamon mozgalom aktivistájaként nekiveselkedtem, hogy megtaláljam “A” megoldást, ami persze valójában azt jelenti, hogy legyen valamilyen megoldás.

Első körben szétnéztem a piacon, mit lehet kapni és mennyiért. A jobb cuccok gyakran megközelítették, egyes esetekben meg is haladták a lemezjátszó futómű árát, ezekre nyilván nem fogok ennyit rászánni. Az olcsóbbak hatékonysága többnyire kimerült valamilyen rostszerkezet plusz tüske kombinációban, ezekkel szemben nem voltam túl bizakodó, ilyet nem nehéz összehozni otthon, kísérletezni meg én is tudok, csak idő kell hozzá. Volt egy pár, amit ismerek, és bevállt, ilyen például a Townshend légpárnás alátéte, amiért szívesen kiadok pénzt, de még az is elég borsos volt. A későbbiek során nyilván ez az út lesz kitaposva. Az ún. “lebegő” szekrényt azért kellett elvetnem, mert egy éve újítottuk fel a lakást, és az új tapétát meg a falat nem volt szívem szétfúrni. Amúgy ilyenem volt otthon, korábban használtam, és be is vált.

Azok az alátétek, amelyek imbolyogtak, például a daruma, eleve kilőtték magukat. Gyerek mellett egyébként is izgalmas hifizni, ha még ingataggá is teszem, ezer százalék, hogy az első pillanatban fogja vigyorogva magára borítani az egész hóbelebancot. Szóba jött még egy üveg-mdf keverék is, meg a homokkal töltött szendvicsszerkezet, de elég bonyolultnak tűnt ezt otthon kivitelezni, bár három játszótéri homokozás bőven elegendő arra, hogy a gyerek a cipőjében hazahozzon annyi finomra szitált homokot, amellyel megtölthettem volna. Már csak bele kell rázni a szerkezetbe, ami azért is szerencsés, mert ezt Vince imádja, halálra röhögi magát közben. (Itt kapcsolódik az apaság a hifihez, tessék, milyen jó kis hobbi ez, például összetartja a családot)

Korábban kaptam tesztelni egy speciális szendvicsszerkezetet, barnára festett tégalestek egy nejlonszatyorban, amelyek be is váltak, elég jól feltisztult a hangkép tőlük, lehetett velük játszadozni, a TT2 gumilábai is elég stabilan megtapadtak rajta, de ez egyelőre titok, később talán tudok róluk írni.

Filléres tuningra gerjedők figyelem! Átvesszük most a lájkkurva posztok szóhasználatát, hátha felpörgetik az oldalt olyan magasságokba, ahol már én sem látom! Ehhez abból a tíz kifejezésből kell csak válogatnom, amelyet ezek a posztok használnak, lehetőség szerint fokozással, szuperfokozással, vagy überfokozással; meglehetősen egysíkúan, de kétségtelenül hatékonyan. Szóval hogyan készítsd el pofon egyszerűen életed legjobb hifi tuningját? Fillérekből óriási hangminőségváltozás! Mi sem egyszerűbb ennél?

Nincs pénzed drága lemezjátszóalátétre? Akkor ez a Te tuningod! Ezt nem láttuk szembejönni: fillérekből házilag, high-end. Nyomjuk le a nagyokat! Úh, gyorsan abba is hagyom, egyre szarabbak.

Egyébként az a meglepő, hogy tényleg olcsó és tényleg működik. Na de jöjjön a hosszú felszopás után a lényeg, az aktus. A házi rezgéscsillapító alátétünk tulajdonképpen egyszerű koppintás. Valmikor régen talán az egyik Pink Triangle (vagy Cambridge Audio?) dacjának volt fallabdából a lába, manapság a Well Tempered használja ezt a trükköt, én meg most jól ellopom az ötletet. (A külföldi fórumokon már régen felbukkant) Szóval végy két csomag, azaz 4 db közepes keménységű squash lapdát. (sárga pöttyös) A keménység azért fontos, mert minél nehezebb a készülékünk, annál keményebb labdára van szükséged, különben teljesen össze fog nyomódni és most nem az a cél.

Fillérekből házilag!

A fallabdák egyébként üregesek, gázzal vannak töltve, kívülről pedig sprőd a felületük, ami nekünk azért jó, mert egy kicsit tapadnak. A másik feladat, hogy az ember megkeresi a legközelebbi lapszabászatot és vágat magának két db 19 mm vastag mdf lapot, célszerűen akkorát, amekkorára kényelmesen elfér a cucc. Az összköltségünk kb 5 ezer forintra rúg. Én egyébként 3880/Ft/négyztméter áron vágattam az mdf-et, így egy lap kb: 800 Ft volt. Ha nagyon szépet szeretnénk, el lehet vele szöszmötölni, én lekentem vízes bázisú alapozóval, majd kapott egy sor matt fekete zománcfestést. Tökéletes lett. Mivel az mdf homogén, könnyű vele bánni. Innen már csak egy lépés és hallgathatjuk. A lapra ráhelyezzük a lemezjátszót, azok alá meg a lasztikat. Ha tényleg profik akarunk lenni, akkor a labdák helyét be is marjuk egy kicsit. A másik lap alulra kerül, így lesz egy szendvicsszerkezetünk. A cucc akkor jó, ha a lasztik oválisra nyomódnak.

Hogy milyan a hangja? Elég érdekes. A nyers verzióhoz képest kicsit visszafogott. És mintha középen kiemelne. Viszont minden másban meg jobb. Azaz: a teljes frekvisávon jobb balansz, finomodnak a részletek, nő a felbontás. A basszus nem búg már, de mélyebbre megy és “kottázhatóbb”, ha jelent ez valamit.

Mivel nem nagyon van összehasonlítási alapom, nem tudom, hogy mondjuk egy 100 rongyos cucchoz ez hova helyezhető. Ahhoz képest, amennyibe kerül, viszont meglepő. Főként a középtartomány tisztul sokat, de a basszus is élőbb, hihetőbb, a szólamok szépen szétválnak, ezzel együtt a hangszínek is szebbek, a zene folyékonyabb, lendületesebb, jobban, azaz, könnyedebben hallgatható. A legnagyobb meglepetés viszont nem ez, hanem a nyugalom, ami beköltözik a zenébe. Valahogy nagyvonalúbb, élőbb, lélegzőbb lesz. És ami fő, az akusztikai elcsatolás is megvan, már nem dübörög, akkor sem, ha mellette állva lépegetek. Szerintem megéri.

Lustaságból másutt nem próbáltam ki, illetve ott van helyette más. Valaki?