Megjött az audio Télapó, puttonyában minden jó

billie-holiday-getty-hero_0.jpgMinden komolyabb lemezgyűjtő tudja, hogy a hely, ahol vesszük a lemezt, mindegy. A lényeg, hogy megvan. Pont erre gondoltam, amikor kedden az egyik utolsó, az éves hajtásban beragadt szabadnapjaim egyikén, az aneszteziológiáról hazafelé, ahol órákat ültem a tolókocsiban alvó apám mellett a heti ÉS-t olvasgatva, meglepetésemre akadt két üres órám.

Éppen a Mamut előtt akartam felszállni a villamosra, amikor rájöttem, hogy évek óta nem voltam ennyi időt egyedül. Zöld lett a lámpa, és engedtem a kísértésnek. Mivel kora délután volt, viszonylag kevesen voltak a Saturnra átkeresztelt Media Markt-ban. Nem is kellett két órát eltöltenem, hogy három olyan lemezt válasszak összesen 5, azaz 5 darab ezerforintosért, ami több, mint kielégítő.

lemezek.jpgMielőtt mindenkinek kezd gyanús lenni, hogy ez itt egy burkolt termékajánló lenne, éppen karácsonyra időzítve, gyorsan közlöm, hogy nem vagyok a Saturn beépített embere, és ahogy láttam, a lemezekből is egy darab volt csupán, így az sem biztos, hogy a többiben van még. Mindenesetre érdemes benézni, mert ezen a hármon felül szerintem van még bőven olyan lemez, amiért a 1500-2000 HUF nagyon baráti ár, ráadásul remek zenék vannak rajtuk.

Eredetileg ugyan DVD-t szerettem volna vásárolni, moziba mégiscsak nehezebben jutok el, mint lemezboltba, de végül a jazz és a klasszikus zenei polcok előtt töltöttem el a legtöbb időt. Érdekes egyébként, hogy a Saturn és az ikertestvérére, a Media Markt metálból ekkora készletet tart. A klasszikus és a jazz polcok, karöltve az elektronikával voltak akkorák, mint a rock és a metál egyedül. Úgy hogy, aki ezeket a műfajokat kedveli, annak ez egy elég jó vadászati terep.

Igazság szerint összesen egy lemezt terveztem vásárolni, miután észrevettem, hogy a Sony/Columbia Legacy sorozatából megvan Billie Holiday: Lady in Stain című lemeze, amelyen a sajátos hangú díva vonószenekari kísérettel énekel, de végül három lett belőle, és még simán tudtam volna legalább ennyit venni.

A lemezt 1958 februárjában vették fel, egy év és pár hónap múlva a súlyos drogfüggőségtől szenvedő Holiday halott, és bár életében elég mostoha sors jutott neki, halála után teljesen megérdemelten emelkedett a legendák sorába. Holiday sajátos, alig egy oktávot átívelő hangja általában sötét, mély és komor. Eredetét tekintve több köze van a blues-hoz, mint a jazzhez, holott repertoárjában többnyire jazz standerdek szerepeltek. Az előadásmódja és az a képessége, hogy hangján keresztül egyfajta, erősen ironikus és melankolikus érzelmi skálán mozogva énekeljen, egyértelműen kiemelte a többi énekes közül. Ha két végletet kellene említeni, akkor Ella Fitzgerald lehetne a napfény, míg Holiday a sötétség.

A Lady in Satin az egyik utolsó felvétele, ami annyiban eltér a legjobbnak tartott, Verve-nél megjelent Lady Sings the Blues-tól, hogy némileg "fényesebb", több vidámságot és pozitív energiát képes közvetíteni. A zenekar tökéletesen leköveti Holidayt, és a lemezen van 5 bónusz track is, ami ugyan semmit nem tesz hozzá az albumhoz, de meghallgatható. A hangminősége messze van a Verve-ökétől, de egyáltalán nem gyenge. Holiday hangja kissé éles, de ezt feltehetően a remaster során “csinálták” ilyenre. Kemény 1600 forint volt, ennyiért ez nagyon jó vétel és persze remek lemez, jazztörténeti és objektív értelemben is.

lemezek-02.jpgA jazz után átténferegtem a klasszikus polchoz, ahol a SONY olcsó sorozatánál ragadtam le először, amelyet Originals-nak neveztek el, nyilván azzal a szándékkal, hogy a már ezerszer kiadott lemezeket újra el lehessen adni. Sok lemez között vacilláltam, de végül a Bernstein vezényelte Izraeli Filharmonikusok: Mahler első szimfóniát tettem be a kosaramba.

A lemezt 1972-ben vették fel, nem stúdió felvétel, hanem egy koncertet rögzítettek, eredetileg a Columbia Masterworks sorozatában jelent meg, a borítója gyönyörű, az eredeti LP baromi jól néz ki. Nekem ez a lemez nem volt meg, bár nagy Bernstein fan vagyok; az olykor agresszivitásig fajuló, kissé darabos, de rendkívül dinamikus és erőteljes vezénylését igen kedvelem. Bevallom, ettől a lemeztől féltem a legjobban, már ami a hangminőséget illeti, ráadásul a SONY DSD-t használt a master során, ami elég rosszul hangzott.

lemezek-06.jpgEhhez képest a lemez hangzása nem  lóg ki az átlag klasszikus zenei felvételek közül. A dinamikát hallhatóan jól megtolták rajta, és kissé tömbszerűen is szól, de nem bántó. Bernstein nem értelmezte túl Mahlert ezen a bejátszáson, viszont cizellált és kellően lendületes a zenekar hangzása. Nem esik szét az előadás, és nem szólistákon van a hangsúly, mint sok más koncert felvételen. A lemez alig egy ezres volt.

Ezekből a cédékből rengeteg volt, láttam jó párt Barenboim-ot is. Ja és elkezdték újra kiadni a fiatalon elhunyt, ám nagyszerű művész Jacqueline du Pré lemezeit is. Ezekből van vinyl is. Nem túl drágák és szerintem nagyon fontos felvételek.

Utoljára hagytam a legjobbat. A 2200(!) forintos DECCA Legends sorozat egyik darabját, amelyen Benjamin Britten zongorázza és Peter Pears énekli Schubert dalciklusát, a Winterreise-t. Egyrészt nagyon szeretem a Schubert dalokat, másrészt ez a DECCA sorozat remek, és bitang jól szól. A lemezt Kingsway Hallban vették fel 1963-ban, parádés technikai körülmények között. A felvételt Kenneth Wilkinson készítette, ami mellett azt hiszem mást nem is kell mondanom. (Wilkinson a klasszikus zenei felvételek között akkora név, mint Rudy Van der Gelder a jazzben.)

A hangminőség fenomenális, még a remaster sem tudta tönkretenni. A lemez egyébként is nagyon szép és igényes kiadvány, vastag booklettel, a cd mesterszalag emblémára van festve.

benjamin_britten.jpgHogy Britten mennyire jó zongorista? Hát, maradjunk annyiban, hogy ez egy ilyen értelemben véve is különleges kiadvány. Pears és Britten az életben is egy párt alkottak, Britten nagyon sok darabját eleve Pears hangfekvésére és énekhangjának karakterére írta, és persze tudnék – nem is egy – olyan felvételt mutatni, ami azért kerekebb, dinamikusabb és technikailag is profibb bejátszás. Viszont kettejük játékán nagyon átjön, hogy mennyire egy síkon mozognak zeneileg. Britten nem veri szét a zongorát, és talán túl gyakran tér el a kottától is, Pears hangja pedig szerintem nem ideális a Schubert dalokhoz, de ettől függetlenül egy nagyon bensőséges és érzelmileg nagyon gazdag értelmezés hallható rajta.

Az általam hallott összes Winterreise közül ez a legcsendesebb, legbarátságosabb, nincs benne a Schubert-hez általában kötött dinamizmus és érzelmi hullámzás. A ciklus darabjai végig egy hangszínen szólnak, ezen belül viszont nagyon gazdagok. Kétszer is meghallgattam egymás után, annyira megfogott. Nem mondom, hogy etalon és Dietrich-Fischer után nagyon visszafogottnak tűnik, de mindenképpen egy különleges kiadvány.

És ha már Saturn, muszáj megemlítenem, hogy - egy bevásárló központhoz képest - elég komoly vinyl felhozatala van, ahol szintén el lehet tölteni egy órát. Nagyjából átnéztem azt a polcot is, de többnyire számomra érdektelen, erősen túlárazott kiadványokat találtam kurrens vagy totál érdektelen előadóktól. Oké, itt is akadt egy-két lemez, amiért szívesen kiadtam volna pénzt, de azok még várhatnak. Szóval szabad a pálya. 

Hát, úgy tűnik, idén nekem nem virgácsot hozott a mikulás.