Nyilván kell hozzá valamennyi balszerencse, hogy valami éppen akkor romoljon el, amikor igazán szükséged van rá.

Nem ma kezdte a Yamaha cd játszó az ipart, és nem is tegnap volt vele az első bajom. Először ugye a lemeztálca kiadással akadtak gondok, később is meg-megmakacsolta magát, de arra nem számítottam, hogy karácsony előtt egy nappal fogja feladni. Persze, pont a legrosszabbkor.

Három napig ugye megáll az élet, és hiába van otthon ezres nagyságrendben vinyl lemez, pont nem szenteste és karácsonykor akarsz húsz percenként felugrálni, hogy megfordítsd vagy lecseréld, mert éppen főzöl, a gyerekkel játszol, díszíted a karácsonyfát, csomagolod az ajándékot, és ezekhez a tevékenységekhez teljesen jó, hogy az egyik legjobb, általam "karácsonyi hangulat" zenének használt duett, Elvis Costello és Anne Sofie von Otter lemeze (For the Stars) szóljon amolyan háttérzene jelleggel.

Persze, hogy ezt a lemezt akartam feltenni, amikor a Yamaha egyszer csak megadta magát, és bármennyire is erőlködtem, hogy kivarázsoljam a lemeztálcát, csak szomorú kerregéssel válaszolt. Minden más pompásan működött: lejátszotta az ezüst korongokat, csak éppen ragaszkodott ahhoz az egyhez, ami örökre a gyomrában ragadt.

Először nem estem pánikba, de félóra múlva, mikor szemernyit sem javult a helyzet, kicsit elkezdtem aggódni. Kora délután volt, és miután realizáltam, hogy ez így marad, úgy döntöttem, hogy ilyenkor még nem udvariatlanság telefonos segítséget kérni.

Van nekem ugyanis egy kissé halódó, de még létező projektem, miszerint a TDA 1543-as DAC chip közelebbi meghallgatása és egy hasonló DIY szerkezet beleberhelése, mint ami a Yamahában van, egy másik, szintén olcsó és egyszerű cd játékosba. Meg is vettem kb egy éve a Vaterán - valami 8 ezer forintért - a delikvenst, aki majd a műtőasztalon rút hernyóból csodaszép pillangóvá változik, de aztán sok más egyéb elfoglaltság miatt ez a projekt megcsúszott, és én sem foglalkoztam vele; ráér, gondoltam, elvagyok a Yamahával. Szóval kissé felindultam telefonáltam egyet, és szerencsémre Gábor pont jött be a városba, visszakértem tőle gyorsan a kis lapos Philipset, ahogy Ő hívja.

Amikor megvettem, és megérkezett a postával a csomag, egy dolgot tettem csak, megnéztem, hogy működik-e. Működött, megnyugodtam, hogy nem vertek át, a posta nem törte össze, és azzal a lendülettel adtam is oda, hogy ne foglalja itthon a helyet. Szükségmegoldásnak tökéletes, gondoltam, és Gábor kezébe nyomtam egy üveg bort, amiért az utolsó utáni pillanatban is tudott segíteni. 

Aztán...aztán nem történt semmi. Ezernyi dolgom volt, aznap még érkezett egy Audio Note P3 is, ami egy hatalmas batár, alig tudtuk ketten felcipelni; dög nehéz, van vagy 30 kiló. Este meg sörözni voltam az egyik barátommal, szóval a kis lapos Philips a cipősszekrényen pihent, ahová letettem, amikor felhoztam a kocsiból.

Másnap szintén sűrű program, de egy körül, amikor mások ebédelnek pont kellett, mert kezdett elálmosodni a gyerek, és ugye ilyenkor hozzák az angyalok a karácsonyfát, szükség volt hozzá eláfestő zenére, be is dugtam egyből. És meg is lepődtem azonnal. Őszintén szólva arra számítottam, hogy egy vékony, olcsó cd-játszó hang fogad. El is döntöttem magamban, hogy ha nagyon torzít, vagy visít, lemezenként váltok majd bakelitre, így könnyebben kibírható lesz. Nem lett rá szükség. Olyannyira nem, hogy most is ez szól, miközben írom ezt a cikket.

A neten alig találtam erről a tipikusan olcsó, egyszerű szériatermékről szinte semmit. Nem nagyon hekkelték, és semmi különleges sincs benne. Azért akadt egy cikk, amiből az is kiderült, hogy ezt a játékost három különféle verzióban is árulták. Az egyikben még a nagytesó DAC chip van, a TDA1541, és van egy oversapling, meg egy non oversampling verziója is.

Mindenben teljesen puritán, a kijelzője is béna, vagy az éppen lejátszott számot mutatja, vagy az adott track idejét, a kettőt egyszerre már nem tudja. Nem lehet programozni, pedig ez akkor akkora szám volt, mint most a playlist a Tidalon. Nem értem egyébként, hogy miért, én még az életben egyszer sem használtam - mármint a programozást. Nincs hozzá távirányító, nincs egy kiló az egész kasztnistól, de valahogy a hangja meg teljesen rendben van.

Ha én egy audio elektronikai termékekkel foglalkozó vállalat vezetője lennék, összehívnám a vezető fejlesztő mérnököket és jól lecseszném mindegyiket, hogy mi a hervadt heréért nem lehet ma ilyen hangú cd játszót építeni három forintért, amikor harminc éve még simán lehetett, gyártósoron, nagy tömegben Kínában filléres alkatrészekből.

Mert mégis mit tud a kicsi, lapos Philips. Hát, kérem, nagyon is sokat. Egyrészt nem torzít. Meleg, kellemes hangja van. Kissé mélyhangsúlyos és sötét is, de nem homályos, és nem esik szét - ez utóbbi nagyon fontos, sokkal komolyabb cuccok is mozaikszerűbben reprodukálják a zenét.

Továbbá: nem kiabál, és bár azért az "sz"-ek és a kevésbé jól sikerült felvételek (gyenge mikrofon, béna maszter) azért meg-megszisszennek, de elfogadható mértékben. Hallottam ennél sokkal gyengébb hangot sokszorta drágább cuccoktól is. A megszólalásban van valami vonzó, valami kellemes, és ami nyilván csalás - de mégis jól esik hallgatni. Nem bánt, nem ingerel, és a rossz vagy rosszul felvett lemezekkel is toleráns. 

Jó, mondjuk jellegzetesen régi hangja van, vagyis a mostani túl fényes, magasba húzó, olykor fémes és az analitikusságot a zeneiség oltárán feláldozó, modern hanghoz képest laposnak tűnhet. Ám, amikor képes megjeleníteni a Bill Frisell-Thomas Morgan lemezen a duo természetes együtt mozdulását, azt simán lehetne tanítani. Ja és kottázható a bőgője, hogy egy hajánál előrángatott hifis zsurnalizmust is ellőjek. Nem mondom, hogy nincs hiányérzetem, mert van, de még egyszer sem álltam fel előle, és mindig meg is tud lepni, amikor azt gondolnám, hogy na most ezt nem fogja tudni lejátszani. Le tudja. 

Jó ez a chip, na. Nem véletlenül használják annyian, és pont az egyszerűségében a legnagyszerűbb. Esküszöm, elkezdett valóban érdekelni, hogy mit lehet belőle kihozni. Aztán majd meglátjuk. Hely viszonylag sok van benne.