Játékosan Komoly - Sparkler Audio rendszer


sparkler_1.jpgUtólag felidézve az eseményeket, az történt ugye, hogy megkaptam a teljes Sparkler rendszert egy hétre, ún. tartós tesztre.

Ez egyből gellert is kapott, mert én ugyan nem teszteltem, tehát az egyáltalán nem érdekelt, hogy másoknak, hogy tetszhet, csak és kizárólag az, hogy nekem mennyire jön be. Önérdekű dolog ez a blogolás, bár olykor közérdekűnek tűnik. Ne higgyétek el senkinek, aki az ellenkezőjét mondja.

Hallgattam is bőszen a rendszert, instalálgattam, meg állítgattam, szólt ezzel a kábellel, meg amazzal, tesztnek látszó tevékenységeket műveltem. Írni viszont nem volt sem kedvem, sem erőm. A leendő forgalmazónak meg is mondtam egy őszinteségi rohamnak tűnő rezignált pillanatomban, hogy tíz-húsz embernél többet ez nem nagyon fog érdekelni.

sparkler-09.jpgPersze most itt kifejthetném, hogy ennek semmi köze az árukhoz, ha feleannyiba kerülnének, sem érdekelne többeket. Sokkal inkább a szociokulturális közeg, az itthon már régóta halott hifibiznisz és úgy általában a mostani közhangulat az oka, de most nem erről akarok írni.

Szóval a meglévő nagyon kicsi szabadidőmben próbáltam összehozni valami cikkféleséget, de azt meg rossz helyre mentettem, el is veszett annak rendje és módja szerint.

Nem baj, gondoltam, Ear kolléga úgyis fog róluk írni, majd Nála elolvassa a maradék húsz ember, aki belájkolta az erről szóló első posztot. Azt nem kell ugye mondanom, hogy ugyanaz a párszáz ember olvassa a haza hifi blogokat, kicsi falu ez az ország.

sparkler-06.jpg(Trenddiktáló előrejelzés következik: ahogy nézem, az idei hifi show várhatóan a leggyengébb lesz ebben a műfajban. Pucér női szépségversenyt kellene mellé szervezni, hogy ezernél több ember részt vegyen rajta. És azok közül is csak százan mennének fel az audiofil részre kiverni. Beállt ez a műfaj, mint Zil a sóderes kupacba)

Na de félre a tréfával, lássuk, mit ért nálam a Sparkler. Ordas nagy hazugság volna, ha azt írnám, tudtam, mire számíthatok. Fogalmam sem volt róla. Azt sejtettem, hogy annyira azért nem lehet rossz, de hogy valójában milyen lesz, azt két angol nyelvű ötven szavas blogbejegyzés, és három fotó alapján ember nem mondta volna meg, így én sem.

Főként, hogy az egyik beszámolót író Csíptyúbdoki előszeretettel kötözget össze harmincmilliós japán vasakat húsz forintos kábelekkel a hifi kategóriát alulról verő DAC-okat, az egészet felpakolja egy kétezerötszáz forintos IKEA szekrényre, majd áradozik róla, hogy milyen frankó hangja van a láncnak.

sparkler-03.jpgViszont az első sokkon már túlestem, a tartós meghallgatás során ennél csak jobb lehet, gondoltam. Szokásomhoz híven az elején megadom a kezdőlöketet, és mindjárt egyből a konklúzióra ugrunk, aztán jön a „magyarázom a bizonyítványom” rész, végül filzófiai igényű összefoglalás következik.  

Szóval jelentős összeget tennék arra a tippre, hogy Mr. Tsukaharának esze ágában sem volt hifi vagy akár audiofil, uram bocsá’ hájend termékeket tervezni, vagy összerakni. Sőt, szerintem őt nem nagyon érdekli az sem, hogy a piacnak milyen kívánalmai vannak, arról meg halvány lila dunsztja sem lehet, hogy ebből Európába mi szüremlik át, mi az, ami adott és mi az, amivel ő sikerre tudná vinni a mikro manufakturájának termékeit.

Sőt, szerintem, ha fél évvel ezelőtt megkérik, hogy ugyan mutassa már meg egy földgömbön, hogy merre van egy Magyarország nevű porfészek, valószínűleg a fejvakargatáson kívül sok mindent nem tudott volna mutatni. Minden bizonnyal esténként, amikor az ágyban még beszélgetnek lámpaoltás után a feleségével, és Tsukara szan megemlíti, hogy megvettek egy teljes láncot Magyarországról, a felesége azzal a kissé nyugtalanító tudattal alszik el, hogy kezd hóbortos lenni az öreg és nemlétező helyekről fantáziál.  

sparkler-02.jpgHogy akkor valójában mit akart a Sparkler audióval? Szerintem folytatni azt az egyébként izgalmas játékot, amit Kimurával kezdtek, és aminek a nulladik lépése volt az esendő KIT-ek formájában fizikai formát öltő, kérészéletű márka, a 47 Lab treasure.

Eleve, aki 2018-ban cd játszót fejleszt egy 20 éves chipkészletre, kivívja a fórumokon beltenyésző nagybetűs Szakértők és Guruk szemöldökfelvonását. Ha mindezt az iparban filléresnek számító alkatrészekből teszi egy olyan dupla idézőjelek között értendő „dizájnnal”, akkor meg végképp. Akkor mégis mit akarhatott Tsukahara, teszi fel az ingerült kérdést a Türelmetlen Olvasó?! Semmi különöset. Jó DIY-hez méltóan egy rendszert építeni magának, és ha ezt valaki megveszi, akkor jó, ha meg nem, akkor sem dől össze a világ. Kitalált valamit, ami szerinte működik, és hát tényleg működik. Valószínűleg ellesett azért pár dolgot Kimurától is, amit felhasznált, de sok közük – hangminőségben – nincs egymáshoz.

A Sparkler ugyanis nem annyira szikár, és nem is tesz fel mindent az élvezhetőségre, meg a ritmusra. Viszont áramló, organikus, lélegző és elég vastag hangja is van. Majdnem mint egy csövesnek, mondhatnám általánosítva, de nem mondom.

sparkler-04.jpgMindamellett nagyon egyben is van, nem ez a szétesett műanyaghifi hang, ami mostanában divatos. Ez azért bőven high-end erény, bár szerintem nem sokan tartják annak. A 47Lab mindent lecsupaszít, eltűntet a hangok útjából, a Sparkler nem ennyire drasztikus, inkább lágyszívű és nagyívű hangja van. Nulla technika, maximum zene. Ezen a (ár)szinten mellette szinte minden színezettnek és darabosnak tűnik.

Kicsit olyan ösztönös hang: a lényegre koncentrál, arra viszont nagyon. Nincs és nem is lesz annyi részlete, mint egy csövesnek, viszont a dinamikája teljesen rendben van. Ha a hifi zsargonban megszokott jelzőkkel kellene dobálóznom, akkor azt írnám, hogy reális, de csövesbe hajlóan lágy a hangzása – no 300B.

Tudom, hogy ez most önellentmondásnak fog tűnni, de mégis van benne valami hallhatóan tranzisztoros erény is. Ahogy összerakja a zenét, a ritmusa, a hangszínei. Nekem, aki teljesen csöves rendszert hallgatok nap mint nap, ez azonnal nyilvánvaló volt.

Tom Bourgeois lemezét hallgattam rajta, a Murmures-t. (Meglepetésre egy héttel később koncerten is itt voltak). Elszálló, meditatív zene ez, befelé fordulásra inspirál. És persze főhajtás a nagyok, Charles Mingus, Ellington életműve előtt. A lemezen férfi énekhang is hallható, amely a koncerten az első fél órában valahogy nem akart összeállni. Eleve egy oktávval fölé énekelt Loïs Le Van, valószínűleg ez direkt volt így, de mégis: egyszerűen nem jött át. A lemezen és a Sparkler-en viszont minden rendben volt.

Finoman érzékeltette a meg-meglassuló ritmusváltásokat. Ugyan nem indult olyan mélyről mint a sajátom - ellenben nem is kerül annyiba, tehetném hozzá, ha ez lenne a cél. A torzítós részeken is simán átjött a tartalom: vagyis, hogy semmi vadulás, de egy idő után kell az ellenpont, illetve manapság már majdnem minden jazz zenész használ valamilyen elektronikát. 

Aztán mi volt még? Elina Duni szólója, a Partir. A hét nyelven megszólaló szerelmi bánat. Az énekesnő magát kíséri egyébként, és hát nem egy nagyon jó gitáros. Vagy zongorista. Szenvedni ellenben elég jól tud, és azt sem tagadhatja le, honnan jön az inspiráció: a csörgődobot simogatva, rázogatva, ütögetve ad elő az egyik pillanatban ősi folkdalokat, hogy aztán két trackkel arrébb meg egy Jacques Brel darabban változzon át távolságtartó, higgadt nővé. De ezt simán megcsinálja egy számon belül is. Ahogy a jazz átmegy valahová, ahol vannak tradícionális dallamok is.

Szerintem Duni akkor jó igazán, amikor a népdalokat dolgoz fel, ilyenkor képes átszűrődni a személyes fájdalom az ősibe. Ez elég idegesítő is tud lenni, ha nem elég finom és kidolgozott az előadás. A Sparkleren viszont sziporkázott. Duni hangja szinte betöltötte a teljes hangképet, és teljesen öntörvényűen kelt életre - nem véletlen, hogy ezt a lemezt Manfred Eicher személyesen rendezte és keverte. 

Hallgattam a Sparkleren még az új Gazzana duo lemezt is, tele kortárs klasszikussal. Ligeti darabját, amit Kurtágnak ajánl, a két francia testvér finoman, de mégis erővel szólaltatta meg. Van bennük valami lehiggadt tűz is, ami időnként kitör. Itt össze is ért a két lemez, ugyanis a Bourgeois lemezen is hangsúlyos Ravel, meg a Gazzana-n is. Hát kb ennyi. És akkor a filozófiai igényű összefoglalás.

A Sparkler ideáltipikus példája lehetne annak, hogy egy hifi készülék mire való. Ha a Sparkler hifi lenne. De hát nem az. Az én értékrendem szerint ezek inkább a high-end hírvivői. Viszont sem kinézetre, sem az árukban nem hasonlítanak a high-end-re, ami a felületes szemlélőt megtévesztheti. Ear hasonlata teljesen jó: nagyon nem mindegy, hogy jót akarsz enni, vagy egyszerűen csak jól akarsz lakni. És a jó étel sem attól lesz jó, hogy egy hatalmas tányért körben dizájnosan meglocsolnak barnamártással, a közepén meg van egy darab marinált bárányagyvelő lazachabbal. Hanem azért, mert a szakács tudása, a recept és a felhasznált alapanyag teljes összhangban van. 

Egyébként Tsukara szerintem egy jó humorú, alapjában véve komoly figura lehet, aki eléggé rá van csavarodva a jazz-re. Azt tudtátok például, hogy az egyik kedvenc hegedűse Roby Lakatos? Na a végén még az is kiderült, hogy mégis tudja, hol van Magyarország.