Mix ajánló tavaszias őszre


dbridge-header-616x440.jpgRendhagyó lesz ez a mostani, bár eredeti terveim szerint én is elkövettem volna valamit, a már meglévő és az új lemezeim felhasználásával, de most kivételesen nem az idő, hanem a technika nincs meg hozzá. 

Na mindegy, van azért mix bőven, lehet válogatni. Kezdésnek mindjárt itt van a bristoli dubstep egyik legismertebb formációja, az Author.  A Jack Sparrow-ból és Ruckspin művésznéven futó producerből álló "szupergroup" mindkét tagja önállóan is alkot, nem is akármit.

author020513.jpgRuckspin a Submotion Orchestrából lehet ismerős, Jack Sparrow pedig a Pinch féle Tectonic egyik húzóneve, de sok más labelen is jönnek ki zenéi, mind-mind minőségi darab. Élőben viszonylag ritkán lehet őket elkapni, ide például megjósolhatóan soha nem fognak eljutni - Jack Sparrow volt itt két éve egyedül. Mindegy is, hiszen amit ajánlani akarok, nem mai darab, ellenben pont ehhez az évszakhoz passzol.

Mindezt azért szedtem elő, mert az Author második lemeze, ami a megjelenésekor 2013-ban az angol dubstep fórum első helyezéséig kúszott, most újra megjelent vinylen. Mivel a Black Box kiadó azóta megszűnt, hiánypótló volt. Az újrakiadást a Navy Cut gondozta, és meglepő módon az új megjelenés lett az olcsóbb - ez általában fordítva szokott lenni. Sok dallam, feszes vibe-ok és teljes elszállás.

A második mix a Exite Records kiadó "főnökének" a válogatása. dBridge veterán már a drum and bassben, és az ő kiadója az absztrakt és okos vonal egyik fellegvára. Idén pont tíz éve nem adott ki nagylemezt, inkább kollaborált másokkal, illetve Velvit néven adott ki zenéket.

A hamarosan megjelenő 13 számos LP-hez (A Love I Can't Explain) a felvezető marketing kampányban persze majd ad sok interjút, és szerencsére a Crack magazinnak egy laza mixet is összedobott. Róla egyébként azt kell tudni, hogy a mixei viszonylag ritkák, többnyire olyan zenékből állnak, amelyeket nem nagyon találsz meg sehol. Vagy mert nem adták még ki, vagy annyira exkluzív. És soha nincs tracklist a mixekhez.

Ebben a mixben egyébként az őt inspiráló zenéket válogatta össze, illetve azt, amelyekből a modern drum and bass ezen ága sokat merített. Néha kissé rideg, de nagyon rendben van.

A harmadik válogatást J:Kenzo dubstep producer követte el a Rinse FM-en a szokásos műsorában. (Itt egy magyar nyelvű interjú vele) Kenzo elég nagy név mind a jungle/drum and bass-ben, mind a dubstep-ben. Egyrészt ő igazgatja az Artikal Music nevű kiadót, ahol a műfaj sötétebb, mélyebb zenéit jelenteti meg.

Másrészt van egy sublabele is, ami viszont dub és reggae na meg bass music mutánsokat hoz ki limitált példányban, ez a Lion Charge. Mindkét címkén profi zenék jelennek meg; Kenzo saját néven is az egyik kulcsfigurája a műfajnak. A mixben szokás szerint egy rakás majd megjelenő új zene szól. Az eleje szépen finoman kezdődik, aztán azért belemegyünk a sűrűjébe. Hallgassátok!