Tóth Viktor Arura trió, a Szemed kincse című lemezének bemutatóján, a koncertfelvezetőben hangzott el a kérdés Viktortól: mit lehet venni 700 forintért?

Tíz deka parizert, adta meg a választ a zenekarvezető, amivel arra utalt, hogy aznap este ennyiért lehetett megvásárolni a lemezt. Hétszáz forint, amiben benne van tíz ember több hónapnyi, esetleg évi munkája, ami akkor is nagyon nagy dolog, ha a lemez nem sikerült volna jól, de hát éppen ellenkezőleg, az egyik legjobb hazai jazzlemez, ajánlom mindenki szíves figyelmébe. (2014-ben az év hazai jazz lemezének választották. Akit érdekel, ide teszem az egész lemezbemutatót. Akit nem, az görgessen tovább)

Szóval ez a hétszáz forint jutott eszembe, mielőtt nekiálltam volna megírni ezt a posztot, ami nem született volna meg, ha Ear kolléga nem jön oda hozzám a vinil.hu nyílt napon azzal, hogy hallgassam meg a TMP Audio Ant, azaz hangya névre hallgató kis erősítőjét, mert Ő hall benne valamit, és kíváncsi, hogy én is hallom-e azt, amit Ő.Valamit hümmögtem, de közben már fel is vettem a fejhallgatót, mert a cd futóműben éppen az Anima Sound System: Anima című lemeze szólt, én meg szeretem ezt a lemezt.

A TMP Audio ANT-ja fura egy dolog. Első blikkre egy fejhallgató erősítő, másodikra is, harmadikra viszont egy kis asztali erősítő, amiben van egy fej- vagy fülhallgató erősítő is. Vagy valami ilyesmi. Mindezért összesen 149 ezer forintot kell leszurkolni, ami a fenti idézetbe behelyettesíthető lenne a hétszáz forintos lemez helyére, ha a hifről lenne szó, és nem zenéről.

Mit lehet ennyiért venni? - teszem fel most én a kérdést? Hát nem sok mindent - adom meg a választ rögtön. A belépőszint alatti sávban mondjuk kapsz egy átlag hifi, még csak nem is audiofil erősítőt, esetleg egy kicsit combosabb t-ampot, vagy valami kínai chippes erősítőt.

A használt piacon egy régi középkategóriás audiofil cuccot, és kb ennyi. Engem az erősítő kevésbé, de a vinil.hu nyílt napon debütált – elég jó szó nem? – DAC érdekelt, mert csöves és TDA1543 chip van benne, ami az egyik kedvencem. Fel is hívtam Istvánt rögtön hétfőn, hogy tud-e nekem szerezni egyet, mert szívesen meghallgatnám. Végül nem sikerült, pedig eléggé ráizgultam. Ekkor fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy mégiscsak élek a lehetőséggel, és meghallgatom a hangyát, hátha, így talán beljebb leszek.

Ha valakinek eddig nem derült volna ki, a TMP audio egy hazai manufaktúra. Gál Tamás egyszemélyben készíti az elektronikákat, a weblap bevezetőjében vállalkozásként aposztrofálja magát, ami azt sejtetné, hogy üzleti céljai vannak, pedig szerintem 150 ezres erősítőkből nem nagyon fognak itthon bankot robbantani. A TMP audioban a TMP Tamás nem túl hízelgő beceneve, a Tompi van ilyen furfangos formában elrejtve.

Minden készülékük meghallgatható otthon, dicséretes magatartás, csak ajánlani tudom. Gondolom, a sokadik hibásan visszaküldött és rommá karcolt cucc után ez majd változni fog – így szokott lenni.

Na de ANT. Akit érdekel a műszaki felépítés, a honlapon dióhéjban van egy rövid összefoglaló, amiből kiderül, hogy a kapcsolások általában csöves előfokozatot és fet-es végfokot sejtetnek, spéci kiépítésben. Az erősítőn van elöl egy kis ablak, ahol lehet is látni a finoman izzó csöveket, némi audiofil csatolókondenzátort, a’la Mundorf. (Az SE és a sima a felhasznált alkatrészekben tér el egymástól)

Az ANT-ban egyébként régi orosz miniatűr triódák dolgoznak, 6N18B típusúak, amelyek nem túl elterjedtek, de azért vannak példák.

Régen az ezekhez nagyon közel álló típusok voltak az AN CD2 analog kimeneti fokozatában, és a Pointe rekord phonojában is hasonlóak dolgoznak. Elég híresek és baromi olcsók, 5 dollárért már kapni, ellenben a Merz gyártotta őket és katonai minőségűek, ami azért jól hangzik.

Az ANT kinézete hosszanti elrendezésű, van rajta két kezelőszerv, ezzel el is mondtam mindent róluk. Elég nehezek. Tetszett még, hogy egy pofás kis fadobozban érkeznek, mintha egy jó minőségű vörösbort vettünk volna. Egyszóval van stílusuk - mindenképpen jár a pont. A teljesítményük 9 watt, ami több, mint elég egy nagyérzékenységű hangfalnak.

Ami először feltűnt, mikor bedugtam őket, hogy mennyire kihallani az orosz csöveket: meleg, kerek, mindenféle direktségtől és agresszivitástól mentes hangjuk van. A nyolcvanas évek végén és a kilencvenes elején volt a high-endben ez a hangkép nagyon divatos. Néha most is olvasom egy-egy kommentben, a nagy többségnek ez a fajta hangzás az ún „analog”. A régi készülékekre esküsző tábor egyből csettint, ha ezt hallja, nekem egyébként a Mullard kisáramú csövei jutottak egyből az eszembe.

Van abban valami strange és némileg félrevezető, hogy egy ilyen kategóriájú erősítőt kötünk nálánál sokkalta drágább környezetbe, majd megírjuk, hogy milyen. (Csak a kábelek ára volt háromszorosa az erősítőnek, ahol hallgattam)

Nyilván, ha egy akármilyen high-end rendszerbe bekötök egy tíz ezer forintos dvd-t, nem fog különösebben zavarni – feltéve, ha előtte nem egy milliós futómű-DAC kombó volt a forrás. Éppen ezért nem zavar engem sem különösebben a saját rendszeremben a 11 ezer forintos cd játszóba épített csöves kimenet, és ezért elégedettek sokan egy „sima” streamelős music szerverrel is – egészen addig, amíg meg nem szólal egy rendesen beállított lemezjátszó, mert akkor rögtön elkezd viszketni az ember füle. Na de maradjunk a témánál. (Mondjuk azért, mert nagyságrendekkel kevesebbet torzít)

Szóval az ANT. Szokás szerint nem volt időm tesztelni, összedugtam, ami éppen kéznél volt, és hallgattam, ahogy egyébként is szoktam a sajátomat. Az elején kicsit zavart, hogy fedett egy picit és a középsávban van valami furcsa – az Other Animal lemezen előtérbe van a gitár, holott szépen van keverve a lemez –, de hamar ráállt a fülem. Aztán feltűnt, hogy nincs tranzisztoros hangja – Gábor egyből rávágná, hogy csatolókondenzátor! – a ritmusa teljesen „csöves”, azaz magától értetődő és nem akar mindenből tánczenét csinálni.

PraT – mondaná a művelt hifista, szerintem ez a fogalom nem értelmezhető a zenében, csak a hifiben, de mindegy. És ott is inkább negatív: oké, hogy azt írta Chopin a kotta fölé, hogy a Mazurka, de mégsem fog rá táncolni senki, tehát az erősítőm ne akarjon megtáncoltatni.

Ami viszont tök jó benne, hogy nem darabos a hangja, el tudsz szakadni attól, hogy felvételeket hallgatsz, a zene nem mozaikszerű, hanem folyamatosan áramlik. Ezt a sokkal drágább erősítők is csak részben tudják – egy pont oda. És itt be kell vallanom, hogy ebben a Sparkler kis 5 wattosát is előzi – még egy pont a csöveknek mint technikának. Én amúgy világosabb, magasban szellősebb kábelt választanék hozzá, mint a Note ISIS, azzal elég sötét a hangja – vö: orosz cső hangzása, ami pont ilyen: alul kicsit kerek, felül pedig elvékonyodik. Én ezért nem szerettem meg soha a Sovtek 2A3-akat, mert azok hangsúlyozottan ilyenek, de ne térjünk el a tárgytól.

Az Ant amúgy a realista vonalat viszi, de nem ilyen kicsontozott formában, nem lesz technikai hangja, ahhoz ott izzanak benne a csövek. 

Hallgattam rajta egy csomó mindent – naiv popzenét, mint Arcade Fire, és elszállt elektronikát, mint az új ASC lemez. Mindegyikkel elboldogult, de a "gépzenét" nagyon szerette, főleg, ahol vastag volt a basszus és tele volt régi Korgból mintázott és persze szanaszét delayezett szintikkel.

Van még egy jó tulajdonsága – ez pedig a csöves erősítőket hallgató réteg fejből tudja –, hogy a hallgatása közben nem nagyon foglalkoztat a felvételek minősége, nem hívja fel rájuk a figyelmet. (Ha akarsz vele hifizni, tőlem aztán, de nem szükséges) Persze azért régi mono lemezekről bedigitalizált cuccokkal nem érdemes próbálkozni, mint tette ezt anno Qvortrup az egyik hifi shown, ahol felújított gépzongoratekercsekről digitalizált zenékkel kínozta a népet. 

Meghallgattam a fejhallgató részt is, ami teljesen bejött, sőt, ha lehet, még annál is jobban tetszett, amit a hangfalakból hallottam. És még az sem zavart, hogy elaludtam rajta, mert akkor éppen az volt a cél.

Amíg a posztot írtam, végig azon gondolkoztam, hogyan magyarázzam el egy kezdő mondjuk huszonéves audiofilnek, hogy miért nagyszerű dolog, hogy lehet ilyen erősítőt kapni ennyi pénzért. Nemsokára eljön majd az idő, amikor a fiam majd meg akarja nézni, hogy az apja hogy nézett ki húszévesnek és mondjuk mit gondolt a világról akkor.

Kénytelen leszek neki megmutatni a rólam készült fotókat. Hát, elég gáz lesz. Szóval kedves Kezdő Audiofil, amikor én kezdtem, nem hogy ilyen erősítő nem volt, de még olyan se, ami ennek a nyomába ért volna.

Volt pár dolog, de az, amit én egy havi nyári munkából meg tudtam venni magamnak, az mondjuk egy leharcolt Videoton volt. A csövesek elérhetetlen vágyálmok maradtak csupán, ha egyáltalán láttunk olyat. Csattogó kapcsolók, eloxidált alumínium(!) csatlakozók, DIN szabvány, AIWA deck, nyávogó kazetta, videókból és rádióból felvett zenék, és kb mindenki a kínai piacról öltözködött.

Egy kibaszott nihil volt az egész. Pozdorja Orion HS széria, kongó papírmembrán és gatyamadzag kábelek. Vagy megépíthetted a Rádiótechnika valamely csodás kapcsolását, mint menekülési útvonal.

Most meg, írsz egy mailt a TMP-nek és egy hét múlva leteszi a futár az erősítőt a lakásodban! Egy olyan erősítőt, ami visszakézből rakja a fenekébe a belépő szintű audiofil cuccokat, és van egy fülhallgatóerősítőd is, jól néz ki, és tudsz rá építeni egy komplett rendszert kábelekkel, hangfallal és már csak rá kell dugnod a laptopodat, amit amúgy is megvesznek az iskolakezdéshez a szüleid akciósan a Media Marktban. Néha nem is tudjátok, hogy mennyire el vagytok kényeztetve.

Az ANT időközben szériává bővült, pontosabban ugyanebben a dobozban létezik hozzá tökéletesen passzoló phono előfokozat és egy DAC is. Tamás azt mondta a telefonban, hogy elég sikeres, így lesz majd egy médialejátszó és talán külön elő- végfok is. Szóval teljes rendszert lehet építeni. Végszónak tökéletes.