Bill Frisell – Harmony

Ha kattintékony figyelemfelkeltő címekben utaznék, írhattam volna azt is, hogy a jelenleg élő egyik legjobb gitárosnak most jelenik meg az első lemeze a Blue Note-nál, ami ugye meglehetősen híres jazzkiadó. Valójában azonban a lemeznek már voltak előzményei, mégpedig Charles Lloyd korábbi albumán, ahol Frisell volt a vendégjátékos.

A lemez címe Harmony, és a hozzá készült beharangozó videóban a gitáros elmeséli, hogyan született az album és mi inspirálta a kísérletező kedvű és hajlamú gitárost. További érdekesség, hogy az albumon közreműködik Petra Haden, Charlie Haden lánya is, és énekelnek rajta, ami egy olyan gitárostól, mint Frisell meglehetősen érdekes, legalábbis vokális lemeze eddig még nem nagyon volt.

Az igen komoly diszkográfiával rendelkező Frisell inkább az amerikai gyökérzenével és a szabad improvizációval kísérletező alkotó, bár számtalan olyan albuma is van, ami egyáltalán nem kategorizálható, ha csak nem bélyegezzük kortárs avantgarde jazz-nak, amit csinál.

Frisell szinte különálló intézmény a zenében, tavalyelőtt Thomas Morgan-nal közös Village Vanguard-béli koncertjüket az ecm jelentette meg két lemezen (Small Town, Epistrophy), ahol többnyire feldolgozásokat és örökzöldeket játszottak, illetve a Small Town-on még belefért egy Paul Motian előtt tisztelgő hosszú darab is. Írt lemezt, amelyet Mike Disfarmer amerikai szoció fotós munkái ihlettek (Disfarmer).

Az utóbbi időben többnyire személyes indíttatású lemezein feldolgozta a teljes amerikai zenetörténetet, beleértve annak jazz ágát is, főként az avantgarde darabokat. Teljesen szabadon használja és keveri a bluest, a countryt és a szabad improvizácóit. A 2017-es szólóalbuma, amelyet néhány tucat pedállal és samplerrel egyedül játszott fel, az egyik legjobb munkája (Music IS).

Az új anyag kicsit ilyen best of-nak tűnik, amin minden van, bár a vokál új, de nem akarom elkiabálni. Frisell egyébként nekem nagy kedvencem, én izgatottan várom az új anyagot, amiről már ki is jött egy darab.