Miután az első meghallgatáson már túlestem, azon kezdtem el agyalni, van-e értelme annak, ha tovább folytatom és megírom, amit hallottam.

Ugyanis Gábor kifejezetten arra kért, hogy a Wax Engine mellé csomagolt phonoval és azzal az Audio Technica hangszedővel végezzem el a „tesztet”, amit a csomagban a lemezjátszóhoz adnak. Én viszont ilyen szempontból kissé önfejű és önjáró vagyok, mert egyrészt tesztelni nem szeretek, másrészt ezek nem megrendelésre készülő posztok, hanem egy blog, ami inkább szól rólam meg a szórakoztatásról, mint arról, hogy marketinget csináljak bizonyos termékeknek. Vagy éppen az ide látogató olvasókat győzködjem arról, hogy szerintem mi szól jól.

Ugyanakkor minden kicsit is tapasztaltabb audiofil szinte ránézésre megmondja, hogy pont a két kiegészítő a leggyengébb pontja a dolognak, hiszen mindkettő éppen, hogy csak teljesíti a belépő szintet. A lemezjátszó futómű és a kar viszont ennél sokkal többet érdemel(ne).

Én is erre voltam kíváncsi. Arra, hogy a kínai lemezjátszó futómű-kar kombó éppenséggel mit tudhat, ha komolyabb társakat kap. Jelentem, erről csak „szőrmentén” tudok beszámolni, de a valódi megmérettetést, mondjuk egy árban is hozzáillő hangszedővel és a saját phonómmal nem sikerült megejteni. Éppen ezért nem akartam hosszabban írni erről.

A "teszt", vagy inkább az elmaradt meghallgatásnak az volt az oka, hogy senkinek nem volt éppen kéznél és elérhetően „árban is hozzáillő” pu-ja, az enyémet meg lusta voltam kiszerelni.

Mivel a vírus feldúlta az életemet szinte minden téren, szokás szerint megint kevesebb lett az amúgy is szűk szabadidőm, azt meg nem arra tartogattam, hogy különböző audio készülékeket hasonlítsak össze. Mindehhez jöttek az egyre-másra szaporodó hírek is, amelyek alapjaiban ringatták meg a hitemet abban, hogy ezen a felületen fogok-e még tovább bármit is posztolni. Ezt a posztot is úgy írtam, és Ti is, Kedves Olvasók, úgy olvassátok, hogy az utolsók közül az egyik.

Viszont, ha már itt volt, és hallgattam is, ne vesszen kárba a vele töltött idő, egy rövid bejegyzést megér.

Arról már az előzőekben írtam, hogy a Wax Engine tök profi lemezjátszó. A képeken ez nem látszik, de minőségi a megépítettsége, a kidolgozása, és a felhasznált anyagok tekintetében sem lehet okunk panaszra. Az installáció nem egy rocket science, tulajdonképpen a tányért kell a tengelyre helyezni és a szíjnak használt damilt a motor tengelyére. A 33-45-ös fordulatszabályozás itt is manuális, különben minden segédeszközt mellékelnek, tűbeállító sablont, mérleget, stb. A futómű csapágyazása és a motor minősége abszolút professzionális, semmi búgás, hangtalan, pontos és precíz. Egyedül a hosszú tengely furcsa egy kicsit, de ezt könnyű megszokni. Az első hangokban rögtön lehetett érezni, hogy a pu és a phono kb egyszinten van.

Aki nem ismeri az analog hang lágyságát és mélységét, annak ez egyáltalán nem fog feltűnni, mert a futómű miatt a hang folyékony, laza és életteli. Ugyanakkor sokat ne várjunk ettől az olcsó Audio Technica-tól, amit szerintem inkább egy kezdő és nagyon olcsó szettben érdemes használni, ott nem olyan egyértelműek a hibái. Nagyjából hét ezer forintba kerül - ennyiért annak is örülünk, hogy egyáltalán megszólal.

A legfeltűnöbb az, hogy sziszeg, meg az, hogy lenyeli a hangzás egy részét, emellett a súlytalansága már eltörpül. Mindamellett a kombó indításnak nem kellemetlen, sőt, sok olyan egyébként jól összerakott lemezjátszót is állva hagy, mint például az olcsóbbik Regák, azok ehhez képest homályosak, lassúak és darabos hangúak. Ráadásul szerintem a Wax Engine ezerszer jobban is néz ki, mint egy Rega, de ez most mellékes.

Hogy ne legyen ilyen suta a meghallgatás, egy időre bekapcsoltam a csöveseket is, hogy azért nagyjából képben legyek, mit tud a Wax Engine, ha a phono elektronika legalább kiszolgálja rendesen.

Itt már azért képes volt a hangzás elszakadni az audiofil jellemzőktől, de még mindig egy kissé földhöz ragadt maradt. A jó analogók légiessége egyértelműen hiányzik belőle, inkább a pontos, feszes irányt viszi, amivel pont az ellentéte a Note-nak. A hangzás ellenben reális, életteli és nem az a felhúzott PRAT, amit annyian szeretnek, hanem annál tovább megy, a ritmusjátszásban feloldódik a hangkép, magyarul nem az a lényeg, hogy mennyire visz magával, hanem az, hogy el tudsz benne merülni. Az elektronika száraz rajta, mint a sivatag, de megfogott, és minden layert - nagyjából - tisztán megjelenít. Ezeken a zenéken zavart a legkevésbé, hogy tudtam, hogy a pu azért nem elég jó ahhoz, hogy a mikrodinamikát és az összes többi információt mélyebben kibányássza a barázdából.

Érdekes módon a klasszikus zenének jól állt a fegyelem, ami a hangjában van. Ezt például a korábbi set up-ban nem hallgattam meg. Kínoztam régi, mono és historikus felvételekkel is, a szokásos, kompresszáltnak tűnő és összenyomott hangkép mellett, ami ezeket a felvételeket jellemzi, képes volt a lényegre, az előadásra koncentrálni. A színei monokrómok, de még éppen azon a határon, ami élvezhető – itt ismét a PU volt a ludas.

A meghallgatás alatt végig az volt az érzésem, hogy egy nagyon jó futómű és kar kombót hallgatok most egy nagyon gyenge hangszedővel, amit teljes nonszensz. Értem a megoldást, hogy minden egyben van, és ez milyen jó a felhasználónak, mert csak instalálnia kell és kész, szól a zene, de itthon egy három és félszázres nagyságrendű készüléket jellemzően nem azok vásárolnak, akiknek nincs hozzá egy rendes phonojuk és hangszedújük. Az a durva a dologban, hogy a két kiegészítő kvázi ajándék, és még így is simán megéri. Legfeljebb eladod, két lemez talán kijön belőle.

Fura egy dolog ez a Wax Engine. Egyrészt a megépítettsége és a tudása az ára fölé emeli, viszont kell vele foglalkozni rendesen. Én továbbra is hallom benne a potenciált, de semmiképpen nem választanék hozzá kemény és precíz hangú PU-t, és a phonókkal is kell kísérletezni rendesen, mire összeáll a „kép”. Az volt az érdekes, hogy Igor (Soulines) lemezjátszóinak hangjára hasonlított a leginkább. Eszköztelen és szellős hangzása szerintem bőségesen kihasználható, de egy én egy kikönnyített és meleg hangú, lágyabb hangszedőt választanék hozzá. Amit mellé csomagolnak, semmiképp sem javaslom, egyszerűen túl gyenge ide. 

Ezt viszont már megírtam, szóval most kellene frappánsan összefoglalnom miért is tartom érdekesnek, sőt, annál kcisit többnek ezt a lemezjátszót. Főként, hogy tisztában vagyok vele, aki ebben gondolkodik, ezen a poszton kívül sok mindenbe nem fog tudni kapaszkodni. Nem neház amúgy kikövetkeztetni. 

A két kiegészítő az árba bele van kalkulálva, hiszen annyira olcsóak, hogy a marzsba simán beleférnek. Aki szeretne egy rendesen megépített lemezjátszót és nincs rá fél millája, nyugodtan beleugorhat, a két "pluszt" meg legfeljebb eladja, vagy felteszi a polcra, de sokat ne várjon tőlük. A phonót még nagy fintorogva talán el tudom képzelni, de a hangszedő ide nagyon gyenge. 

Hát, nagyjából ennyi. Fotókat nem csináltam, lévén összesen még egy posztot szántam a blogra, így most csak a netes bénák vannak meg a korábbi posztban használtakat fogom ideilleszteni.