Az erős alap - PSVANE 2A3 B
Ki gondolta volna, hogy egyszer eljutok ide is? Igazi perverz dolog egyébként egymás mellett látni három különböző kínai csövet, amelyek mind minőségben, mind szériában, mind technikai megvalósításban különböznek.
Ki gondolta volna, hogy egyszer eljutok ide is? Igazi perverz dolog egyébként egymás mellett látni három különböző kínai csövet, amelyek mind minőségben, mind szériában, mind technikai megvalósításban különböznek.
1958-ban a boogie-wogie klubban…., akarom mondani Kínában egy bizonyos Mr. Liu nevű úriember éppen országa hadiiparának elektroncső fejlesztésén iparkodott.
Csőpárti hifista lévén minden érdekel, ami a vákuumcsőhöz kapcsolódik. Ha pedig valami különleges cső, akkor pláne felcsillan a tekintettem.
Most, hogy a hajó befutni látszik a révbe, és a hajó kapitánya végre kinyitja a legfinomabb whiskyt, amit a kajütben rejtegetet eddig, nehogy a kapatosságra hajlamos matrózok egy óvatlan pillanatban megigyák és zátonynak vezessék a fregattot, nos, a hajó kapitánya leült az íróasztalához, és tajtékpipájába friss dohányt tömködve kitölti a hajónaplót.
Egy kicsit hasonlított ez a project a transformers című sikeres amerikai fantázia filmre, csak nálunk nem autókból lettek robotok, hanem egy gyári cédé játszóból alakítottunk egy újabbat.
Korábban ugye az volt a legfőbb gondom, hogy a cd hang otthon olykor előzte a vinylt. Jó, ez így azért nem egészen igaz.
Az oldal egyik legjobban pörgő cikke a már lassan ötezer olvasásnál tartó Van Damme kábeles poszt. Kicsit megtoltam ezt a kábel sztorit, és az a jó hírem, hogy még nincs vége.
Mint köztudott, magamat nem tartom audiofilnek, még ha mindent meg is teszek azért, hogy annak lászódjak. Van például vinyl kills mp3 feliratú pólom!
Ezer éve ígérem, hogy készítek egy interjút egy olyan emberrel, aki közelről ismeri a felvételkészítés titkait. Lévén a hifi egyik legfontosabb, ha nem a legfontosabb része maga a „lemez”, a zenei felvétel, amit otthon lejátszunk.
Mindannyian mást értünk a régi fogalmán. Magam, közelítve az ötven felé*, a 30 évvel ezelőtti dolgokkal is közeli kapcsolatot ápolok, ezek még vastagon a relatív friss emlékeim között vannak.