Ezer éve ígérem, hogy készítek egy interjút egy olyan emberrel, aki közelről ismeri a felvételkészítés titkait. Lévén a hifi egyik legfontosabb, ha nem a legfontosabb része maga a „lemez”, a zenei felvétel, amit otthon lejátszunk.

A felvételkészítés pillanatában az audiofil „dolog” 90%-a eldől. Másrészt a felvételkészítés amellett, hogy szakma, mindig is jobban kötődött a zenéhez, mint a hifi, ami csak messziről ugatta a dolgot. Iszonyú szerencsés és mellesleg nagyon tanulságos lenne egyszer összeereszteni a felvételkészítésért felelős szakembereket, akik jelen voltak a koncerten vagy a stúdióban és akik megalkották azt a hangképet, ami a felvételen van, azokkal a vájtfülűekkel, akik meg a készülékek előtt hallgatják és minősítik őket.

Szerintem elég sok minden kiderülne, ami nagyjából azért lenne jó, mert egynél többször gondolnák meg az audióval foglalkozó "szakemberek", hogy leírjanak-e néhány olyan klisét, ami olykor bántóan nevetségessé teszi ezt az egész hobbit. És persze kiderülne, hogy amit hallanak az csupán illúzió, egy törékeny, tünékeny hangkép, ami azonnal el is illan, mihelyst megnyomják a stop gombot a távirányítón.

Azt még talán a kezdő audiofilek is tudják, hogy a felvételek igen nagy hányada manipulált, így vagy úgy, de manipulált. A manipuláció egyébként éppen azt a célt szolgálja, hogy a felhasználónak jobb legyen. Vagy leginkább csak szolgálná, de ez többnyire nem sikerül. Az utólagos minősítés általában éppen azt kéri számon, ami a hallgató érdekében történt. Esetleg ezt is tisztázhatnák azon a beszélgetésen, de ez már egy másik történet lenne. A miénk ott folytatódik, hogy megcsináltam az interjút Andrasev Milánnal, aki az Andramédia Kft. hangmérnökeként 200-nál is több felvételt készített ezidáig, nem is akármilyeneket. A jó hír az, hogy ezek a felvételek a lehető legkevésbé manipuláltak.

Te ugye hangmérnök vagy, de emellett hifizel is…

Nem vagyok hangmérnök. Hivatalosan/ténylegesen hangmester a képesítésem. Ma Magyarországon már egyre kevesebb képzett hangmérnök terem, ugyanis nem nagyon oktatják. Most éppen úgy tudom, hogy egyáltalán nem. Jelenleg ez a legmagasabb elérhető releváns végzettség, amit privát iskolákban lehet megszerezni. Vagy ott van a másik lehetőség, az élet által a gyakorlatban. Az Andramédiát egyébként a bátyámmal indítottuk, aki végzettségét tekintve ugyan pilóta, de az élete a zenehallgatás. Az ő szerepe ezeknek a felvételeknek a megszervezése. Az anyagok készítése során külső segítség bevonását is igénybe vettünk, mint Brixel László és Fodor Dávid, akik hardveres és szoftveres kulcsfigurák voltak a számítástechnikai háttérben.

De megegyezhetünk abban, hogy hangmérnökként dolgozol. Készítesz felvételeket, hangmérnöki teendőket látsz el…

Így igaz.

..viszont ellenben hifizel is, tele van a lakásod hangfalakkal, erősítőkkel, lemezekkel, stb. Ez a kettő általában ütni szokta egymást, a hangmérnökök és a hangmesterek azt szokták mondani, hogy a hifi hülyeség, a high-end meg végképp az. Ennek a két dolognak csak azért van létjogosultsága, hogy jó sok pénzt kiadj valamiért, ami mögött igazából nincsen nagyon tartalom, mert olcsó cuccokkal is tök jó hangot lehet elérni. Mit gondolsz erről?

Először is adva van az a probléma, hogy a zenét egyszer meg kell örökíteni valahogy. Ez több féle módon történhet, általában „maszatolással”, és abból lesz valami, amit meg tudsz hallgatni egy cd-n, de akkor már jobb, ha nem fárasztod magad és a tárhelyed, maradsz az mp3-nál. Vagy a másik, hogy megcsinálod nagyon jó minőségben. Viszont, ha van egy nagyon jó minőségű felvételed, az „minden egyes eszközön” nagyon jól fog szólni. Ahhoz azonban, hogy a felvételek „lelkiségét” igazából is visszajátssza és a zene lehengerlő dinamikáját is, na ehhez már egy olyan berendezés kell, ami képes ezt a nagyon sok információt visszaadni.

És akkor ez lenne a high-end?

Igen, kvázi ez lenne a high-end, de szerintem egy felsőkategóriás hifi is elegendő arra, hogy már élvezhetően tudjál zenét hallgatni az otthonodban. Nyilvánvalóan – legalábbis én úgy gondolom –, hogy ezek a szintek azért úgy működnek, hogy minél drágább szettet engedhetsz meg magadnak, annál jobb neked, illetve annál nagyobb élvezetet nyújt a hallgatása. De ez csak egy bizonyos fokig van így, mert rengeteg olyan dolog van a high-endben, amiben én személy szerint nem hiszek, amit tényleg egy kicsit túlzásnak gondolok. De az sajnos nagyon igaz, hogy a jó berendezéseknek megkérik az árát. A jó kábelnek ugyanúgy, mint a jó erősítőnek vagy a jó hangfalnak. És igen, valóban van kábelek között nagy differencia, de hogy ezt alá kellene támasztani horgolt kis terítővel, amibe csomagolják, vagy burkolattal, amiben arannyal van a felirat, azt már egy kicsit túlzásnak érzem, tartom.

Mivel éppen nálad készítjük ezt az interjút, látom, hogy te régi Quad II-eseket hallgatsz, amelyek ugye csövekkel készültek, egyből fölvetődik bennem a kérdés, hogy miért éppen csöves erősítőket választottál?

A melegségük miatt. Valahogy úgy vagyok vele, hogy vannak dolgok, amelyek egyszer jól megszülettek, azok nem fognak változni, az mindig jó lesz. Ezeknek valahogy személyesebb, melegebb, emberibb és ezzel együtt természetesebb hangjuk van. Bizonyos digitális erősítők is képesek ezt a szintet hozni, ez nyilvánvaló, de mégis nekem a Quadok valahogy közelebb állnak a szívemhez. A lágyságuk mellett a dinamikai képességeik és a zenei megszólalásuk miatt mintha pont nekem lennének kitalálva.

Felvételeket is készítesz, adja magát a kérdés, hogy a mikrofonjaid is csövesek?

Igen. AKG-t illetve Telefunkent használok és persze digitálisan rögzítek. Ennek egyébként anyagi okai is vannak, ezek a berendezések borzasztóan drágák. Egy-egy jó mikrofon a milliós nagyságrendet is elérheti, és ebből mindjárt kettő (egy pár) kell. Értelemszerűen szívesen használnék egy Nagra-t is…

Összesen két mikrofont használsz a felvételeid során.

Többé-kevésbé. Az én elképzelésem és felfogásom szerint a kétmikrofonos felvétel tudja visszaadni azt a térérzetet, azt az „illúziót”, hogy a koncertet úgy hallod a felvételről, mintha valóban ott lennél. A felvételeimen azt próbálom meg visszaadni, mint amikor a közönségben ülve hallgatod a koncertet vagy a zenekart, és itt elsősorban klasszikus zenei felvételekről beszélünk. Ez eléggé eltér a normál felvételi módtól. Egy átlagos multimikrofonos felvételnél a hangmérnök határozza meg az egyes hangszercsoportok, illetve a hangszereknek az elhelyezkedését a térben. Ezzel a módszerrel borzasztó nehéz elérni, hogy azok kellőképpen el is váljanak egymástól, ne egy függönyt alkosson előtted a hangkép, hanem legyen igazi mélysége, dinamikája, hihető és hallható levegője, stb.

Ez pusztán technológia probléma?

Nem csak. Sok összetevős a dolog… de technológia is. Egyszerűen teljesen máshogyan szól egy elektronikus berendezésen meghatározva, bepanorámázva, zengetve, megeffektezve a felvétel, mint amikor Te a koncertet a két füleddel hallod. A hangzó térben ugyanis nagyon sok a reflexió és a visszaverődés, amelyet utólag már nem lehet odarakni a felvételre (illetve csak bonyolult és nagyon költséges eljárásokkal), attól függetlenül, hogy ez valóban jó hatással van-e a visszaadott hangképre. De mivel élőben így lehet hallani, ezért az úgy jó, mert Te ott ezt hallod illetve hallanád. Akkor miért ne lehetne ezt otthon is ugyan ilyen minőségben hallani? Ez az igazi értelme a kétmikrofonos felvételeknek. Tulajdonképpen azt a hangzó illúziót megteremteni, amit ott a koncerten hallasz egy jó helyen ülve. Ezzel egyben a koncerten eltöltött élményt is hazaviheted. Az Andramédia stúdiónak is ez volt a célja. Annak, hogy nem sikerült, annak főként piaci okai voltak. Illetve a zenészek azt gondolják, hogy minden hibát ki kell irtani a felvételekről, holott a koncerttel együtt jár a hibázási lehetőség.

Mivel a zenészek is a tökéletességre törekszenek és hiúk, ezért úgy gondolják, hogy minden hibát ki kell irtani a felvételekről, holott ettől lesz élethű az egész, hiszen az élő koncerttel együtt jár az esetleges hibázási lehetőség. Igen, persze rengeteg kis apró hiba benne marad egy ilyen felvételben, de pont ettől lesz egyedi, egyszeri és megismételhetetlen, ez adja a savát-borsát, az adja meg az életszerűségét. Egy nyolc taktusonként összevágott lemez, amelyet megveszel a boltban bármelyik nagy komolyzenei kiadótól, egy lélektelen valami ezekhez képest. Természetesen ezek olyan minimális „hibák”, nem is biztos, hogy hibának nevezném, amit csak az igazán hozzáértő és zeneileg iskolázott fülűek hallanak, akik viszont többek között ezt is értékelik benne.

Erről az jut eszembe, hogy azt a nagy többség nem tudja, hogyan készül egy klasszikus zenei felvétel a stúdióban.

Igen, de az egy másik történet, hogy az hogyan készül. Rengetegszer eljátsszák ugyanazt, és már nagyon unják. Majd amikor elkészültek a felvételekkel, összevágják a legsikerültebb részeket. Ez egy kulimunka. A kétmikrofonos élő zenei felvételeken ugye meg csak egyszer játsszák el, benne van a lelkük, mint minden koncerten, ahol élesben megy minden. A gond az, hogy a zenészek azt gondolják, hogy mindenki arra az éppenséggel apró vagy jelentéktelen hibára fog összpontosítani, emiatt egyrészről nagyon nehéz a zenészekkel, másrészt az emberek nem is nagyon tudják, hogy mi a különbség az ilyen típusú felvételi mód és a multi mikrofonos felvétel között. Ahhoz először le kellene ülni és meghallgatni mindkettőt. A dolog ugye itt ér össze.

Tehát akkor tulajdonképpen azért hiúsultak meg a felvételek, mert a már felvett anyagokat zenészek nem engedélyezték? Az elképzelés az lett volna, hogy a koncert után ezeket megvásárolhatja a közönség.

Igen. Nagyrészt azért hiúsultak meg, többnyire ez történt. Komoly probléma volt. Egyébként ezek a felvételek, kétszer két mikrofonnal készültek. A két elsődleges mikrofon optimális helyre pozícionálva, amelyből egy audiofil sztereó felvétel született. Emellett használtunk még két plusz mikrofont, amellyel a terem zengését rögzítettük. A kiadás egy négycsatornás blue ray lemezen (vagy sztereo cd-n vagy akár nagyfelbontású letölthető wav-ban) történik, amivel akár egy 5.1-es házimozi rendszeren is visszahallgatható, ami ugye egy „tágasabb” teret jelent a sztereóhoz képest. (Főleg, ha audiofil komponensekből van felépítve).

Van-e benned érdeklődés a klasszikus zenei felvételeken kívül másra is, például jazzre?

Abszolút. Bármilyen akusztikus hangszer, ami megszólal egy élő térben, az érdekel.

Máshogy szólnak a jazz lemezek, mint a klasszikus zeneiek?

Természetesen. Teljesen más a kettő, egészen mások a hangszerelések és az elhelyezkedések.

Közösen meghallgattuk a Gearbox-records által kiadott Sasha Siem lemezt**. Milyenek találtad?

Meglepő volt és nagyon jól szólt. Ezt főként a jó masterelésnek és a hangmérnöknek köszönhető. De itt is hiányolható volt a térbeli hatás, a hangfalak síkja mögül hiányoztak az előadók. Ezt az élményt nem adta volna át így egy CD, nagyon sokat tett hozzá az, hogy vinyl-en hallgattuk. Szeretném ezt a lemezt. 

*A képeket Milántól kértem és kaptam is. Ezúton köszönöm meg.

**Ezt a lemezt én vittem magammal,kíváncsi voltam, mit mond egy szakértő a Gearbox egyik legjobb kiadványának hangminőségére.