Ritka az olyan hazai hifis rendezvény (van ilyen szó?!), ahol mondjuk nem kell műszálas pulóverbe bújt, előrehaladott kopaszodásban szenvedő dzsumbuj mérnököket hifistákat kerülgetni, akik bőszen és totál értelmetlenül gyűjtik a prospektust, majd a demó után azt észrevételezik, hogy piköpös a bőgő.

1902-ben, Taiwanban született és élete nagy részét ott is töltötte Li Mei-shu, festőművész. Nem hinném, hogy bármi köze lenne az Audio Note által gyártott integrált erősítőhöz, de hasonlatnak és analógiának jó lehet; mármint a festészet.

Én még soha nem írtam a Nad 3020-ról. Mondom lassan, még egyszer: én még soha nem írtam a Nad 3020-ról. De nem ez a legdurvább, hanem az, hogy mostanáig még nem is hallottam. Köszönöm, hogy elmondhattam. Hölgyeim, Uraim, Önök a filozófia rovatunkat olvassák!

Majdnem egy éve írtam a világ legnagyobb elektroncső gyártójáról, ami - milyen érdekes - éppen Kínában van és lassan hatvan éve gyárt elektroncsövet. Nyilván ez csak itthon újdonság, de egy ideje úgy tűnik, hogy a vezető csöves erősítő gyártók és azok vásárlói mostanában kezdenek el átállni a Shuguang csövekre.

Ilyen sem volt még, egy cikk erejéig hifi zsurnalisztává vedlek. Hogy miért? Kaptam négy t-ampot, mit mást is kezdhettem volna velük, mint egy mini csoport tesztet? Dobpergés, dobpergéééés!

Hogyan lesz valakiből jó high-end tervező? Úgy értem, tényleg jó tervező? Talán úgy, hogy zenehallgató füle és műszaki agya van.

Olvasom a positive feedback review-ját az OTO SE Signature-ről. A cikk ott kezd, hogy hát kellene egy kisebb rendszer az irodába, mert az nem árthat, aztán oda lyukadunk ki, hogy az OTO kvázi feleannyiért szebben muzsikál, mint az ezüst Meishu.  

Kultikus erősítőkről* esett már szó nem egyszer az Audiolife oldalain, elég csak az egyik olyan postot megemlíteni, amely folyamatosan az olvasottsági élvonalban van: a Sugden A21. Az egyszervoltban olyan hifi termékekről írok, amelyeket már nem gyártanak, de a használtpiacon fel-felbukkannak és nem is időznek ott túlságosan sokáig.

Mondják, hogy a csöves erősítők között a legnagyobb reputációja a triódás erősítőknek van. Nem véletlenül, az audió rövid története során ezeknek az erősítőknek lett a legtöbb híve. Igen, ez a jó szó, híve és nem rajongója, mert a kettőnek nincs sok köze egymáshoz.

Én ugyan nagyon nem szeretek nosztalgiázni, inkább a jelenben élnék, ha hagynának. De mivel sok ötletet kapok a kommentelőimtől és a kérdés-válasz most szokatlanul erősen indította el bennem az emlékezést, legyen akkor hát egy ilyen is, nosztalgiától csöpögő: „ó az édes ifjúság hamvas pírja a hifin”, vagy valami hasonló. Vagy még nyálasabban: „vallomás a kezdetekről”, avagy honnan indultam?