Kicsi, de játékos – Cyburg Needle Brick
Futtatom egy ideje a nálam kissé mániákus szélessávú hangfal projektekt, de eddig csak összefoglalásokat írtam, amiből sok minden nem derült ki azon kívül, hogy a témát.
Nem olyan régen találtam a youtube-on ezt a videót, amelyben végre nem lassított és közeli képekben mesélnek el, vagy inkább mutatnak be egy brandet.
Botor módon belekezdtem a szélessávú projektembe, nem gondolva arra, hogy egyszer majd be is fejezem. Az igazi D.I.Y ugyanis sosem ér véget, mindig van valami fejleszteni való, valami, aminek a végén „kijön” a képzeletbeli gyártósorról a hangfal, amire mindig is vártunk.
Jártamban keltemben olykor belebotlok, vagy még többször szembejön velem valami, amit érdekesnek tartok. Igyekszem ezekről beszámolni, azon melegében. Hiszen erről szól ez a dolog nem?
Kezdő hifista koromban imádtam a monitor hangfalakat. Lehetséges, hogy ennek az volt az oka, hogy életem első saját igazi hangfala egy monitor volt?
Vannak cégek, amelyek mind indulásukban, mind elképzeléseikben megvalósítják azt a sokat emlegetett közhelyet, miszerint a cipész maradjon a kaptafánál, vagy még inkább, amire azt mondjuk, hogy cipőt a cipőboltból.
Pistike, álljon el, felelni fog! Igen tanárnő, azonnal. Mondja, Pistike, fel tudná nekem sorolni a három legismertebb triódát?
Amikor még benne voltam, nem nagyon tudtam elképzelni, hogy egy jól megépített szélessávú hangfallal megvalósított hangzásnál jobbat is el lehet érni.
Ahhoz képest, hogy az AZ széria az Audio Note legolcsóbb doboza, eddig nem sok figyelmet kapott, ami azért is érdekes, mert a belépő szintű termékekről általában több embernek van gyakorlati tapasztalata, mint a több milliósokról.